Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Kormánypártiak vagyunk, idén se vállaljuk a felelősségét!

2013.02.18. 09:45 Herkules Irma

Azt sokan sejtették, hogy a 2012-es gazdasági eredmények még az előrejelzettnél is csapnivalóbbak lesznek. Hogy hiába halljuk Orbántól, Matolcsy Gy-től újra meg újra, hogy jön az elrugaszkodás éve meg már egy (szép) új világ kapujában állunk, valójában a hihetetlen innovációk, fejlesztések, unortodox megoldások és gazdasági szabadságharc országában a legkitartóbb sikerkampánnyal megtámogatva is csak odavezettek a fiúk törekvései, hogy recesszió van.

Pleschinger flirattal.JPG

Persze be lehet dobni, hogy micsoda fantasztikus dolog, hogy bár a gazdaság zsugorodik, a foglalkoztatottság mégis nő, de az állami pénzből finanszírozott közmunkaprogramról régóta ordít, hogy semmi másról nem szól, mint némi, a szocializmus nulla százalékos munkanélküliségére kacsintó retró romantikáról. Ahogy a nagy rezsicsökkentő akció és az államosítás is leginkább az előző rendszert juttatja, jogosan, sokak eszébe.

Meglepte Matolcsyékat a mélyrepülés

A számunkra is váratlan utolsó negyedéves gazdasági adatok alapvetően olyan külső körülményeknek tudhatók be, amelyek az országhatáron kívül estek, idézi Pleschinger Gyula NGM-államtitkár rádióinterjúját a Magyar Nemzet. A lap megjegyzi: az idei prognózison ez nem változtat, a kormány nem tervezi sem a költségvetés, sem az előrejelzés módosítását, 2013-ra továbbra is 0,9 százalékos növekedést vár, 2014-re pedig ennél is magasabbat. INDEX

De mégis mit lehet tenni, amikor már ennyire világos, hogy gáz van? Ha kiderül, hogy a nagy tervek vagy a nagy tervekként kommunikált koncepciótlanság valójában csak árt? Talán át- vagy újra- lehet gondolni, hogy mit és miért teszünk? Esetleg be lehet vállalni, hogy elbasztuk, hogy nagyon mást kellene? Bizony, lehetne ezeket is, a kormány azonban inkább ismét bűnbakot keres. Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára rádióinterjújában a "még számukra is meglepő adatokkal" kapcsolatban elsődlegesen "külső okokat" emleget. De idén már, jövőre meg pláne beindul a növekedés, az elrugaszkodás! Becsszóra. Hogyan is lehetne másképp? Csak hinni kell. Az a legfontosabb.

Komolyan kérdezem: meddig lehet még egyszerűen másra mutogatni? A külföldre? A titkos összeesküvőkre? Az elmúlt nyóc évre? Azt gondolnám, egy ország irányításába nem nagyon fér bele, hogy a terület vezetői annyival összegezzék a katasztrófát, hogy meglepte őket, hogy nem számítottak rá. De vajon eljön majd az az idő is egyszer, amikor a hatalom felelősséggel, ne 'adj Isten számonkéréssel jár? Remélem, de illúzióim nincsenek: ez itt Magyarország.

Csatlakozz hozzánk a (klikk:) fészbukon, ha tetszett a cikk, ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne.

Az amerikai fiú

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

108 komment

Címkék: politika gazdaság orbán fidesz magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://azamerikaifiu.blog.hu/api/trackback/id/tr975024912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.02.18. 11:05:15

A rezsimcsökkentési ötletelés beismerése annak,tudják hogy elqrták,HAHA.A felelősséget pedig már akkor elkezdték hárítani,amikor még bele sem kezdtek a kormányzásba.8 évig akartak nyócévezni eleve.Ma már csak az a kérdés,a választók ennyire földszintesek,vagy ők?!Szerintem ők,abból kiindulva,ahogy emelkedik a hazugságaik száma,ma már a miniszterelnök 10 percenként akár 8-at is képes hazudni!

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.18. 14:47:31

@toportyánzsóti: ...es megis a fidesz tamogatottsaga kiemelkedo,
esely sincs ra hogy 2014ben levaltsak..:(

toportyánzsóti 2013.02.18. 14:53:34

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Röhög a vakbelem az ilyen csoportterápiás szektabeszólásokon,enélkül már régen gyujtogatnátok,HAHA.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.02.18. 14:55:56

Olyan aranyosak, meglepődtek mint az egyszeri falusi gyerek a transzvesztita bárban két ital után...

