Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Mocsai Lajost köztársasági elnöknek! - Újvidéken képesek vagyunk közösen küzdeni és örülni, otthon miért nem?

2012.01.21. 02:40 Herkules Irma

Ma megtörtént, amitől féltem. Barátom Pick Szeged-sálat akasztott a nyakamba, úgy látszik, a szerdai meccsen tanúsított jó magaviseletemmel kiérdemeltem, a sál persze feltűnik a stadion előtt néhány veszprémi drukkernek, akik valamit mondanak is rá viccesen, én azonban sajnos nem tudok érdemben reagálni, sajnos egyelőre rohadtul nem vagyok képben a kézivel. Habozásomat félreértik, azt hiszik megbántottak, elnézést kérnek. Előkerül a kabátzsebből a pezsgő, barátok vagyunk. Barátoknak lenni pedig jó. Lelkesek ők is, mi is, de azt mondják, hogy bár maguk ellen beszélnek, Fazekas Nándor talán nem volt jó választás. Nem örülök, hogy ezt hallom, kicsit rám ijesztenek...

Újvidéken árpádsáv nélkül is büszke magyarrá válhat az ember - II. rész a magyar-francia meccs (az előző szöveget itt találod)

Az orosz-spanyol meccsre is beülünk. Azt már tudom, ha az oroszok kikapnak, akkor harmadikként juthatunk tovább a csoportból, szóval világos, hogy a spanyoloknak kell szurkolni. Ezt a csarnokban lévő többi, kb. 5-6000 magyar szurkoló is hasonlóan gondolhatja, mert végig üvöltözzük a meccset. Szerda óta a szervezés minősége nem változott, ha leáll a játék, többnyire a 90-es évek diszkó förmedvényei üvöltenek 120 decibellel. Időnként 15-16 éves, elhízott, öv fölé érő szoknyácskákba öltöztetett lányok szaladnak be a pályára, hogy bemutassák tánctudásukat, biztosan akad a világon néhány látássérült pedofil, akinek tetszene a program, de körülöttem nem látni belőlük egyet sem. Ilyen olcsó trükkökkel nem sikerül megtörni néhány napja fogant lelkesedésemet.

Szoros a vége a meccsnek, de a spanyolok - szó se róla, mi is rendesen megdolgoztunk érte - nyernek. A továbbjutásunk tehát biztos, de azért frankón nem mindegy, hogyan. Ezt még én is értem. Több napja hallgatom a barátaim filozofálását, összességében úgy látják, szinte csoda lenne, ha kijönne egy döntetlen. A franciák EB, VB és olimpiai bajnokok. Szóval a világ legjobb csapata ellen fogunk harcolni ma este. Életem első meccse, a szerdai spanyol-magyar után, na meg biztosan azért is, mert nem nagyon értek (még) a kézihez, én bizony merek reménykedni, sőt, hinni abban, hogy az a csoda simán megtörténhet. Azok után, hogy megtapasztaltam, életemben először (ráadásul életem első meccsén!), hogy mennyire lehet egy közös célért ennyire  egy lélekkel küzdeni (szurkoló szurkolóval, játékos szurkolóval, magyar magyarral), már semmi sem tűnik lehetetlennek. Kár, hogy a magyar parlamenti és a kormányzati garnitúra nem jött el, sokat tanulhatnának abból, ami ezen a két mérkőzésen történt. Egyáltalán nem bántam volna, ha mindenféle juttatásaik mellé (vagy inkább helyett) ennek a két mérkőzésnek a belépőit is megszavazzák maguknak.

A kezdés rémisztő. Hárommal mennek a franciák, már arra gondolok, talán rommá vernek bennünket. De magunkra találunk ma is. A játékosokat támogatjuk most már vagy 6-7000-en, ők pedig bennünket azzal, hogy láthatóan kiteszik a lelküket is, még számomra is üvölt, hogy mennyire szívből játszanak. 12:40kor már vezetünk, igaz hamar egyenlítenek a franciák, de ez akkor is biztató jel. Fazekastól a veszprémi barátaink (éljen a Törley!) ugyan tartottak, de most hihetetlen, amit a kapuban művel. A skandálások közé beépült a Nándninándinándi! Büszkék vagyunk ezekre az emberekre, ők pedig láthatóan erőt merítenek a szeretetből, amit kapnak. Elhúzunk! Két góllal vezetünk a világbajnok ellen! Aztán jön tőlünk egy kiállítás, után egy újabb. A franciák nemcsak egyenlítenek, de már kettővel vezetnek. Nem! Nem! Nem! Iszonyatosan akarjuk, hogy ne így legyen!

