Az amerikai fiú

Ma megtörtént, amitől féltem. Barátom Pick Szeged-sálat akasztott a nyakamba, úgy látszik, a szerdai meccsen tanúsított jó magaviseletemmel kiérdemeltem, a sál persze feltűnik a stadion előtt néhány veszprémi drukkernek, akik valamit mondanak is rá viccesen, én azonban sajnos nem tudok érdemben reagálni, sajnos egyelőre rohadtul nem vagyok képben a kézivel. Habozásomat félreértik, azt hiszik megbántottak, elnézést kérnek. Előkerül a kabátzsebből a pezsgő, barátok vagyunk. Barátoknak lenni pedig jó. Lelkesek ők is, mi is, de azt mondják, hogy bár maguk ellen beszélnek, Fazekas Nándor talán nem volt jó választás. Nem örülök, hogy ezt hallom, kicsit rám ijesztenek...

Újvidéken árpádsáv nélkül is büszke magyarrá válhat az ember - II. rész a magyar-francia meccs (az előző szöveget itt találod)

Életem első kézimeccse, ráadásul élőben az újvidéki kézi EB-n. Kár lenne tagadnom, 90 perc alatt sok-sok minden átértékelődött bennem. Magyarország-Spanyolország 24-24. 

Régóta szó volt róla, hogy elmegyünk egy délvidéki utazásra, a barátaim pedig ragaszkodtak hozzá, hogy a Kézilabda EB-re időzítsük a dolgot. Nekem nem volt kifogásom ellene, bár számos hibám közül az egyik - sokak szerint - legmeghatározóbb, hogy nem nézek sportközvetítéseket. Élőben meccseket meg pláne nem. (OK, a foci vb néhány mérkőzését megnéztem, volt, ami tetszett is, de ennyi.) Valahogy nem volt közöm különösebben soha a sporthoz, egyedül a futáshoz, túrázáshoz de az meg ugye más kategória, pláne szurkolói szinten. Szóval félve indultam el a többiekkel. Paráztam rendesen, hogy mi lesz. Annyira ciki lett volna, ha mindenki őrjöng körülöttem, rólam pedig kiderül, hogy mennyire nem tudok mit kezdeni magammal. Hogy megmaradok külső szemlélőnek. Szkeptikus voltam. Érdekel a kézilabda egyáltalán? Jól fogom érezni magam? És előjöttek a legalapvetőbb emberi kérdések is persze: mit jelent számomra, hogy magyarnak születtem?