Ultracivil 2013.02.18. 15:01:21

Nem tudom.
Én valahogyan nem csodálkozom.
Annál sokkal inkább, hogy még "a kormány a helyén van és csapatai harcban állnak".

Az sokkal meglepőbb, hogy Orbán ilyen jól kiszámította a nép tűrőképességét.
Az sokkal meglepőbb, még mindig akadnak értelmes emberek akik kiállnak emögé a dilettantizmus mögé.
És meglepő a puhapöcs ellenzék totális súlytalansága, passzivitása.
Meglepő, hogy nincs olyan hitelesnek tűnő anti-Fidesz-es bármilyen formátum, aki mögé a milliók be tudnának végre állni.
23 évi balf@szkodás után sincs senki ebben az országban aki vezetésével ki lehetne kergetni az idiótákat, a hatalom mániás primitíveket, a cinikusokat ebből az országból.
Egyszerüen képtelen vagyok felfogni, hogy így lezüllött az a kultúra és hit amire épült a rendszerváltás.

Game over!

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.18. 15:03:04

@toportyánzsóti: szerinted ki fogja levaltani??
Az mszp?
E2014?
Jobbik?
Ne farassz a baromsagoddal..

reszeg tengeresz 2013.02.18. 15:03:23

@Ultracivil: "Az sokkal meglepőbb, hogy Orbán ilyen jól kiszámította a nép tűrőképességét. "

A kurcsanyi igen magasra rakta a lecet, azota a nep szerintem mindent kibir.

reszeg tengeresz 2013.02.18. 15:05:30

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: libasek meg a DK be se jutnak a parlamentbe. Szerencsere most ezek az ujlibsi lmp-s taknyok is szetestek, szoval 3 part lesz: 50-55% Fidesz, 20-25% Mszp, 15-20% Jobbik. Ennyi.

regress 2013.02.18. 15:10:14

@reszeg tengeresz: örülsz takonygerinc?csak jó volna tudni,mi a ferdeszemű kurva anyján lepődött meg?

Ne érdekeljen! 2013.02.18. 15:10:47

@toportyánzsóti: a tényekkel nehéz vitatkozni. Ilyenkor szokott előjönni a személyeskedés, ami általában a frusztrált emberek sajátja.

A fidesz támogatottsága jelenleg az összes többi párténál magasabb. Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki maga dönti el. Az összes közvéleménykutató cég a fidesz előnyét méri, azért ne arra haragudj már, aki közli veled, hogy ez a helyzet.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.18. 15:12:02

@reszeg tengeresz: jobbik 15-20%..hogyne..jo az a felenek is.
E2014 mszpvel siman bejut.
Fidesznek nem lesz szuksege senkire.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 15:17:14

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: mai hír, a bizonytalanok közül 65% kormányváltást akar. az ellenzék szavazói 1. rejtőzködnek, mint 2002-ben és 2. mindig az ellenzéknek vannak tartalékai. ha a kormány ilyen kommunikáció mellett mégsem tud tömegeket megnyerni, ott nagy a baj. egyszerűen nincs egy brand az ellenzéki oldalon, amire szavazni lehet. ezért irreleváns most, hogy mennyi az e14 támogatottsága. ha lenne árnyékkormány, közös 106 jelölt, együttes rendezvények az mszp-vel, és mérhető lenne az mszp-e14 mint 1 közös pártszövetség, akkor is rejtőzködnének a szavazók, de az lenne a relevánsabb eredmény. és utána a választásra meg elmennének, mint 2002-ben is, hiszen az az a pillanat, amikor aktívan lehet is tenni valamit a kormány ellen. addig csak szívunk.

regress 2013.02.18. 15:17:27

@reszeg tengeresz: te fasszopó,a kiosztott milliárdos jutalmaknak is így örülsz?hogy rohadjatok meg,csak akkor van szarban az ország,ha a melósnak kellene egy kicsit adni?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 15:20:24

