Mostanában rosszul mennek a dolgok. Ebből a bénázásból pedig már nagyon elegem van. Elég volt, hogy folyton piszkálnak valamiért az iskolában, hol az népdaléneklésért, hol meg azért, mert fociba mindig csőrözök vagy mellérúgok a kapunak, bár nagymama azt mondja, oda se figyeljek rájuk, mert ezek még akkor is ágyba fognak vizelni, amikor én már rég megkaptam a tévészerelő bizonyítványomat meg pluszba mellé még az érettségit is.
Az amerikai fiúi III. fejezet 1. rész


Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy nincs az az idióta csapdahelyzet, amibe ne tudnának belefutni a tuti pozícióba ültetett, a rájuk bízott feladatok ellátására alkalmatlan középkáderek. Nem szeretném védeni, a jelenlegi kormányt, azonban, ha sok mindent rosszul is csinálnak és még rosszabbul kommunikálnak, kétségtelen, hogy még ezekre a hibákra is durván rá tudnak verni a kormányzat önjelölt, a frontvonal mögötti háttérintézményekben basáskodó szabadságharcosai (nem véletlen a képzavar). És bár vélhetően azt hiszik, hogy pártjuk, vezetőjük, ne adj Isten nemzetük érdekeit szolgálják, igazából időről időre rendesen kicsesznek az őket helyzetbehozó uraikkal. 

Ugyan a világot hétfőn sokként érte a hír, hogy szombaton 69 évesen szívrohamban elhunyt Észak-Korea vezére, az elemzők által felvázolt lehetőségek pedig a két Korea egyesülésétől egészen a III. világháború kitöréséig terjedtek, szerda délutánra kiderült, teljesen felesleges volt a sok izgalom, az 1994-től uralkodó Kim Dzsongil ugyanis él!