Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

GyurmALKOTMÁNY

2013.03.11. 17:01 Paul.White



alaptörvénynegyedikmod_3.JPG"A kommunizmus megdöntését követő húsz zavaros év után végre gránit szilárdságú alapot vetettünk a jövő számára."

(Orbán Viktor, 2012.)

Az AVON katalógus kevesebbet változott 2012. január óta az Alaptörvénynél.
(a szerk.)
VÉLEMÉNY

 

 

 

 

Igen! Jól hallották! Megint változik! Az EU már aggályainak adott hangot:

"Nem fogunk hezitálni és használni fogjuk a lehetséges jogi eszközeinket, ha szükséges" – mondta a szóvivő, aki szerint ha kell, minden lehetséges eszközzel betartatják az EU jogszabályait.

...Németország külügyminisztere levelet írt Barrosónak, amelyben az uniós támogatások felfüggesztésének lehetőségét is felvetik. Ez meglehetősen érzékenyen érintené hazánkat, lévén a hazai fejlesztések 97 százaléka uniós pénzből valósul meg.

HVG


Miközben itthon:

"Eldöntött kérdésnek tartja és egységesen támogatja a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója az alaptörvény negyedik módosítását – derült ki a képviselőcsoport hétfői ülése után tett nyilatkozatokból."
MNO

Alaptörvényünk sziládsága csak a kormány szavahihetőségével emlegethető egy lapon. 2012. január elsején hatályba lépett alkotmányunk épp a negyedik változását szenvedi el. Indoklás természetesen most is van, de az akadt mindig.

Szabadságharcunk új csatájához sorakoznak a felek. Európai Únió a szittya Fidesz - KDNP frakció ellen. Kedves Vezetőnk által favorizált focira lefordítva az Arsenal-t kihívta a Felcsút SE, és nem is kérdéses, hogy elpicsázzuk majd az albioni fattyakat. Kedves Olvasó! Ön mekkora összeget tenne a hazai csapat győzelmére? Hogy milyen következményekkel jár, ha mégsem nyerünk? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.

Nézzük azonban egy másik aspektusból is meg az Alaptörvény sokadik módosításának következményeit! Tavaly minden érettségiző megkapta az Alkotmányunk díszkiadását. Potom egymilliárdból kijött az egész. A hülyének is megérte! A nagy K betűs életbe lépő ifjú titánjaink büszkén állhattak augusztusban a könyvespolcok előtt, és dagadó mellel gyönyörködhettek a csodás kötetben valahogy így merengve: Van egy saját Alkotmányom! Cool... Mára csak a billegő asztal lába alatt lehet hasznát venni, hisz az akkori passzusok sokadszor módosultak.

Önkormányzataink parancsszóra felállították minden hivatalban az Alaptörvény Asztalát. Gondolom, oda épp a negyedik kiadást fogják berendelni, hisz mindig up to date kell hogy legyen ez a nyugodt pont, mely minden állampolgárnak rendelkezésére áll, ha fel akar töltődni egy kis hazafias öntudattal. Ez 3200 asztallal számolva 10.000 Ft/kötet áron eddig 128 millió forint. A régi kötetek már a hivatalt takarító közhasznú munkásoknál landolhattak. Persze, csak akkor, ha a lapjai elég puhák ahhoz, hogy ablakot lehessen velük pucolni. 

Ne felejtsük ki azokat sem, akik az első adandó alkalommal már meg is rendelték saját házikönyvtárukba a Magyarország Alaptörvénye Díszkiadás c. albumot a helyi Kormányablaknál! A/3-as formátum, 3,3 kg súly, több mint 200 oldal, igazi könyvkülönlegesség. Ár: 10.000 Ft (plusz postaköltség: 1080 Ft + ÁFA ). Ezek a hazafiak/lelkes gyűjtők kapnak minden alkalommal egy frissített kiadást? Mert ha nem, akkor az a tíz ropi inkább ment volna pálinkára!

Pedig a megoldás olyan egyszerű lenne! Készítsenek cserélhető lapos Alkotmányt! Mint a lefűzős dossziék. Módosítás esetén csak pár lapot kell kukázni, nem az egész kötetet. Elég, ha a borító kemény mint a szikla, belül úgyis csak valami híg katyvasz van, amit saját igényeik szerint kavargatnak Nagyjaink.

Végül csak a Vezér szavait idézném:

1.jpg

 

 

 

 

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!"

 

 

 

 

Vajon most mit csinál?


P.W.

Az amerikai fiú

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

37 komment · 2 trackback

Címkék: vélemény politika orbán fidesz magyarország alkotmány Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://azamerikaifiu.blog.hu/api/trackback/id/tr225127797

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az álom én vagyok 2013.03.12. 07:49:09

A négyszögletű kerek erdőben megszületett az Alaptörvény 48-dik módosítása. A módosítást XIV. Viktor király saját maga terjesztette be, önmagával vitatta meg és egyhangúlag fogadta el. Miután néhány éve megszüntette az alkotmánybíróságot, majd a f...

Trackback: A populista alkotmányos kultúra 2013.03.12. 00:29:50

Azért ez a mai fontos nap volt köztársaságunk számára, aláírja majd Áder vagy sem az alkotmánymódosítást. Itt az alkotmányos kultúra megváltozása vált láthatóvá. Csak emlékezzünk rá, hogy azért kellett “Alaptörvénynek” nevezni ezt a jogszabályt, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalaposinas 2013.03.11. 19:56:04

Ha kikapna a Felcsút az Arzenáltól, akkor csak a bíró lehetne a hibás. Fel is lennék háborodva.

NIPREDIL 2013.03.11. 20:17:29

Mindig a bíró a hibás! A parlamentben is ezt mondta orbán!

mrZ (törölt) 2013.03.12. 00:08:19

Hát majd lesz cserelapos kiadás is. Meg képes kiadás. Meg lesz a rajzolt változat. Meg sorozat. Lesz itt olyan gdp növekedés, 600.000 új munkahely. És 17.havi nyugdíj. És export. És Közgép international printing corporation.
Így kell csinálni a bizniszt, hülyék.

dean23 2013.03.12. 00:51:29

Budipapírra is nyomhatnának belőle Orbán pártalkotmányából! A fürdőszobámba meg szeretnék egy Kerényi freskót a "zombi nyugger a sósavas fogával kettétépi a merengő bölcsész tüntetőt" témában!

pocaklakó minimanó 2013.03.12. 05:38:19

"On similar ground it may be proved that no society can make a perpetual constitution, or even a perpetual law. The earth belongs always to the living generation. They may manage it then, and what proceeds from it, as they please, during their usufruct. They are masters too of their own persons, and consequently may govern them as they please. (...) Every constitution then, and every law, naturally expires at the end of 19 years. If it be enforced longer, it is an act of force, and not of right.--" (Thomas Jefferson levele James Madisonnak, 1789. szept. 6.)

Most Thomas Jefferson akkor fideszes vagy inkább náci?

susu64 2013.03.12. 07:00:46

Az 1989 -es alkotmányt amely az 1949 - es alkotmánynak tizen akárhányadik módosítása volt) már az első évben, azaz 1990 - ben 13 szor módosították. S utána még szintén többször. Ezzel együtt nem gondolom, hogy - függetlenül a sok marhaságtól, ami mostanában elhangzik - okos vagy jó dolog ez a módosítás.

Filo 2013.03.12. 07:45:15

Az alkotmány 5. kiadásában majd az is benne lesz, hogy a Felcsút mindig nyer...

veracity 2013.03.12. 08:02:35

@pocaklakó minimanó: Mondhatnám, hogy a 19 év nem 19 hét. De nem mondom, mert addig kell módosítani, amíg lehet és szükséges. Másrészt miből gondolod, hogy a célközönség megért egy kukkot is a szövegedből, ill. Jefferson szövegéből?

Ismét az a helyzet, ami a médiatörvény támadása idején volt. Semmi konrétumot nem mondanak a támadói, csak általánosságokat, ködös célzásokat. De csak tegyék, a karaván haladjon, a kutya ugasson.

hot-spot (törölt) 2013.03.12. 08:20:21

Szerintem az íróján kívül,más még el sem olvasta eddig.

pocaklakó minimanó 2013.03.12. 08:20:41

@veracity:

"Másrészt miből gondolod, hogy a célközönség megért egy kukkot is a szövegedből, ill. Jefferson szövegéből?"

A blogírónak írtam. Ha má' egyszer amerikalyifilyú. :)

veracity 2013.03.12. 08:21:33

Az AB formai okokra hívatkozva megsemmisített néhány törvényt. Most az alkotmány módosítás megszünteti a fromai problémákat. Ez nem tetszik a szoclib elvtársaknak.