@Ne érdekeljen!: 2002-ben is az ő előnyüket mérte. egyszerűen nem vagytok hajlandóak elhinni, hogy a balliberális szavazók nem verik a mellüket állandóan. az jobbos sajátosság. pláne jobbos kormány alatt. itt a mai hír az indexről, fentebb írtam le. én se megyek tüntetni és nem is érdekel semmilyen támogatottsági adat. mikor viszont végre 4 év után revansot vehetek orbánékon, megyek és szavazok. most már a regisztráció sem akadályoz majd senkit. azért is támadják olyan hevesen bajnait fideszék, csak látni kell az összefüggéseket. ha biztosak lennének a dolgukban, sem rezsicsökkentés, sem cöf-kampány nem lenne. be vannak szarva, ők tudják, hogyan kell értelmezni az adatokat.

reszeg tengeresz 2013.02.18. 15:20:24

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: tul sokat hiszel a libasekrol. Budapesten kivul az a part nem letezik, ez nem lesz eleg a bejutashoz szerencsere.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 15:24:11

@reszeg tengeresz: nagyon helyes, kényelmesedjetek csak el nyugodtan. libásék esélytelenek, úgy bizony. el se kell menned szavazni, nélküled is megnyeri orbán és erős lesz a jobbik. figyelj, libás most szervezi magát, volt egy megyó nevű figura, őt is lenézték az elején, oszt mi lett belőle. itt az idézet neked:

"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek,. aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." - Gandhi

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.18. 15:24:25

@balage_81 reloaded: ertem, de ha a zmszp-e2014 akar valamit , akkor lassan el kellene kezdeni valamit nem?
A valasztasi kampany mikor kezdodik?
Egyaltalan, mikor lesznek a valasztasok?
Majus...?.-an?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 15:26:42

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: több, mint 1 év múlva, ez rettentően sok idő. nyilván az e14 saját jelölteket akar saját támogatottsággal és mért eredménnyel. ennek tudatában látja majd az mszp is, hogy mekkora erőt, hány szavazót tud hozni bajnai. addig csak kdnp-szerűen kuncsoroghatna az mszp-nél és semmi nem garantálná, hogy szekeresék nem térnek vissza. bajnai világosan megmondta, hogy ideális esetben idén nyár-ősz tájékán lesz kész az ellenzéki összefogás és igaza is van. nem közvélemény-kutatást kell nyerni, ez kovács laci bá mondta és milyen igaza lett

dr. Aullah 2013.02.18. 15:29:59

Emberek. Ne hagyjátok már hogy egy szánalmas, fizetett droid eltérítsen titeket. Egyből idejött és tök másról kezdett el dumálni. Elterelt mindenkit a témáról, mert ahhoz nem tud mit hozzászólni. Szóval inkább ne etessétek és beszéljünk a témáról.

reszeg tengeresz 2013.02.18. 15:32:13

@balage_81 reloaded: megnyugtatlak, hogyha gandhi elott ott lett kurcsany, ma nem ismernenk a nevet. Ti szerintem nem meritek fel azt, hogy elkuro titeket 20-24-28 evre elore elintezett. A megyo mogott ott allt egy akkor eros es jol tamogatott mszp - es nem egy kurcsanyi fele bibilai meretu csapas utan voltak-, es lehetett tudni, hogy egy ki-ki harc lesz pengeelen. Most mi van a libasnak? Semmije. Nembaj, nagyon szeles mosollyal a szamon fogom nezni ahogy jovore pofara estek. Annyira varom, hogy mit ossze nem fogtok itt meg mindenhol orjongeni majd, hogy jaj oda a demokracia, meg jaj oda a jogallam, meg bla bla blaaaa. :D

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.18. 15:33:51

@balage_81 reloaded: nemtombameg.
Qurva nagy a fidesz elonye.
Es gondolj bele, ennyi xart megcsinalt es ennek ellenere imadjak.
Ha 2013ban tud valamit villantani, valami eredmenyt, megint 2/3 lesz.
Az lmp vel most mi a fasz?
A szakadar resz csatlakozik az mszp-e2014hez?
Es a Fodor-fele part?
En attol tartok hogh elkestek.
Pedig e2014re lehet nyomnek egy x-et..

regress 2013.02.18. 15:40:22

@reszeg tengeresz: mosolyogj.ez a második legjobb dolog amire a szádat használhatod

gabest1 2013.02.18. 15:41:33

van egy rendkívül egyszerű megoldás, matolcsy a ksh vezetője lesz.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.18. 15:44:07

Fújj Fidesz, fújj Matolcsy.. szarba vagyunk fújj Fidesz..

Ócska MSZP-s Bajnai-s dumát lökettek már megint.

Pedig a gazdaságot kedvenc MSZP-s korcsaitok baszták haza, és pakolták minden versenyképességi mutató szerint hazánkat az EU utolsó helyére.

regress 2013.02.18. 15:49:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ha ilyen szarban vagyunk,honnan a pénz,milliárdos jutalmakra? hogy tekeredett volna anyátok vastagbele a nyakatok köré,mikor kiszart benneteket

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 15:51:01

@reszeg tengeresz: kicsit változott a világ 2002 óta. például az ország java elérhető az interneten. akik nem, azoknak egy rokona biztosan. a kampány ott pedig ingyen van. nem kell már szóró lapozni és győzködni. de ha gondolod, nézz rá obama sikerére közelről. ezzel együtt senki nem mondja, hogy könnyű menet lesz. a figyelmedbe ajánlok két kutatást, vagy elhiszed, vagy nem, engem ez már igazán nem érdekel:

1. a közvélemény az első orbán-kormányt és a bajnai-kormányt tartja az elmúlt 22 év legjobb kormányainak holtversenyben. ugyanezen válaszadók a mostani orbán-kormányt az eddigi legrosszabbnak

2. illetve nincsenek "balos" szavazók. ez nem egy szekta, mint a fidesz-jobbik, ez viszonylag elkötelezettség nélküli emberek csoportja, akik a kellő időben felkerekednek és leszavaznak a változásra, amikor ilyen szar a kormány. addig bizonytalanok. mai hír, ezek 65%-a kormányváltást akar. csak hozzá kell tenni a kínálatot. de ez nem orbánon, hanem az ellenzéken múlik

és úgy általában a netes szereplésedről: csinálhatsz bármit, az nem egy jó élet, amikor a neten éled ki magad. provokálsz, libsizel, bajnaizol, de viszonylag világos mindenki számára, hogy te egy nagyon-nagyon szomorú ember vagy. a magam részéről kívánom, hogy egyszer javuljon meg az életed, mint wmikinek is

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: nem nagy az előnye, a mai hír szerint 18% a teljes népességben. az mszp valami 13, az e14 és a dk együtt 4% körül. ez bőven több, mint orbánék és mondom, tele van rejtőzködővel az ország.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.18. 15:54:31

@regress:

Az MSZP által kiosztott több százmilliókról beszélsz pici Gyurcsány csicska ?

Ezért kellett alkotmányt módosítani, hogy kedvenckéid lopásait visszaszedjék törvényesen.

Tudod..
Hagyó és Eleonórika több száz millióiról BKV-nél, meg a többi több millárd elkótyavetyélt MSZP-s jutalék visszaszedése.

Szarzsák.. Hiányzik a lopás már neked, amit az MSZP elintéz számodra, azért óbégatsz.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.18. 15:57:58

@balage_81 reloaded: pontosan azt irja hogh "az ellenzeki erok 13"
Ez magaba foglalja a jobbikot is?
Az is ellenzeki ero.
Ez volt az ami nem egyertelmu.

dr kíváncsivagyok 2013.02.18. 15:57:59

Normális gazdaságokban nincs helye ilyen "rezsicsökkentő" hókuszpókusznak ! Hosszú távon megisszuk a levét ! Normális gazdaságokban a bérek és juttatások követik a rezsi (és egyéb) áremelkedéseket, nem mesterségesen ( a volt szoci. korszak szerint ) ,nem valós rezsiárakkal számolnak !

spinat 2013.02.18. 16:00:21

még szerencse, hogy így megzuhantunk. Alacsonyabb bázisról könnyebb elérni a 0,9%-os növekedést.

parandroid 2013.02.18. 16:02:57

1. A miniszterelnök szerint 2010 az összefogás éve volt, [...], 2012 pedig az elrugaszkodás éve lesz, amikor az ország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét. 2013 az emelkedés éve lesz, amikor láthatóvá válik, hogy Magyarország megindult felfelé..."

2. www.origo.hu/gazdasag/20130214-hogyan-lett-a-het-szazalekos-novekedesi-alombol-egyeves-recesszio.html

3. GDP, 2012: -1.7%

minden más szájtépés.

