Végül azonban minden fáradozásunk hiábavalónak bizonyult. Először az igazi apjához mentünk, mert a Sanyáék szomszédjában lakott, meg a Sanya mesélte róla, hogy jó fej. Nem köpte be a szüleinek, amikor még tavalyelőtt felmászott az egyik kombájn tetejére, aztán meg nem tudott lejönni róla, persze akkor még csak kis pisis tízéves volt, így aztán ezen rohadtul nincs mit csodálkozni.
Az amerikai fiú II. fejezetének 3. része


Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott egy, a fiatal kortárs művészek állami támogatásának lehetőségeivel foglalkozó megbeszélésen a svédasztal mellett véletlenül elejtett néhány információt, arról az eddig következetesen tagadott kormányzati tervről, miszerint az új alkotmány díszkiadásához megrendelt 15 darab (1,6m Forint/kép) festmény mellé más művészeti alkotások is fognak még születni az új alapszabály méltó megünneplése érdekében. 