A homoszexuális párok nem tudnak majd a közjegyző előtt hitvesi csókot váltani, a módosítás ezt is kőbe vési. Ez ám a demokrácia deficit! A többség diktatúrája. Orbán fasizmusa.

Az AB nem hívatkozhat a saját korábbi döntéseire az új alkotmánymódosítás után. Világossá válik, hogy az alkotmányozó hatalom a parlamentben van és nem az AB-ben. Ez pedig az AB jogkörének szűkítése, ami a diktatúra irányába tett újabb kis lépés. Mert még mindig nincs ugyan igazi diktatúra, ámde...

A metro aluljárókban a fedélnélküli szegény emberek nem rendezkedhetnek be életvitelszerűen, mert akadályozzák ezzel az állampolgárok szabad mozgását. A módosítás ezt is célozza, ami a pökhendi fidesz-diktatúra jele.

Ha az egyetemista az adófizetők pénzén tanul, akkor a végzése után 20 év alatt dolgozzék itthon kétszer annyi évet, mint amennyit az ország finanszírozott neki a tanulmányai alatt. Vagy ha nem, hát fizesse csak vissza, a vaskos külföldi fizetéséből futja. Ám ez a módosítás maga a középkori röghözkötés. A jobbágyság. Ez unió ellenes lépés. Orbán félázsiai terrorjának része.

De jó lenne, ha végre egyszer már az értelmes, okos nép gyülekezetében lehetne meghányi vetni száz bajunkat és nem dugdosnák a szoclib komprádor értelmiségiek a küllők közé mocskos vigyorral a pofájukon a száraz botokat!

Sanyi az alvégről (törölt) 2013.03.12. 08:46:08

A Fidesz eddigi tettei után a következőket
várom:
Kényszermunka tábor, rabok kínzása, statárium, lövetés a tömegbe.
Éljen Szeretett Vezérünk!
SOHA TÖBBET FIDESZ!!!

tjunior 2013.03.12. 08:48:19

@veracity: összeírtál pár csúsztatást, pár féligazságot, meg pár netto marhaságot, nem rossz, nem rossz

tisztelettel egy liberálboslevik idegenszívű

almahaboru 2013.03.12. 09:03:00

Szerintem ezen az országon már csak röhögni lehet, egyszerűen nem ér meg más reakciót, vagy gondolatot, Európa legszánalmasabb helye, az tuti.

Elijah_Baley 2013.03.12. 09:21:19

@veracity: amúgy igen, ez jobbágyság, az emberi jogok korlátozása, csak van aki plebejusnak született, a liberálist szitokszónak tartja, ezért nem ért meg egyszerű emberi normákat, azt hiszi, a buziság fertőző, fixa ideája h a hómlesz rossz embör és azt a pártot támogatja, aki belőle is pár éven belük földönfutót csinál.
nem rossz, nem rossz...

Jock Ewing 2013.03.12. 09:21:53

Te, Fehér Pali ! Miért nem az amerikai küszöbmajommal foglalkozol, aki már 16ezer milliárd dolláros államadósságnál jár?

Artie 2013.03.12. 09:38:39

Istenem, 220 évvel ezelőtti idézettel jönni.

Azóta nem is változott a világ, szinte semmit.

xvxvxv 2013.03.12. 09:58:49

@veracity: te, mint vállaltan homoszexuális fideszes, nem érzed a saját kultúrátok arcul köpésnek, hogy a jogaitokat csorbítják? és a többi homoszexuális fideszes, Szájer Józseftől Kocsis Mátéig bezárólag vajon mit szólt magában mind ehhez, amikor megnyomta az igen-gombot? :(((

gyuloletmentesen 2013.03.12. 09:59:14

@veracity:

Lehet, hogy nem figyelted eléggé a sajtót. Az alkotmánymódosítások kritikusai töménytelen konkrétumot felsoroltak.

Én Fidesz-tag voltam. De a hazámat jobban szeretem, mint egy pártot. Európa és a nyugat közelebb a szívemhez, mint Azerbajdzsán (nem mintha a türk rokonságot nem ismerném el). Aki tanult csak alapszinten egy kis közjogot, az szégynekezik az események láttán.

esferenc 2013.03.12. 10:05:41

@xvxvxv: Semmifele jog nem csorbult.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.03.12. 10:11:27

@gyuloletmentesen: Az újságírók hazug disznók egytől-egyig.