(a hivatkozott kormánypárti kijelentések - az elhangzás dátumából következően - már a csontvázkommandó fényes eredményei után, a számok birtokában történtek)

room_101 2013.02.18. 16:04:54

A fidesz 2/3 részt ad képviselőket a parlamentbe. De eljön majd az idő, mikor az elért sikerek eredményeként 2/4, 2/5, sőt 2/10 részt fog adni.

reszeg tengeresz 2013.02.18. 16:10:16

@balage_81 reloaded: abbol, hogy engem szomoru embernek hiszel, latszik igazan, mekkorakat tevedsz te a vilag dolgaiban baratom. :) Na ez a magabiztossagotok fog titeket ujra a bukashoz vezetni.
Nalatok van az a tezis, hogy csak balos, liberalis szemleletu emberek lehetnek boldogok. Hat az a helyzet, hogy ez nem igy van. En boldog vagyok, elegedett vagyok az eletemmel, es igazabol ahogy mar sokszor le is irtam, anyagilag leszarom, hogy viktor van, vagy a kurcsany volt, akkor is es most is jol elunk es eltunk. :) Tudod, mi a 85000es gazszamlara annyit mondunk, hogy jo, hat tenyleg hideg honap volt, egye kutya. Na erted mar miert van az, hogy en hideg fejjel tudok donteni kormany ugyben? Engem nem vesz meg az orban 10%al, mert leszarom. A kulonbozetbol majd legfeljebb elmegyunk vacsorazni valami jobb helyre a baratokkal, es jol erezzuk magunkat. A lenyeg az, hogy engem nem erintenek ezek a napi gondok, nem erint az, hogy a matolcsy mit mond. DE amit tudok az az, hogy azt a mocskos kibaszott szemet kurcsanyit mar egy kanal vizben is meg tudnam folytani mert olyan egy irritalo gazember meg nem allt az orszag elen mint az, es barki aki haverja volt, vagy reszt vett abban a nemzetvesztesben, az pusztuljon! Akkor is jol eltunk, nem az a gond, hogy nem. De az, hogy az a mocskos gazember elerte azt, hogy sok ember azert szegelje magat mert magyar, es ezt csak felve vallalja, az egy akkora bun amit nem lehet megbocsatani. A gyurcsany a legnagyobb nemzetveszto aki valaha az orszag ellen allt.

Luighi 2013.02.18. 16:10:23

A 2/3-nak annyi 2014-ben! Bár én ezeket is rühellem, mint az összes rendszerváltást elmutyizót!

"Bajnai: Nem ígérünk Kánaánt
Bruttó 400 ezer fölött jönne második szja-kulcs, újra lenne adójóváírás, eltörölnék a különadókat." Cikk a zsindexen

komplikato 2013.02.18. 16:19:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Akarsz beszélni a 2012 végén kifizetett állami céges 2 milliárdról?

komplikato 2013.02.18. 16:21:47

@balage_81 reloaded: Nem jelent semmit, hogy a nem biztos választok mit akarnak, mert ők azok akik többségében pont nem mennek el szavazni ... vagy akik pont változtatnak majd addig. Persze pont ezért múlhat rajtuk lesz e "játékos csere".

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.02.18. 16:23:26

@dr kíváncsivagyok: Normális országokban a szolgáltatókat sem hagyják így elpofátlanodni.

Elijah_Baley 2013.02.18. 16:26:30

@Luighi: sztem bajnai tuti befutó, aki 4 kiló felett keres, az nem lehet tisztességes ember :)

komplikato 2013.02.18. 16:30:32

@De gustibusaut bene, aut nihil: Kérdés mekkora lesz a nagyobbik kulcs? Mert így leírva értelmesnek tűnik, de ha túl pofátlan vagy túl kicsi a differencia, minkét verzió megbosszulja magát.
Meg egy szót nem írtak arról, hogy a körbetartozás ellen, meg az arra játszó szemét cégek (Vegyépszer 30 milliárd, ahoj!) ellen mit akarnak tenni. Mert ezen témában a Fidesznek is volt nagy pofája, meg off-shore ügyben azt" csak addig tartott amíg az ebből élő saját spanok nem szóltak, hogy hééééé.

Elijah_Baley 2013.02.18. 16:34:49

@komplikato: valami olyat mondtak h a 2009-évinél kevésbé progresszív kulcsolást akarnak.
igazándiból az aggasztó, h megint a legálisan melózók fillérjeivel bűvészkednek és leszarják h a gazdaság nagy része a beteg szabályozás miatt olyan, amilyen....

komplikato 2013.02.18. 16:38:19

@Doomhammer: Persze, mert a külföldre adót menekítő Demján, Csányi, Lázár tesók, meg összes többi "jó magyar tőkés" az kifejezetten jót tesz a hazának. :D

christophe 2013.02.18. 16:39:49

Meglepte Oket? Faszfejek,elèg lett volna a portàst megkèrdezni,O is nagyobb szakèrtelemmel,ràlàtàssal bir....

zajos1 2013.02.18. 16:39:54

@balage_81 reloaded: Ilyenek ellen? 2perc 40 mp-től, hallgassátok, ez az ellenzék: www.youtube.com/watch?v=0FxEePArPDo&feature=youtu.be

komplikato 2013.02.18. 16:43:09

@Mojzes Pál: Jó, de nálunk a szolgáltatókat, beleértve bankokkal együtt, csesztek szabályozni a kormányok, beleértve jelenlegit is. A különadóval büntetés nem szabályozás ugye. Senkinek nem szaladt fel a szemöldöke, hogy pl. a villanyszámla háromnegyede adó? Az nem pofátlanság?

christophe 2013.02.18. 16:57:38

@reszeg tengeresz: Figyu,O kimondta az igazat az egèsz orszàg a mutyizàsrol szol,a lopàsrol,csalàsrol(politikusok ès èrdekkorei,fizetès zsebbe,szàmlanèlkul occsobb,orvos hàlapènze,hivatalnokok megvesztegetèse,''ajàndèkok''ovo,tanitonèniknek,sorolhatnàm.Igen ès van nèhàny olyan ember aki nem tud,vagy nem akar ennek rèszese lenni,az lelèccel,vagy ahhoz a kisebbsèghez tartozik mint Te!?
Jaa,''ès hazudtunk èjjel,nappal'' az elmult 60 èvbol egy kormànyt sem tudsz mondani,aki nem ezt tette volna..

reszeg tengeresz 2013.02.18. 17:14:57

@christophe: "Jaa,''ès hazudtunk èjjel,nappal'' az elmult 60 èvbol egy kormànyt sem tudsz mondani,aki nem ezt tette volna.."

Ezzel egyetertek.
Ezert kell kiprobalni olyant meg aki nem volt. A libas mar volt.

2llkedő 2013.02.18. 17:16:11

@reszeg tengeresz: "Na erted mar miert van az, hogy en hideg fejjel tudok donteni kormany ugyben?"

?????????????

A szerelem vakká tesz!

rfbzs 2013.02.18. 17:17:50

@reszeg tengeresz:
Egyszerűen csak hülye vagy. Nem több és nem is kevesebb, egyszerűen hülye.

Kepa 2013.02.18. 17:25:55

Meg mindig sokan hallgatnak radiot, neznek tv-t! Addig nincs megallas, a PR mindent visz.
Ha lesz valasztas, 2014-ben, (ha lesz) addigra ugy felaprozza ellenfeleit, hogy csak hatra kell dolnie a fiuknak.
Nem ide tartozik, de en mindeg mosolygok, mikor magyarorszagot kozep-kelet europai orszagnak aposztrofaljak , esetleg ugy irjak, hogy : europa kozepen vagyunk. Hat tisztelettel, a valasz az, hogy NEM. Mar regen minden jelentos ceg, a Szerb-Roman-Bulgar es esetleg Szlovak es/vagy Horvatorszag csoportjaba sorolja.
Nekunk is el kellene fogadnunk, hogy a balkan itt van. Addig oruljunk, amig nem fogjuk megszavazni, persze 2/3-al, hogy lezarjak a hatarokat !

reszeg tengeresz 2013.02.18. 17:27:19

@rfbzs: de egy gazdag hulye, aki rohog a libsik vergodesen. Ez nektek pedig mindennel jobban faj, kis buzik. :)

rfbzs 2013.02.18. 17:33:12

@reszeg tengeresz: Buzi az öregapád!
De még az is jobb, mint hülyének lenni.
Én meg egy gazdag ballibsi vagyok és nem röhögök a ti vergődéseteken, félelmeteken, mert minden szánalmas megnyilvánulástok arról tanúskodik.

