Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Isten facebookos bejegyzésben tiltakozik Orbán Viktor tegnapi beszéde ellen

2012.01.03. 07:45 Spejbl

Isten facebookos bejegyzésben kérte ki magának, hogy tegnapi, a Magyar Nemzeti Galériában elhangzott beszédébe Őt is belekeverte Orbán Viktor, regnáló miniszterelnök. 

"Jóisten, haza, család? Na ne szórakozzatok! Annyi bűnt követtek el már a nevemben vagy rám hivatkozva évszázadokon, évezredeken keresztül, még pont az hiányzik, hogy a FIDESZ-KDNP (továbbra) is rám akarjon hivatkozni. Hát azt már nem! Elegem van ebből az egészből! Az én véleményemet sajnos egyszer sem kértétek ki! És nem szeretném a következő 20-30 évet azzal tölteni, hogy próbálom bebizonyítani, hogy az égvilágon semmi közöm nem volt ehhez az egész lidércnyomáshoz! Egyház és állam két külön téma, azt hittem, hogy ezt már rég lezongoráztuk! Vagy valami nem volt világos? ui.: Különben meg  rég nem vagyunk olyan jóban, hogy szimplán le jóistenezzetek. Nézegettetek volna inkább vicces, macskás videókat a youtube-on ahelyett, hogy politikusnak álltok!"

Mint megtudtuk, az Úr annak sem igazán örül, hogy akaratán kívül az új alkotmányba is bekerült, mint forrásunk elmondta, úgy tűnik, Istennek nagyon elege van már abból, hogy mindenféle nagyokosok, a maguk ügyeskedéseiket az Ő nevével vagy ráhivatkozva szeretnék legalizálni.

- Bár a hűséges pártkatonák - tette hozzá, neve elhallgatását kérő forrásunk - valószínűleg ezután is mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák.
 
Ha egyetértesz az Istennek tulajdonított szavakkal, ha te is örülnél neki, ha végre rólunk, mindnyájunkról szólna a politika, ráadásul nem kedveled, ha Istent is megpróbálják belekeverni a kulturális unortodoxiába, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon
 
Az Istennek tulajdonított bejegyzést szintén ott találjátok.

Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként. Ha Az amerikai fiú című regény is érdekel, akkor klikk ide!

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz magyarország isten kdnp orbán viktor álhír

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása