Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Három szabály, hogy hőssé válhass (IV. fejezet 4. rész)

2012.05.22. 07:35 Herkules Irma

Szóval, ahogy mondtam, van néhány szabály, amit tudnod kell, amit mindenkinek tudnia kell. Tehát először is: az igazi hősök sohase majréznak. Érted, sohase! Tehát:

1. szabály: Nem szabad félnem, szóval legalább tízszer meg kell néznem a Péntek 13-at egyedül, hogy megedződjek.

2. szabály: Nem szabad, hogy már az elején lássák rajtam, hogy nem félek semmitől, csak azután mutatom meg, kivé is váltam valójában, ha már nem tudnak legyőzni. Azért addig is éjszakánként majd légpuskával járom a falu utcáit, és aki rosszban sántikál, az nem jut messzire. IV. fejezet 4. rész


 

3. szabály: Ezt még pontosan nem gondoltam ki, de biztosan kelleni fog majd ez is.

Másodszor:

Akikhez hasonlítani szeretnék, azok mindig olyanok, mint a rigalánc, pedig az első komolyabb tűzpárbaj előtt huszonöt perccel talán még birkaheréléssel keresték a kenyerüket, vagy valami más, szar melóval a helyi téeszben. Hiába is tagadnám: én sohasem heréltem ki semmilyen állatot, még egy nyomorult tengerimalacot sem. Sokáig azt gondoltam; lehet, hogy éppen ez a baj. Mert az olyanoknak, akik ilyesmiket csinálnak, biztosan könnyebben megy minden, mert már kiskoruktól keményen élnek, ezért aztán kész főnyeremény, ha időnként egy kis lövöldözésbe keveredhetnek. Herék meg kések, vagy ami még annál is rosszabb: herék és fogak. Igen, ezeknél aztán minden csak jobb lehet.


 

Harmadszor:

Mielőtt először akcióba lépnék, rendesen fel kell készülnöm az előbb vagy utóbb, de biztosan elkerülhetetlenül rám váró harcra.

Múlt héten végül három délután is elkéredzkedtem a napköziből hasfájással, hogy Sanyáék videofilmjeiből kijegyzeteljem a legfrankóbb beszólásokat, ellessem a képernyőről a célbalövés tudományát és elsajátítsam a pusztakezes harc fogásait mielőtt még az ősei hazaérnének a munkából. Sanya, mikor odaadta a kapujuk meg a házuk kulcsát, megígérte, hogy hallgatni fog mint a sír. Úgy látszik nem is olyan mocsok, mint amilyennek gondoltam, de azért a Dancs Vikinek a nevemben írt szerelmeslevelét még nem felejtettem el. Hogy lett-e bármilyen eredménye a titkos felkészülésnek? Tutira. Rájöttem például, hogy kicsibe kell kezdeni.

Pont a rejtőzködés és a lopakodás indiánoktól ellesett, titkos trükkjeit gyakoroltam tízórai szünetben a tornaszertárban, az ugrószekrények mögött, mikor megjelent a Töttös meg a Dévényi – aki mindig azt hazudja, hogy a Három kívánságos Dévényi Tibi bácsinak a rokona. Szóval egyszer csak megjelentek váratlanul, de biztosan sokat fejlődhettek már a képességeim, mert egyáltalán nem vettek észre. Arról nyomták a sódert, hogy most, mikor már nincs itt a Feri, aki hármunk helyett lőtte régebben a gólokat, én meg a Sanya búcsút inthetünk a tavaszi osztálymeccseknek. A töpszli meg a pocok, így emlegettek bennünket, aztán úgy röhögcséltek, mintha lányok lennének. Tuskók. Egyáltalán nem izgatott, hogy még cserének se kellek a szar csapatukba. De azt azért reméltem, hogy legalább nagy kegyesen felajánlják majd, hogy a Sport Büfé falát támasztva vigyázzak a bringáikra.

Foci? Egyébként is, kit érdekel? folyt.köv.

Tetszett? Te is gondoltál rá, hogy cowboynak állj vagy szisszenés nélkül bírtad a rókabajuszt?A regény korábbi részeit itt találod.

Az amerikai fiút megtalálod a fészbukon is, klikk: Az amerikai fiú a fészbukon


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként. 

Szólj hozzá!

Címkék: amerika irodalom magyarország kádár rendszerváltás szocializmus vidék szocreál húsipar úttörő krinolin mágikus realizmus gojko mitic

A bejegyzés trackback címe:

https://azamerikaifiu.blog.hu/api/trackback/id/tr582653148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása