Milyen a jó tüntetés? Legyen forradalmi a hangulat? A végén történjenek csodák? Meneküljön Gyurcsány vagy Orbán, épp mikor melyik a soros? Álljunk lángoló szívvel a géppuskák vagy a plexipajzsos rendőrök sorfala elé? Esetleg legyenek elképzeléseink arról is, hogy hogyan tovább, ha esetleg eredményesen gyakoroljuk az erődemonstráció eszközét azon vezetőinkkel szemben, akik úgy látszik, csak ezt a nyelvet beszélik? Vagy tök mindegy, mi lesz, csak az ne maradjon, ami most van? Van tovább is vagy nincs más csak a Talpra magyar? Hogyan tüntetünk mi magyarok? VÉLEMÉNY

A tegnapi Milla által "állami támogatás nélkül, spontán szervezett" tüntetés számomra több szempontból is izgalmas élmény volt. Természetesen semmiképp nem tartom elfogadhatónak, hogy egy etnikai okokból brutális gyilkosságot elkövető személyt kiadjanak a magyar döntéshozók egy olyan országnak, ahol megdöbbentő és bestiális cselekedetéért már több éve hősként ünneplik (nem titokban), ez nemcsak nem nemzeti és nem konzervatív, ez úgy etikátlan, ahogy van, ha pedig tényleg igaz, hogy néhány milliárd Euró állt a kiadatás hátterében, akkor végképp megbocsáthatatlan dologról van szó. Az esetet nem lehet a totális alkalmatlanság számlájára írni, a kormány pedig valóban nem úszhatja meg azzal az olcsó szöveggel, hogy "a nemzetközi joggal harmóniában cselekedtünk, többet nem kívánunk hozzáfűzni". Nagyon-nagyon sokan érzik itthon is, hogy ez így elfogadhatatlan, olyan viselkedés, ami szégyent hoz ránk, ennek az országnak a lakóira, ennek a nemzetnek a tagjaira, ennek tegnapi személyes jelenléttel  történő demonstrálására nagyjából 2000 ember vállalkozott. 

Én örültem a tüntetésnek. Valóban olyan dologról van szó, ami ellen fel kell emelni a szavunkat. A konkrét helyzet is rettenetes, de összességében egyáltalán nem szerencsés ezt örmény-azeri üggyé egyszerűsíteni, itt az etnikai alapú erőszak és a rasszizmus, annak elfogadása vagy elutasítása a legfontosabb tényező, nem komplett nemzetek el-, illetve megítélése (ahogy ugye mi se szeretnénk, ha velünk így tennének). Szóval örültem, hogy lesz ez a megmozdulás, de hogy pontosan mit is vártam tőle, ha vártam egyáltalán, azt nehéz lenne meghatározni, mindenesetre roppant tanulságos volt, az kétségtelen. Az egész összejövetel nem tartott tovább egy óránál, ebből is Rényi András, a magát az est házigazdájaként definiáló művészettörténész beszélt a legtöbbet. Rényi fontos dolgokat mondott a közönség nagy örömére, olyan dolgokat, amikről azért jó ideje olvasni a blogszférában és a sajtóban megjelent cikkekben. Mérsékelt forradalmi lendülettel beszélt "a gyilkosság rasszista indítékáról", arról, hogy a témában régóta kettős beszédet folytat a kormány, hogy nincs időnk, hogy 22 elpazarolt vagy rosszul  felhasznált évből is ez az utolsó kettő az, ami minden korábbinál durvább.