23:58kor már 12:9-re vezetnek! 14:12vel viszik az első félidőt. Nem baj, majd 10 perc múlva! Ekkor meglátom életem legfurcsább lényét, ehhez képest a parókás srácok meg azok, akik csirkéket húztak a fejükre sehol nincsenek. A 20-as-30-as hölgy felső ajka vörösre, az alsó meg valami félelmetes zöldre van festve, gondolom, amikor mosolyog, akkor jön ki a három szín. Nagyon-nagyon borzasztóan néz ki az alkotás (ilyen zöld azt hittem, nem is létezik), de kétségtelenül roppant cseles! Iszonyatosan izgulok, azért imádkozom, hogy összejöjjön neki a végén is a mutatvány. A szünetben megint ugrabugrálnak a lányok, közben meg a kivetítőkön ráközelítenek emberekre, valami nyálas zenét játszanak közben, és addig maradnak rajtuk, amíg meg nem csókolják egymást, mellettem a szőrös haverjaim ülnek, reménykedem. Szép dolog a barátság meg minden, de.

A másodikban az Olé-olé mellett már fel sem tűnik a sok Nándinándinándi! A franciák kettővel, aztán hárommal mennek. Mindenki biztatja a csapatot, de a macedon bíró most bekattant valamiért, a fene se érti ezt. Császárt leküldik, mégis elkezdjük lefaragni a hátrányt. Basszus, basszus, menni fog, menni fog! Már nincs semmi hangom, de muszáj ordítani, muszáj kitartani. Már fej-fej mellett a két csapat, a gáz csak az, hogy ők vezetnek eggyel, mi behozzuk, aztán ők dobnak még egyet. Emberhátrányban egyenlítünk, őrjöng és örül mindenki: egy szívvel, egy lélekkel.

Megint dobnak egyet, megint egyenlítünk. Hetest fújnak ellenünk, Roli (már én is csak így hívom) feljön egyet védeni Fazekas helyett, állatul csinálja. (Ekkor tudom meg, hogy a kéziben van ilyen, hogy a cserekapus csak feljön védeni egyet aztán visszamegy a padra.) Őrjöngünk ezerrel! Aztán már mi vezetünk, ha csak rövid időre is. Aztán megint, a franciák időt kérnek. Tíz percnél alig van több vissza, jaj, olyan szép lenne! 20:53kor már kettővel vezetünk! Dobnak egyet, de mi is. Csak négy rohadt perc van vissza, mindenki áll, mindenki fél és örül egyszerre. Hogy miért fél? Azért, mert a bíró egyszerűen nem engedi, hogy labda a mi kapunktól kijöjjön. Többen mondják, hogy a bajnoknak fúj, nem fogja hagyni, hogy gól nélkül kerüljön ki a kapunk elől a labda. Nagyon nem szeretném. Nagyon nem szeretnénk. 27 perc 35kor már hárommal megyünk, innen már nem veszíthetünk, nem lehet. Balsors, akit, na nem, erről most szó sem lehet!

Egy perc van csak vissza! A franciák időt kérnek, ezt én jó jelnek veszem, azt meg pláne, hogy a Szerb-Francia örök barátság feliratú zászlót már nem lengetik olyan hevesen, a körülöttünk lévő szerb (francia)drukkerek, pedig már meg sem várják az 1 perc végét, hanem kabátba bújnak és kimennek, szóval ők is úgy érzik, hogy itt a vége. És igen! Legyőztük őket, a bajnokokat! 26:23 a végeredmény!!!

Hihetetlen. Még most is. Eszünk egy csendes Pubban, egy kedves magyar családdal beszélgetünk. Bár minden testrészem fáj, valami még mindig mozog, pörög bennem tovább. Boldog vagyok és büszke, a csapatra, a szurkolókra, magunkra. Eszméletlen. És hihetetlenül felemelő volt az a közös boldogság, nem volt semmi trianonozás vagy balhé a meccs alatt vagy után (pedig készültek a szerbek rohamrendőrökkel rendesen), amitől féltem, szeretettel és nem indulattal szurkolt ez a sok magyar ember. Jó lenne otthon, a mindennapokban is ez az összefogás, ha közös céljaink lennének, hanem pártok, érdekcsoportok és a kölcsönös utálat határozná meg a közhangulatot. Úgy érzem, itt, Újvidéken Mocsai Lajos, a csapata és mi akárhány ezren, ma megtapasztaltuk, hogy hogyan kellene magyaroknak lennünk, hogy tényleg büszkék lehessünk magunkra. Bizony-bizony: Mocsai Lajost köztársasági elnöknek! Elég a széthúzásból, nem kell mindenben egyetérteni, de összefogás nélkül Magyarországnak nincs jövője! Így kell ezt csinálni!

Basszus, biztosan nem fogok tudni elaludni ma éjjel! Hajrá Magyarország! Nagyon-nagyon örülök, hogy eljöttem! Felejthetetlen élmény!

Ha hozzánk hasonlóan te is úgy érzed, hogy ideje lenne, ha rombolás helyett építkezés folyna, ha te is szorítsz a magyar csapatnak, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.
Mostantól Politikai Ateista is Az amerikai fiú csapatában! Írásait keresséteka Sorok között c. rovatban!

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország újvidék kézi eb

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása