A Békemenetet támogató körökben hatalmas felháborodást váltott ki Nemzeti Ünnepünk, Március 15-e kapcsán kiosztott állami díjakat kapó személyek névsora. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenységet végző személyek számára osztott ki eddig rangosnak tartott díjakat.
A tiltakozók szerint a névsor nem veszi eléggé figyelembe a nemzeti értékeket és érdekeket, nyomokban még mindig szerepelnek olyan emberek is a névsorban, akiknek nem kellene, akik nem szolgálják megfelelő odaadással, hitelesen és egyértelműen a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, az egy és igaz magyar kultúra ügyét, míg mások méltatlanul kimaradtak a névsorból.
(Sajnos csak részben) ÁLHÍR (a botrány valós)

(kép forrása: NOL)
Balog Zoltán miniszter sajtótájékoztatón reagált a vádakra. Balog szerint az a miniszter, aki például Szaniszló Ferenc (Táncsics Mihály-díj) újságírót - aki az Echo TV Világ-panorámájának gazdája, aki ellen a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda is bejelentést tett rasszizmus miatt - díjazza, azt nem lehet elfogultsággal vádolni, legfeljebb a pluralitás, a nyitottság tiszteletével. Káel Csaba (a Nádasdy Kálmán-díj egyetlen díjazottja) ellen se lehet senkinek kifogása, aki ismeri a 2002-es Bánk bánt, a Happy End Kft-t és azt a régi barátságot, ami a FIDESZ-es kampányfilmek készítése alatt kialakult a Művészetek Palotájának vezérigazgatója és a Fiatal Demokraták Szövetségének döntéshozói között.
Szőcs Géza, Káel Csaba és Szaniszló Ferenc is állami kitüntetést kapott - INDEX
Balog a József Attila-díj kapcsán örömmel számolt be, hogy sikeresen írták át idén is a sokszínű szakma által támogatott személyek névsorát, ami egy hosszú út újabb szép eredménye és a 2012-es hagyomány folytatása. Ugyanakkor hangsúlyozta: kétségtelen, hogy itt is van még mit tenni. Balog reményét fejezte ki, hogy a díjazottak nem érzik majd kellemetlennek, hogy egy ennyire felülről vezérelt, a pluralitást tagadó névsor született, hiszen őket erről nem kérdezték meg. Annak pedig kifejezetten örül, ha a szakma többet már valóban nem akar belekotnyeleskedni a díjazásba. Elég, ha miniszterelnök úr, a Jóisten és én megbeszéljük a dolgokat. Kérem, bízzanak ezután is töretlenül bennünk! - mondta a lelkészminiszter. "Lehet, hogy sokszínű az irodalmi élet, de miért ne választhatnánk magunknak kedvenc színt, ugye? Elvégre emberek vagyunk."
Balog hangsúlyozta, Szőcs Géza exállamtitkár Babérkoszorúját is kár lefitymálni, hiszen az már a Kossuth-díj előszobája. Előbb-utóbb az is meglesz.
Végül pedig kifejtette: - Kár azért háborogni a békemenetelőknek, mert például Rákay Philip, Fekete György, Bayer Zsolt vagy épp Kerényi Imre nem kapott díjat, van még ott, ahonnan a többi jött! (Szavai illusztrálása céljából megütögette aktatáskáját.) - Kitalálunk majd nekik is valamit! Nem feledkezünk meg azokról, akik kiemelkedően teljesítettek a magyar kultúra ügyének érdekében!
"1848. március 15., a polgári forradalom kezdőnapja olyan mélyen épült be a magyar identitástudatba, mint nemzetünk történetének egyetlen más dátuma sem." - írja mai cikkének bevetőjében a Múlt-kor. Mi pedig szégyenkezünk a miniszter úr helyett is, hogy egy nemzetünk számára ennyire fontos és meghatározó ünnepet sikerült összekapcsolnia botrányos döntésével.
Úgy érzed, hogy Magyarországon komoly zavar van az erőben? Csatlakozz hozzánk a (klikk) fészbukon, ha az gondolod, ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett végre építkezés kezdődne!
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!
Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com
Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.


Szerencsétlen technikai malőr következtében kedden este nyilvánosságra került Széles - Békemenet -Gábor titkos terve, mely a magyar nagytőkés múlt heti facebookos bejegyzése szerint hatalmas fellendülést, sosem volt fejlődést hozhat Magyarországnak 2012. negyedik negyedévétől, ha valóra válik.


Zártkörű sajtótájékoztatóján a magyarok katasztrofális mentális állapotával magyarázta döntését Orbán Viktor, a legnagyobb hazai pénzügyi cég, a FIDESZ első embere. 
- Újabb településeken cserélik fideszes politikusok arcaira az óvodai jeleket, márciusra pedig nem marad olyan óvodai csoport az országban, ahol ne történne meg az átállás! - jelentette be sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő, aki elmondta azt is, hogy ez ugyan az óvodások NER-be történő beépülésének csak az első, de talán a legfontosabb lépése.
Idáig ugyan sokan kételkedtek az orbáni út sikerében, egy friss szakértői vélemény alapján azonban bizonyossá vált, hogy hiába minden tiltakozás, valóban ez az egyetlen út, ami a felemelkedés irányába vezetheti hazánkat.
Varga Mihály, a II. Orbán-kormány IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli minisztere vasárnap az M1 "Így szól az Úr" című vallási műsorában rántotta le a leplet a Matolcsy Györggyel és Orbán Viktorral közösen kidolgozott forradalmian újszerű gazdasági tervről, aminek egyik kulcs figurája maga az Isten.
Haladéktalanul tiltólistára venné Orbán Viktort az ENSZ kábítószer-ellenes ügynökségének feje. Orbán Viktor tegnapi évadnyitó parlamenti beszédét követően Rasid Musthamar nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be róla, hogy hosszas kutatómunka eredményeként a tegnapi napon bebizonyosodott, a magyar miniszterelnök személye a korábban feltételezettnél is sokkal veszélyesebb drog. "Ez az anyag durvább, mint bármelyik másik pszichoaktív szer, ami az elmúlt évtizedekben Európában felbukkant, pedig láttunk meredek dolgokat, nekünk elhihetik. Sokáig azt gondoltuk, a magyarok miniszterelnöke szed valamit, azonban kutatóinknak, rá kellett jönnie, hogy Orbán önmagából táplálkozik, ez az, ami igazán félelmetessé teszi."