Cséfalvay Zoltán államtitkár hétfőn többek között arról is beszélt a parlamentben, hogy a korábban kivetett különadók valójában nem is különadók voltak, hanem a segítségkérés egy formája, melynek során a kormány egy törvény elfogadásával 3 naptári évre segítséget kért bizonyos szektoroktól, azok bevételeinek megadóztatásával. A 3 év lejárt, most pedig - gondolom, az arányos, igazságos teherviselés és régi jó barátságunk okán - rendkívül széles rétegektől kér összességében minimális támogatást. Teszi mindezt újabb adók kivetésével... VÉLEMÉNY

Van néhány dolog, amit utálok, az egyik közülük az, ha hülyének néznek. Cséfalvay pedig ezt teszi. A segítségkérés ugyanis marhára nem így működik. Ha az utcán megállít egy koldus, hogy adjak már neki némi pénzt, akkor normális körülmények között az alábbi lehetőségek állnak előtte: ha adok neki, akkor örül, ha nem adok neki, akkor megvonja a vállát, majd próbálkozik mással.

A gyakorlat azonban mást mutat. Gyakran előfordul, hogy amennyiben épp nem adok semmit a saját tulajdonomból vagy olyasmit ajánlok fel, amit az illető nem szeretne (pénz helyett szendvicset vagy gyümölcsöt), akkor kezdődik a hőbörgés, az átkozódás. Pedig mi történt? Nem vettem el az illetőtől semmit, egyszerűen:

1. vagy nem kellett neki, amit adni akartam, nem kötelességből, hanem szabad akaratomból

2. vagy a magamét tartottam meg, ő pedig semmivel nem lett szegényebb.

A segítségkérés szerintem így működik, ha pénzről van szó idegenek között, mert bármennyire borzasztó dolog, de nem érzem a magyar állammal teljesen hibásan azonosított szabadságharcos kormányzatot sem barátomnak, sem családomnak.

Látszólag a felháborodásomnak talán kevés oka van. Nem mindegy, hogy adó vagy segítségkérés? Nem. Szerintem piszkosul nem az. Az egyiknél önkéntességről van szó, a másik esetben pedig erőről. Az állam hozhat törvényeket, az állam elveheti a bevételedet, az állam fölötted áll, az állam dönt a sorsodról...

A kettő között pedig iszonyatosan nagy a különbség. És ezt a különbséget fontos hangsúlyozni. Nekem ne mondja azt az államtitkár, hogy segítséget kér tőlem, miközben simán adóformájában pénzt szed be tőlem (ne vicceljünk vajon komolyan kérdés lehet, hogy a bankok vagy a mobilszolgáltatók velünk fizettetik majd meg a plusz tételeket?), hogy költségvetési lyukakat foltozzon, ráadásul olyanokat, melyek jelentős része saját hülyeségei és a köztük is előkelő helyet elfoglaló egykulcsos SZJA generálta. Az egykulcsos SZJA esetében a kormányoldalon mindenki arányosságról beszélt, a szociális felelősségvállalás (akinek több bevétele van adózzon arányaiban valamivel többet) helyett jöjjön, hogy mindenki egyelő mértékben adjon bevételeiből (mintha a munkám értéke mennyisége feltétlenül egyenes arányban állna a fizetésemmel). Vajon tényleg korrekt segítségkérésről beszélni? Miért nem merül fel, hogy akinél amúgy is több maradt, akiknek eddig is kedvezett a kormány, azoktól kérjen esetleg segítséget? 

A kormány vethet ki újabb adókat, sarcolhat, ameddig csak akar, tagadhatja az oligarchák létezését, támogathatja a nagyobb jövedelemmel rendelkezőket, játszhat ki közpénzeket, földet és EU-s forrásokat haver vállalkozóknak, nem tetszik, nagyon nem, de nem tudok - a tiltakozáson kívül - tenni ellene, de hogy még arról is meg akarjon győzni, hogy ez segítségkérés az már a pofátlanságnak az eddigieknél is magasabb iskolája.

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: az amerikai fiú a fészbukon

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com

Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.