Haladéktalanul tiltólistára venné Orbán Viktort az ENSZ kábítószer-ellenes ügynökségének feje. Orbán Viktor tegnapi évadnyitó parlamenti beszédét követően Rasid Musthamar nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be róla, hogy hosszas kutatómunka eredményeként a tegnapi napon bebizonyosodott, a magyar miniszterelnök személye a korábban feltételezettnél is sokkal veszélyesebb drog. "Ez az anyag durvább, mint bármelyik másik pszichoaktív szer, ami az elmúlt évtizedekben Európában felbukkant, pedig láttunk meredek dolgokat, nekünk elhihetik. Sokáig azt gondoltuk, a magyarok miniszterelnöke szed valamit, azonban kutatóinknak, rá kellett jönnie, hogy Orbán önmagából táplálkozik, ez az, ami igazán félelmetessé teszi." ÁLHÍR
Betiltaná Orbán Viktort az ENSZ kábítószer-ellenes ügynökségének feje
2012.09.11. 13:25 Spejbl
1 komment
Címkék: fidesz kábítószer kdnp
Csak a rohadt nagytőkések állítják, hogy nem vagyunk versenyképesebbek, mint korábban bármikor!
2012.09.06. 09:16 Herkules Irma
Mi Gyuri bácsitól úgy tudjuk, hogy a gazdaság dübörög. El is hisszük neki, a hangját idáig hallani. Persze a szakadékba zuhanó autó is dübörög, ha néha neki-neki csapódik a sziklafalnak. Jegyzi meg valaki szkeptikusan, de ne figyeljünk rá, vélhetően hazaáruló. Hogy a Világgazdasági Fórum versenyképességi listáján Magyarország hatalmas zuhanással a 60. helyre került – egy évvel korábban pedig még a 48. volt –, ami a közép-európai térségben és az EU-ban is az egyik legrosszabb? Hogy az EU 27 tagjából csak 4 van hazánk mögött, a régióban pedig csak a szlovákokat előzzük meg, sőt, erre az évre már a szlovénok is elénk kerültek? Ugyan már, higgyétek el a mi tündérlelkű Pán Péterünknek (és zenekarának, na meg a menedzserének) nyugodtan, versenyképesebbek vagyunk, mint korábban bármikor! VÉLEMÉNY
40 komment · 3 trackback
Címkék: versenyképesség Magyarország
Itt mindenki csak Petőfi akar lenni? - a tegnapi tüntetés margójára
2012.09.05. 11:50 Herkules Irma
Milyen a jó tüntetés? Legyen forradalmi a hangulat? A végén történjenek csodák? Meneküljön Gyurcsány vagy Orbán, épp mikor melyik a soros? Álljunk lángoló szívvel a géppuskák vagy a plexipajzsos rendőrök sorfala elé? Esetleg legyenek elképzeléseink arról is, hogy hogyan tovább, ha esetleg eredményesen gyakoroljuk az erődemonstráció eszközét azon vezetőinkkel szemben, akik úgy látszik, csak ezt a nyelvet beszélik? Vagy tök mindegy, mi lesz, csak az ne maradjon, ami most van? Van tovább is vagy nincs más csak a Talpra magyar? Hogyan tüntetünk mi magyarok? VÉLEMÉNY
186 komment · 5 trackback
Címkék: Fidesz Orbán Milla Örményország Safarov
Bayer elvtárs titkos receptje: hogyan gyalázzunk kultikus filmsorozatokat közpénzből
2012.08.31. 07:30 BKV Stüszi
Nehéz mit mondani, ha van valami, amit szerettél, ami hozzátartozott az életedhez, a gyerekkorodhoz, a felnőtté válásodhoz, mindenféle ideológiától függetlenül, aztán jön valaki, aki harsányan, fellengzős, lekezelő stílusban, pláne közpénzből, egyszerű eszközzé, hivatkozási alappá próbálja silányítani azt, hogy ráépítse saját Bayer-ideológiától csöpögő kis alkotását, aminek semmi köze ahhoz, amivel párhuzamba próbálja állítani. Nehéz mit mondani, ha valaki megnézi Bayer filmsorozatát, ami egy olyan filmsorozatra hivatkozik, amihez - különösen értékállóságát tekintve - semmi köze, sőt. Paul White posztja, illetve az általa a filmsorozatról készített videó erről szól. VÉLEMÉNY
Másfél millió virtuális lépés Magyarországon, avagy tömjénfüst, törikönyv és némi ideológiai útmutatás I. rész
81 komment
Címkék: fidesz Magyarország Bayer Zsolt
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - Orbán Viktor a Tranziton
2012.08.25. 18:31 Herkules Irma
Breaking! Ma délután a Fent és Lenttel közösen lessük meg, hogy mit mond Orbán a népének. Itt ülünk a felhajtott ujjú kockás ingek és a sportcipők földjén, a kőszegi Tranzit Fesztivál a határon - sehol egy szandál zoknival, a konzervatív értelmiség átlépett a huszadik századba.