Aztán belelendült. hogy a keresztény és konzervatív propagandaszöveg mellett "a legótvarabb kupeckedést folytatják" vezetőink, akiket, ha mi választottunk meg, akkor nekünk is kell leváltanunk. Hogy "a konkrét ügy két populista diktátor üzlete, amiben a dörzsöltebb a végén csak átejtette a kezdőt". "Le kell mosnunk azt a gyalázatot is, amit a XXI. században tapasztottak a nevünkhöz." Majd mindenkit megkért, hogy amikor a finn és észt állami delegációk érkeznek, akkor ne fújjogjon senki csak azért, mert épp mozgolódás van a Parlament lépcsőjénél. A nyitóbeszéd megalapozta a hangulatot, már kezdődött is az "Orbán takarodj", amit azért kísértetiesen emlékeztetett egy korábbi hasonló, sokak szájából elhangzó rigmushoz. Lengtek a Szoldiaritás- és az SZDSZ-zászlók. Néhány transzparens egyszerű üzenetet fogalmazott meg a gyilkosság, a cinkosság és a becsület fogalmaival kapcsolatosan. 

Aztán jött Balavány György, aki "Kossuth téri gyülekezet"-ként köszöntötte az összegyűlteket, majd retorikáját tekintve olyan megdöbbentően új színt hozott, amire, pláne akik nem látogatták még meg Balavány blogját, biztosan nem számítottak (jobban belegondolva, akik igen, azok sem). Rövid protestáns prédikációjában (ebben nincs semmilyen cinikus felhang!!!), melyben a 37. zsoltár egyik sorára hivatkozott ("De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás"), hangsúlyozta, hogy az eddig látott út alapján, nem szeretné, ha a jelenlegi vezetés őt, családját, egyházát vagy országát, nemzetét képviselné. Balavány már az elején leszögezte nem millás, nem balos, nem liberális, ő keresztyén és konzervatív, mégis, amikor a Rákóczi -szobor talapzatán elolvasta a feliratot („Cum Deo pro Patria et Libertate” - „Istennel a hazáért és a szabadságért”), tudta, hogy itt a helye. Majd beszélt a XX. század keserű örökségéről, az üldöztetésekről, a holokausztról és a "nyugati minimumról", aminek nálunk is érvényesnek kellene lennie: miszerint identitása, származása, a hivatalostól eltérő véleménye miatt senkit nem szabad bántani, ebben mindenkinek egyet kell értenie. (Ekkor valaki el kezdett ordítani, hogy: Pusztuljon minden áruló!) A végszó pedig az volt, tiltakozzanak minél többen, ne kelljen kivárni még 2 évet.

Balavány után Krajcsir Piroska következett, aki kijelentette, hogy armenológusként és műfordítóként tovább már nem hallgathat. A felszólalókat pedig az egykori walesi bárdokhoz hasonlította, amit picit teátrális hasonlatként éltem meg. Krajcsár erősen az érzelmekre ható beszédet tartott, hogy ez mennyire működött, jól bizonyítja, hogy a tömeg egyre lelkesebben orbánozott. Ami viszont kifejezetten zavaró volt számomra, hogy sok kisgyereket is kihoztak, akiknek a szájából nagyon-nagyon rosszul hangzik az ilyesmi, ordítsák is bármelyik politikus nevét. Biztosan ilyen megmozdulásokon van a helyük? Az armenológus személyes tapasztalatai alapján mesélt az barátságos és nyitott örmény népről, tíz évig élt kint, sorolta az azeriektől elszenvedett sérelmeket, amivel nem is lett volna baj, de kicsit olyan színezete lett a dolognak, mintha kifejezetten egy jó és egy rossz nép harcáról lenne szó, amit én semmilyen kontextusban nem szeretek. Valamiért nem tudom elfogadni az általánosítást, a kollektivizálást legyen szó bármilyen nemzetről, etnikai közösségről. Krajcsir hangsúlyozta, hogy az örmény nép mennyire örült, hogy a magyar bíróság méltó döntést hozott az ügyben, amit most a kormány ügyesen kijátszott azeri - "muzulmán olajbirodalom" - partnerével közösen, mikor kiadott egy olyan gyilkost, akit hazájában 2006-ban az év emberének választottak, akiről iskolákat, utcákat neveztek el. Akiről az azerbajdzsáni ombudsman azt mondta: "Safarov tette legyen példa az ifjúság számára." "És ez az ember, aki Magyarországot vendéglátó országként alázta meg tettével, fordít Szabó Magdát?" El kell határolódni! - hangsúlyozta, majd, hogy: "...a magyar kormány adós a bocsánatkéréssel, mivel azonban ők erre nem hajlandóak, ne hagyjuk országunkon a gyalázatot!". Ekkor kezdődött a számomra kissé különös kántálás Krajcsir Piroska buzdítására, így többször is elhangzott a Bocsáss meg nekünk Örményország".

Az elején kérdésekkel indítottam. Mire jó egy tüntetés? Mi az emberek célja vele? Azért különösen hangsúlyos ez a számmora, mert később hallottam, ahogy egy hölgy a párjának azt mondja, milyen furcsa tökéletesen ugyanazokat mondták már Gyurcsányéknak is. A magyar rutinból Mamikon Yengibarian szobrászművész mutatta meg a kiutat, aki kedvesen, tört magyarjával arról beszélt, hogy a probléma lényege nem az, hogy Orbán jön vagy megy, hogy az a politikus, aki előtte volt vagy utána érkezik majd, az jön vagy megy, hanem az, hogy a beszédnél, a tiltakozásnál több is történik-e, hogy tudunk-e tanulni, változni, mert anélkül minden marad ugyanolyan rossz. Mamikon Yengibarian elmondta, hogy ő találkozott az örmény áldozat családjával, maga előtt látja a tekintetüket, szívesen elfelejtené, de nem tudja. Azok az emberek nem tudták felfogni, hogy mi és miért történt velük. Olyan voltak, mint a madarak, akik fészkükben szüntelenül, de hiába keresik elveszett, elragadott vagy kihullott fiókájukat. Az ő kérdése az volt, hogy ők vajon ma mit érezhetnek? A szobrász hangsúlyozta, nem érdekli a (politikai) biznisz (gondolom), a politika, szerinte ezek nem tiszta dolgok, ami őt érdekli az a becsület, a tisztelet, ezeknek kell az alapvető emberi értékeknek lennie mindenki számára, az örmények és a magyarok számára is. Ő nem szeretné, ha ez az eset szimpla politikai eszközzé silányulna, ahogy a megmozdulás sem. Ez az ember arról beszélt, ami a lényeg. Nem nagy érzelmek, forradalmi hév, hanem egyszerű, emberi gondolatok, amiknek én mindig örülök. "Oldást, megoldás kell keresni."

Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője, rendező beszélt még arról, hogy nem tudni dilettantizmus vagy egy kirívóan erkölcstelen biznisz, ami idáig vezet, mindenesetre a kormány nem bújhat ki a felelősség alól, bocsánatot kell kérnie. A kormány ne "cicázzon" a szélsőségekkel, elég abból, hogy szóban elhatárolódik a kirekesztéstől, de fővárosi kulturális intézmények élén mégis állhatnak vállaltan szélsőjobbos emberek. "Bocsánatot kértünk, bár nem mi követtünk el bűnt, hanem a vezetőink. Emlékeznek rá, hogy valakik korábban arra hivatkoztak, hogy ez az ország többé nem lehet következmények nélküli ország? Hát hol vannak most a következmények?"

A beszéd végén a szervezők mindenkit kértek, hogy méltósággal viselkedjenek. Majd még egyszer körbe mentek dobozaikkal a tüntetés szervezésének költségeire gyűjtő millás segítők, amit természetesen értettem, de sokadszorra is furcsának éreztem némileg. Én pedig arra gondoltam, hogy mi magyarok mennyire jók vagyunk a forradalmi beszédekben, de mennyire nem abban, amiről Mamikon Yengibarian beszélt. Fontos volt kimenni, tiltakozni, de a tiltakozás, az elhatárolódás, mint évről évre kiderül magában még nagyon kevés. Ennyivel nem lehet megúszni azt, ami rossz. Nemcsak változtatni, de változni is kell.

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: az amerikai fiú a fészbukon

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com

Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.