Az amerikai fiú

Leáll a kolbászgyár, drágulnak a pékáruk, csökken a minőségi élelmiszerek iránti kereslet, egyre fontosabbá válik az ár, egyre kevésbé nézi az ember, hogy mi van a csomagolás hátuljára írva. És ez még csak az evésről szól, valójában az élet minden területén igyekszünk kevesebbet fogyasztani, amit pedig muszáj, azt is minél olcsóbban beszerezni. Mi a jobb? Inkább kevés minőségit vagy többet, de rosszabbat vegyünk? Az ember minden nap szembesül ezzel a kérdéssel. A címben lévő kérdés természetesen arra vonatkozik, hogy miért teszel vagy nem teszel be egy olyan dolgot a kosaradba, ami azzal hívja fel a figyelmet magára a pénztárnál, hogy vásárlójának nincs pénze. TI ÍRTÁTOK

Elnézem neked, ha közéleti személyiség vagy, hogy mellém állsz, amikor az ügyünkről van szó, mert mi ugye csak egy ügy vagyunk. A vakuk tüzében együtt mosolyogsz velem, talán pénzt is adsz, amiből telik majd gyógyszerre, tolószékre, kórházakra, amire a "magunkfajtáknak" szüksége lehet. Elnézem, ha amikor a fotó elkészül, már nem lesz türelmed végighallgatni, ahogy hálálkodom, mert lehetséges, hogy nehezebben beszélek az átlagosnál, te pedig sietsz, ilyesmire igazán nincs időd. VÉLEMÉNY

"Szeretném, ha az emberek látnák, hogy még egy olyan „könnyedebb” esetben is, mint az enyém, milyen el nem múló hatásai vannak a családon belüli erőszaknak. Szeretném, ha végre a társadalomkutatók, a szociológusok is felszólalnának az ügyben, ha kiderülne, hogy azok a gyermekek, akik családon belüli erőszakban nőttek fel, a saját családjukban milyen arányban váltak áldozattá, erőszaktevővé vagy éppen kései családalapítóvá, vagy voltak képtelenek a családalapításra. Szeretném, ha végre megpróbálnák azok az emberek megérteni, akik voltak elég szerencsések ahhoz, hogy nem éltek családon belüli erőszakban, hogy ez nem emancipációs kérdés és nem is valami szélsőséges feminista mozgalom hóbortja. Szeretném, ha legalább néhány embert meg tudnék győzni arról, hogy ezzel törődni kell, mert hatással van az életünkre." TI ÍRTÁTOK

"Az elmúlt napokban rengeteget hallhattunk a családon belüli erőszakról. Olvashattunk, beszélhettünk a méltatlan „vitáról“, amely a Parlamentben zajlott. Megtapasztalhattuk mindazt a dühöt, haragot, amit a téma felszínre hozott az emberekből. Pro és kontra. Aztán azon kezdtem gondolkodni, vajon hol vannak ebben a történetben a gyerekek? Megkérdezte őket erről valaki? Kíváncsi volt bárki az ő véleményükre? Beszélt-e bármelyik parlamenti képviselő asszony vagy úr olyan fiatalokkal vagy felnőttekkel, akiket gyermekként éveken át bántalmaztak? Tudják-e, hogy min megy keresztül egy ilyen gyermek? Természetesen tudom, hogy ezek a kérdések költőiek, de mégis. Tudják, én ma is, még 20 év elteltével is rettegek... Tudják vajon azok, akik csak rántanak egyet a vállukon, hogy milyen ez? TI ÍRTÁTOK

A szerelő azt mondja, őt fegyverrel fenyegette meg az udvaron egy fiatal férfi, mert a munkáját akarta végezni. A fiatal férfi azt mondja, a valódira tényleg nagyon hasonlító airsoft "játékpuskájával" ment ki az udvarra, mert azt hitte tolvajok ugrottak át a kerítésen. Úgy érzi, nem követett el hibát, sőt, tisztázták is a helyzetet, mégis a Terrorelhárítási Központ tagjai érkeztek hozzájuk este vendégségbe. Hogy pontosan mi és hogyan történt, nem tudjuk. Mégis eléggé durván hangzik a történet. A nevét vállalni nem kívánó, családjával együtt előállított fiatalember személyes beszámolóját eljuttatta hozzánk egy barátja, mi pedig azt gondoltuk, miért nem ismerhetné meg bárki. A történet több szempontból is kifejezetten érdekes. Az egyik, hogy a média mennyire kényére-kedvére formálhatja a valóságról alkotott képet. A másik, hogy mi van akkor, ha a hatalom erőfitoktatása, a kommandózás rosszul sül el? Országot vezetni és közvéleményt formálni egyaránt hatalmas felelősség, amivel élni és visszaélni egyaránt lehet. Én sajnos úgy érzem, hogy a TEK-től félni kell, sajnos lehetséges, hogy időnként még akkor is, ha éppen nem tettél semmit sem. TI ÍRTÁTOK

