Miért veszélyes a revizionista romantika? Miért nagy probléma, ha államtitkárok asszisztálnak vagy tesznek úgy, mintha asszisztálnának egy olyan halott író hamvainak a szomszédos országba történő becsempészésében, aki 1944–1945-ben a nyilaspuccs után a nyilas parlament tagjaként tevékenykedett (majd a Szálasi-kormány utolsó sajtóorgánumának, az Eleven Újságnak a főszerkesztője volt, és nemcsak, hogy együtt menekült a kormánnyal, de a háború után is aktív szerepe volt a nyilas-hungarista emigráció életében)? Miért nem jó, ha egy ilyen emberre mondja Kövér, hogy micsoda író, ha még holtában is félnek tőle? VÉLEMÉNY

Miért baj az, ha az iskolás gyerekek majd Wass Albertet kapnak kötelezőnek (és most nemcsak arra gondolok, ami egyébként megkérdőjelezhetetlenül igaz: miszerint esztétikai teljesítményében összehasonlíthatatlanul gyengébb azoknál a kortársaknál, akik az olvasókönyvekben eddig is szerepeltek)? Hogy szépnek és igaznak nevezik azokat a műveket, melyekben Wass hol finomkodva, hol kevésbé finoman, a magyaroknál silányabbnak, tudatlanabbnak, hamisabbnak írja le a románokat, a zsidókat. Teszi mindezt  szeretetteljesnek tűnő, álhumánus fejcsóválással. Vagy például, hogy köszönő viszonyban sincs a Wass- szobrok és például az Ottlik-szobrok száma?

Elsőre talán két dolgot vághat rá erre az olvasó:

1. Azért tettem fel ezeket a kérdéseket, mert mocskos hazaáruló, idegenszívű rohadék vagyok. Célom pedig más sincs, mint ártani, mert a magamfajták nem bírják elviselni a hazaszerető emberek lelkének tiszta fényét (vagy valami hasonló)

2. Mert azt szeretném mondani, hogy amennyiben ez így megy tovább, akkor mindenki bőrfejű lesz, akinél pedig nem lesz íj vagy tarsoly a következő választások után, azt automatikusan deportálni fogják.

Nos, egyik állítás sem igaz. Szerintem sokkal alattomosabb ellenség, pontosabban drog a revizionista romantika, mint azt gondolná az ember.

Természetesen egyértelmű, hogy nem mindenki, aki ilyen jellegű könyveket olvas (Nyírő azért esztétikailag nem azonos kategória Wass Alberttel, de most a tartalomról beszélünk), aki érezni akarja a mindenki ellenünk van fájdalmat, aki az áldozat magyarság részeként imádkozik Istenhez, lesz bőrfejű, akar elpusztítani másokat, akiknek származásával, történelmével baja van. Egész biztosan rengetegen vannak, akik nem szeretik az erőszakot, akik nem álmodoznak a Trianon előtti határok visszaállításáról, nem akarnak bántani senkit. 

Azonban az a fajta bizonyos szempontból kétségtelenül hamis romantikus fájdalom, amit menedzselni kezdett a kormány, bármilyen szépnek is tűnhet az olvasó számára, sajnos kifejezetten és súlyosan kártékony. Nem azért, mert jogos sérelmekre mutat rá, amikről nem szabad beszélni (kétségtelen, hogy Trianon totálisan aránytalan büntetés volt), hanem mert pontosan arról tereli el a figyelmet, ami ma és most van. Egy nemzet soha nem emelkedhet fel, amíg folyamatosan múltja keserű epizódjain rágódik, pláne akkor, ha az utolsó évszázadok mindegyike, a legutolsó pedig kifejezetten katasztrófa volt számára. Az önsajnálat, az álmodozás olyan dolgokról, amiken nem tud változtatni totálisan aláássa azt a potenciált, amivel el lehetne, el kellene indulni előre. Az állandó mások hibáztatása kizárólag arra jó, hogy elaltassa az embereket, hogy másokat okoljon, ne saját magát vizsgálja meg. Itt és most nekünk kell tennünk vagy nem tennünk dolgokat, jövőt építeni, aki pedig erről a figyelmet más irányba tereli az vagy végtelenül felelőtlen politikus.

Én nem örülnék neki, ha a szélsőjobb tovább erősödne, annak se, ha a FIDESZ így akarna szavazókat visszaszerezni. De míg nyilvánvaló, hogy a radikalizmust el lehet, el kell utasítani, törvényi erővel kordában kell tartani, azt a keserű nemzetérzést, önsajnálatot, mások hibáztatását saját kudarcainkért, ami szép lassan teljesen beleeheti magát azokba az emberekbe is, akik amúgy elutasítják a külsőségekben is megmutatkozó szélsőségeket, nem lehet olyan könnyen kezelni. A revizionista romantika iszonyatosan veszélyes drog, lassan, de biztosan mérgezhet tovább egy sajnos amúgy is széthúzó nemzetet, hogy a ma tettei helyett, maradjon a múltba merengés. Hogy a ma mulasztásaiért is a történelmet, más nációkat lehessen felelőssé tenni.

A FIDESZ-től ügyes húzás, de végtelenül veszélyes és roppant önző, hogy a ma problémáiról, saját kudarcairól a figyelmet igyekszik másfelé terelni, nem törődve az árral, amit az egész nemzetünknek, a magyarságnak kell majd megfizetnie.

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: az amerikai fiú a fészbukon

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com

Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.