Tényeket írjál, és ne a hazug disznókra hivatkozz!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.03.12. 10:15:47

@veracity: Ez minden? Másvalami változott?

Egyet áruljon el valaki, mitől csorbul az alkotmánybíróság jogköre azzal, hogy nem hivatkozhat korábbi döntésére, ergo minden ügyet ami felmerül egyedileg köteles kivizsgálni precedens hivatkozások nélkül....

A többi meg mellékes, buzik, egyetemisták, hajléktalanok.... jajjaj, most milesz... lehet tüntetni, majd megunják és hazamennek... (honnan ismerős ez nekem... ez is biztos fideszes duma :-) )

Lencsés István 2013.03.12. 10:23:30

Azért kell a változás hogy az amúgy jó alkotmány még jobb legyen , de te ezt nem tudhatod hisz csak egy névtelen külföldi vagy ....

Szelid sunmalac 2013.03.12. 10:26:04

@Magánvéleményem: Ertem. A mas szexualis iranyultsaguak, a nalad kepzettebbek, a nalad szgenyebbek es persze az osszes tobbi mas dolgoban toled kulonbozoek mellekesek csupan.

mim 2013.03.12. 10:54:51

@Magánvéleményem: "A módosítás eredményeképpen az Országgyűlés bárhogy módosíthatja az Alaptörvényt, azt az Alkotmánybíróság tartalmi szempontból nem vizsgálhatja. Így elvileg a jövőben az alkotmányos alapjogokat sértő, és a nemzetközi jogba ütköző rendelkezéseket is az Alaptörvénybe lehet emelni."

Gyakorlatilag értelmét veszti az AB. Ha írnak egy törvényt, hogy kormánytagok büntetlenül és kivizsgálás nélkül kivégezhetnek bárkit - akár ellenzéki képviselőt is -, akkor azt az alkotmánybíróság nem vizsgálhatja. Az államfőnek kötelessége aláírni - erről is gondoskodtak - és formailag nézve akár bevezetési naptól számítva működik a visszahozott pallosjog. Ugyanez megtehető vagyonelkobzással. És ha a helyzet úgy alakul, akkor visszamenőlegesen.

Csak a kormánypárti képviselők lelkiismerete az akadály. Az pedig nincs nekik - mint minden kummunista, ők is csak a pártért élnek.

pocaklakó minimanó 2013.03.12. 10:56:46

@Artie:

"Istenem, 220 évvel ezelőtti idézettel jönni."

Vö.: "Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon..." & amelynek eredeti forrása (szintén 1789-ből) eképpen hangzik: "Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad..."

Ott magyarázható és védhető, másutt nem.

Ez logikus.

HA a szívemnek kedves dologról van szó, nem számít az idő a relevancia említésekor, ellenben ha számomra nem szívelt dologról van szó, akkor milyen butaság is régebbi szövegre hivatkozni.

Magyar ballib, én így szeretlek. :)

mim 2013.03.12. 10:59:08

@mim: Ja igen.. az egyetlen mentsvára az AB-nak az lett volna, ha hivatkozhat előző dontésekre, de azok innentől nem alkotnak beleszólási alapot.

Link Elek 2013.03.12. 11:33:42

a fidesznek világszabadalma van arra, hogy hogyan lehet gránittal segget törölni

veracity 2013.03.12. 12:08:54

@mim: Ezt meg honna szedted a pici agyaddal?

A törvényeket az AB ezután is vizsgálhatja. Abból a szempontból, hogy az alkotmánnyal összeegyeztethető-e.

Az esetleges új alkotmány paragrafusokat pedig csak formai szempontból ítélheti meg, tartalmilag nem!

Ha két alkotmány paragrafus egymással szembe menne, azt formai, logikai hiba miatt elmeszelheti az AB.

Például nem írható bele csak úgy az alkotmányba az, hogy mindenki agyonütheti a szomszédját. Mert ez ellenkezne más alkotmányos joggal.

Ha egy parlamenti többség alkotmányozó hatalmat kap a választó polgároktól, akkor szinte bárhogy átírhatja az alkotmányt. És ez azért van, mert a választó polgárok nagyon nagy többsége ezt akarta, így szavazott. Tetszettek volna, szoclib urak és hölgyek tisztességesen viselkedni! Akkor ez nem fordult volna elő. De így nincs mit tenni, mélytorok van, szopnotok kell, mellre kell alaposan szívni a bránert!

komplikato 2013.03.12. 12:22:46

@veracity: Kb. minden bekezdésed kamu, de ez viszi a pálmát:
"A metro aluljárókban a fedélnélküli szegény emberek nem rendezkedhetnek be életvitelszerűen, mert akadályozzák ezzel az állampolgárok szabad mozgását."

Életemben nem korlátoztak, ellenben a törvény korlátozza az övéket. És ki jogosult megmondani ki a hajléktalan? Ennyi erővel rendőr bárkire rákenheti továbbra is és megbüntetheti, csak mert alapon.

komplikato 2013.03.12. 12:29:08

@veracity: "A törvényeket az AB ezután is vizsgálhatja. Abból a szempontból, hogy az alkotmánnyal összeegyeztethető-e."

De mi fene értelme van, ha azt mondják ütközik az alkotmánnyal és ennek ELLENÉRE beleírják egy módosításba? Ne fárassz, hogy nem érted az alapvető problémát a dologgal kapcsolatban!

veracity 2013.03.12. 12:36:17

@komplikato: DE, fárasztalak. Mert gondolkodásra késztetlek, az pedig neked láthatóan fárasztó.

Az AB-nek formai kifogása volt, és a formai kifogás megszüntetése céljából került be a rendelkezés a módosítással az alkotmányba.

Nem arról van szó, hogy egy törvény alkotmány ellenes volt tartalmát tekintve és a parlamenti kétharmad úgy csalt, hogy beletette a törvényt az alkotmányba.

Tessék szépen kifújni az orrod és befejezni a szipogást.

mim 2013.03.12. 12:49:10

@veracity: Gumilepedő szabályokról és törvényekről hallottál már? Elég, ha általánosításokkal tömnek tele pár paragrafust és azt magyaráznak bele amit éppen akarnak.
És ezeket nem lehet formailag sem vétózni. Legfeljebb olyat fog mondani XY jogtudor, hogy "aggódik".
Az előzőleg meghozott döntések figyelmen kívül hagyása miatt megintcsak értelmezési machinációk mindenképpen várhatóak.

Mellesleg marhaságot írsz: nem kaptak felhatalmazást új alkotmányra. Ugyanis nem volt benne a választási programjukban. És utána sem kérdeztek meg senkit.
Amit csináltak az a lakásmaffiás módszereket idézi, mikor belehazudnak a tulaj arcába szépen mosolyogva és utána kiderül a turpisság.

Hazudtak arról, hogy jobboldaliak.
Elhallgattak és hazudtak a szándékaikról ill. terveikről.

Közönséges csalók.
És ráadásul kommunisták is.

komplikato 2013.03.12. 12:50:08

@veracity: "Az AB-nek formai kifogása volt,"
Kamu, ezt a Gulyás állította mert ezért fizetik. Pont a homeless témában nem formai hiba volt. De a vallási kérdésben sem.

veracity 2013.03.12. 13:07:33

@mim: Ugyan, hogy mondhatsz ilyen butuska sületlenséget!

A 2010-es választások idején a Fidesz nem tudhatta, hogy kétharmados többsége lesz. A választásokat akarta megnyerni! Micsoda felzúdulás lett volna és mennyi gúnyolódás, ha a programpontok közé elhelyezték volna az alkotmány átírását is!

Kétharmados többséget adtak a választók a Fidesznek, azért, hogy használja is a társadalom átalakításához. A Fidesznek ilyen eredmény birtokában kutya kötelessége megtenni mindent, amit a kétharmados többség lehetővé tesz!

komplikato 2013.03.12. 14:37:36

"A Fidesznek ilyen eredmény birtokában kutya kötelessége megtenni mindent, amit a kétharmados többség lehetővé tesz!"

Új alkotmányhoz a régi okán továbbra is 4/5 kellett volna. Csak jelzem.
Az alkotmány tarkón lövése meg nem új alkotmány létrehozása, hanem az alkotmányos jogok kivégzése.

Paul.White 2013.03.12. 20:49:20

@Jock Ewing: A Te neveddel Fehér Palizni.. háááát, barátom...
süti beállítások módosítása