A Vezér "Közéleti találkozó" keretében válaszolja meg a neki feltett kérdéseket. Ilyenek vannak eddig, hogy aszondja "Európa többsebességes lesz. Mi melyik fokozathoz tartozunk majd?", meg például "Ön szerint megfelelő a fiatalokkal folytatott kormányzati párbeszéd?", de vannak lájtosabbak is: "Melyik aranyéremnek örült legjobban az olimpián?" Folyamatosan tudjuk meg a válaszokat.
1 komment
Címkék: politika orbán magyarország
Justice for Attila Pataky
2012.08.21. 11:55 Herkules Irma
Természetesen egyértelmű, hogy a politikai pártoknak szüksége van olyan hősökre, akik népszerűségükkel, az általuk támogatott pártokat is hitelesebb színben tüntethetik fel, akik vonzóvá tehetik az amúgy kevésbé vonzó gépezeteket. Akik feltűnnek a rendezvényeken, elmondják a nagy testvér igényeitől függően pozitív vagy negatív véleményüket egy-egy dologról a riporterek kérdéseire válaszolva, mi pedig azt mondhatjuk, hogy na látod, még XYZ is azt gondolja, hogy! És az is evidens, hogy mindig vannak olyan arcok, akik kaphatóak erre a szerepre, őszinte hitből, esetleg anyagi okokból. Vajon Pataky Attilával nyerhet annyit a FIDESZ-KDNP, hogy megérje bevállalni a kitüntetését? Mi tud ő, amivel 2012-ben a díjazását kiérdemelte? VÉLEMÉNY
223 komment
Címkék: pataky attila 2012 Címkék
A magyar MÁTRIKSZ: kicsit durva, foltokban már átlátszik, de legalább a mienk
2012.08.16. 10:30 Paul White
A Larry és Andy Wachowsky testvérpár klasszikus műve a MATRIX. A filmről mindenki hallott már, nem lehet kikerülni. Divatot teremtett, megváltoztatta az egész filmvilágot, hatott a globális kultúrára, ez kétségtelen. Jelen írásommal a kultikus remekművet vetem össze a rideg magyar valósággal, amit a továbbiakban az összehasonlításban nevezzünk MÁTRIKSZ-nak! A hasonlóság zavarba ejtő, ezt már előre kijelenthetem. Paul White írása VÉLEMÉNY rovatunkban
20 komment
Címkék: orbán fidesz matrix
Óriási razzia Ozorán - az elmúlt tíz évben mással voltak elfoglalva a rendőrök?
2012.08.11. 11:58 BKV Stüszi
Megdöbbenéssel olvastam a fantasztikusnak beállított akcióról a híreket. Felkutattak, felderítettek, felgöngyölítettek, szuperül működött minden. Négy főt őrizetbe vett, 39 főt előállított és kábítószergyanús anyagokat, valamint kábítószer adagolásához, terjesztéséhez, fogyasztásához szükséges eszközöket foglalt le a rendőrség az O.Z.O.R.A. Fesztivál 2012 területéről. VÉLEMÉNY
180 komment · 6 trackback
Címkék: rendőrség Police Ozora nemzeti védeli szolgálat
Amikor olimpikonjainkra nézel, egy pillanatra elfelejted a kiábrándító valóságot
2012.08.08. 10:45 Herkules Irma
Kinek és mire jó az Olimpia? Csak a pénzt viszi vagy értéket is termel? Hasznos a társadalomnak vagy az egész csak bohóckodás, cirkusz? Szükség van az élsportolók állami támogatására? Miért olyan nagy szám például Gyurta? Néhány embert sztárol a nép vagy tényleg kimondhatjuk, hogy az ő aranya, ezüstje, bronzza, a küzdelme kicsit a tiéd, kicsit az enyém is? És érthetően keserű-e a szájíze Magyari Péternek? VÉLEMÉNY
18 komment
Címkék: olimpia
Csak a FIDESZ! - igazi polgároknak megér egy kis macerát a plusz egy narancsos szavazat
2012.08.02. 10:02 Herkules Irma
A választási előregisztrációnak egyértelműen nincs sok értelme azon kívül, hogy a jelenlegi vezetés számára lényegesen kiszámíthatóbbá teszi az eredményt, csökkenti a váratlan fordulatok valószínűségét. Ha megfigyeli az ember a pártok tömegbázisainak, támogató csoportjaiknak összetételét, nem lehet kérdéses, hogy hová kötődnek azok a személyek a legnagyobb arányban, akiknek megér egy kis macerát, hogy egy újabb vokssal gazdagítsák hazájuk felvirágoztatóit. A szavazatok maximalizálására tehát kiváló eszköznek tűnik, ami az átrajzolt körzetekkel és a határon túli, feltételezett FIDESZ-szavazókkal kiegészítve egészen komoly védelmi vonalat jelent Orbánék számára. VÉLEMÉNY