A BKV hajóprojektjének nagyon örültem. Az már az elejétől egyértelműnek tűnt, pláne a két part közötti cikkcakkozás kapcsán, hogy ez a járat nem a gyorsaságról fog szólni, hogy az utazás örömét nem a gyors eljutás fogja jelenteni. De ezt nem éreztem feltétlenül gondnak, miért ne szolgálhatná ez a dolog a kikapcsolódást, a lazítást némileg. Engem egyáltalán nem zavar, hogy simán le lehet gyalog is előzni a hajót, hogy sokkal inkább turisztikai, nem annyira klasszikus tömegközlekedési célokat szolgál. Jó, hogy van, ennyi.

TI ÍRTÁTOK

Természetesen tisztába vagyok vele, hogy az emberek, köztük én is, ösztönösen tele vagyunk előítéletekkel az állami bürokráciával, pláne az adóügyekkel foglalkozó szervekkel kapcsolatban. De tény az is, rohadtul meg tudnak dolgozni érte időnként a nevezett szervek. Néha napján belefutok egy-egy normális ügyintézőbe, már-már elszégyellem magam az irracionális félelem (nem kamu) és ellenszenv miatt, amit zsigerből érzek a rendszer iránt, aztán pillanatok alatt sikerül egy-egy hivatali terminátornak lezúzni bennem az enyhülésre való törékeny hajlamot. Ez most egy korábbi saját történet, ami 100%-ban valós. Mivel több hasonló történetet kaptunk már tőletek, gondoltam, ez is izgalmas vagy inkább hajmeresztő történet lehet. TI ÍRTÁTOK

A hivatal Magyarországon szolgálat helyett csak hatalmat jelent. Ha bemész valahová ügyeket intézni, ritkán érzed meg azt, hogy az ott dolgozók tudják, hogy értünk vannak, hogy a mi adónkból élnek. Sokkal gyakoribb az a furcsa érzés, hogy a munkájuk csak gyűlölt teher, aminek fő okozója te vagy, a hétköznapi ember, aki csak szeretné tisztességesen és hivatalosan intézni a dolgait. Csak néhány olyan élményem volt, amikor azt tapasztaltam, hogy fontos vagyok, hogy segíteni szeretnének, szóval mindazt, aminek természetesnek kellene lennie. A hivatal hatalom, amit nem fél bizonyítani, ha okot adsz rá, és sajnos gyakran akkor is, ha nem. Kavics története valami ilyesmiről szól, köszönjük, hogy elküldte nekünk! (Ugyanakkor úgy tisztességes, hogy elismeréssel adózzunk azok előtt, akik jó szándékkal, odafigyeléssel, szakértelemmel és segítőkészen végzik a munkájukat) 

TI ÍRTÁTOK 

Csütörtökön sokan izgalmas dolgokra számítottak, ennek is volt betudható, hogy kb. 120 ember szorongott a Szatyor Bár galériáján, ahová a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépirodalmi Figyelő szervezett vitaestet a politikai költészet témájában Versre magyar, hí a haza! címmel. A tudósítások közül Csepregi János a Literán megjelen szövege reflektált leginkább azokra a dolgokra, melyek blogunk szerzőinek is fontosak, ezért a szerző és a Litera engedélyével itt is közlésre kerül a beszámoló a TI ÍRTÁTOK rovaton belül.

A múlt heti Hogyan váltam anyából potenciális ámokfutóvá című "élménybeszámolót" követően Ügyfélszolgálatos nevű olvasónktól kaptunk egy másik véres történetet, amit engedélyével itt és most megosztunk veletek is. Kezdődjön az újabb álomutazás a hivatali horror sűrűjébe! TI ÍRTÁTOK