Az amerikai fiú

Szóval, ahogy mondtam, van néhány szabály, amit tudnod kell, amit mindenkinek tudnia kell. Tehát először is: az igazi hősök sohase majréznak. Érted, sohase! Tehát:

1. szabály: Nem szabad félnem, szóval legalább tízszer meg kell néznem a Péntek 13-at egyedül, hogy megedződjek.

2. szabály: Nem szabad, hogy már az elején lássák rajtam, hogy nem félek semmitől, csak azután mutatom meg, kivé is váltam valójában, ha már nem tudnak legyőzni. Azért addig is éjszakánként majd légpuskával járom a falu utcáit, és aki rosszban sántikál, az nem jut messzire. IV. fejezet 4. rész

Miután hazafelé indultam a boltból, az járt a fejemben, hogy jó lenne meghalni. Mert hiába képzeltem el olyan frankón, hogy a Feri megvéd, miután alaptalanul lopással gyanúsított az a bunkó Komár Géza az ABC-ben, hogy a Feri harci színekkel az arcán olyan rendíthetetlenül megáll a felvágottas pult előtt, mint Gojko Mitic az Osceolában kezében a rászáradt vértől vörös pengéjű tomahawkjával. Legalább úgy vagy talán még vagányabban, mert tőle még az is ki telt volna, hogy lefőzze a Gojkot.

Feriék kalandjai III. fejezet 4. rész

Mostanában rosszul mennek a dolgok. Ebből a bénázásból pedig már nagyon elegem van. Elég volt, hogy folyton piszkálnak valamiért az iskolában, hol az népdaléneklésért, hol meg azért, mert fociba mindig csőrözök vagy mellérúgok a kapunak, bár nagymama azt mondja, oda se figyeljek rájuk, mert ezek még akkor is ágyba fognak vizelni, amikor én már rég megkaptam a tévészerelő bizonyítványomat meg pluszba mellé még az érettségit is.

Az amerikai fiúi III. fejezet 1. rész

Végre befejeződött ez a hosszú út, hatodikas hősünk mostantól a maga útját járja. 

A kézirat 1.0-ás változata, ha jól számolom a napokat, kb. 2 éve készült el. Arra, hogy végre átrágjuk, tisztázzuk az egészet, sajnos soha nem volt elég időnk. Munka, rohangálás, aztán megint munka... Sajnos általában a saját dolgokra jutott mindig a legkevesebb idő. Tegnap délután azonban a Montenegro étteremben végre befejeztük az utolsó három fejezet átnézését is Marci barátommal. (Délelőtt még nem hittem volna, hogy sikerülni fog, mert 11 körül megcsináltam otthon életem legrosszabb süteményét, amitől konkrétan majdnem elhánytam magam, így még a túlélés is kétséges volt, nemhogy a szöveggondozás)...