Kakimaki0123456789 2013.02.18. 17:35:39

Az MNO cimoldalas cikke szerint jol teljesitunk az adossag elleni harcban:
mno.hu/gazdasag/adossag-erre-a-szocialista-kormanyok-soha-nem-voltak-kepesek-1139667

Matolcsy akkor megint meg fog lepodni :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.02.18. 17:50:14

Ezt elkúrták, nem kicsit, de nagyon.

DezInf 2013.02.18. 17:52:27

@félázsiai 2llkedő:

Wazze!!! Megtaláltad a megoldást:))
Igazi férfiszerelem. Részeg tengerész álma Gyurcsány:))))
Addig szidja,amíg az ölébe nem pottyan:D

Átvágtad a gordiuszi csomót,nálad a ponty:)))

s 2013.02.18. 17:53:42

"De mégis mit lehet tenni, amikor már ennyire világos, hogy gáz van? Ha kiderül, hogy a nagy tervek vagy a nagy tervekként kommunikált koncepciótlanság valójában csak árt? Talán át- vagy újra- lehet gondolni, hogy mit és miért teszünk?"
"Komolyan kérdezem: meddig lehet még egyszerűen másra mutogatni? A külföldre? A titkos összeesküvőkre? Az elmúlt nyóc évre?"
"De vajon eljön majd az az idő is egyszer, amikor a hatalom felelősséggel, ne 'adj Isten számonkéréssel jár?"

Kíváncsi gyerek vagy te, amerikai fiú. Sokat kérdezősködsz. Most én is kérdeznék valami, amerikai fiú. Ti mit csináltatok Amerikában, amikor nem arrafelé mentek a dolgok, amerre jónak gondoltátok? Elmondom én. Lelőttétek az elnököt, mint egy kutyát, igaz -e. Most akkor miért gondolod te, vagy bárki más, hogy ezt itt meg lehet úszni? Nem lehet, bazdmeg, ez a napnál is világosabb. Ha nem akarod ezt tovább csinálni, akkor le kell lőnöd orbánt és matolcsyt. Ennyi. Nem fog máshogy menni, ne is reménykedjél.

Link Elek 2013.02.18. 17:55:21

2012 az elrugaszkodás éve
2013 a zuhanás éve
2014 a becsapódás és a politikai/gazdasági halál éve

déjá vu39 2013.02.18. 18:03:22

@parandroid: Erről nekem egy régi-régi vicc jut eszembe, hogy aszongya:

"Minden 5 éves terv egy lépés a kommunizmus felé. Már csak 10 km van hátra".

Akkor is voltak, akiknek csak a hit volt a fontos, most is vannak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.18. 18:05:48

reszeg tengeresz
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !

Mu-ha-ha.

Úgy látszik, ma az agresszív gyogyós narancstroll vonalat küldték csak ki kommentelni. Esik a szinvonal. Bámulatos, hogy a jó istenbe lehet ennyire egyszerű barmoknak választójoga? Ők a demokrácia és a liberalizmus igazi kegyeltjei (pedig hogy szidják). Kicsit diktatórikusabb rendszerben állatkerben mutogatnák őket.

reszeg tengeresz 2013.02.18. 18:17:44

@Link Elek: 2014 fidesz ujravalasztas eve
2018 fidesz ujravalasztas eve
2022 a Jobbik elso gyozelme
2022 a libas a kurcsannyal osszekotozve megy a sittre elete vegeig

parandroid 2013.02.18. 18:21:04

@déjá vu39: no igen. titokban -gondolom- már ők is lemondtak erről a ciklusról, de talán még a következőről is. erre enged következtetni, hogy már 2020-ra, sőt 2030-ra vannak tervek a kánaánt illetően. vagyis a csodavárás kissé kitolódik. nem hangzik túl biztatóan.

(kérdés a hatvan feletti nertársakhoz: hányszor hallották életükben, hogy most még rossz, de két/öt/tíz év múlva aztán hűdejó lesz? és ebből hányszor lett két/öt/tíz év múlva tényleg hűdejó?)

dean23 2013.02.18. 18:23:20

Kuszaszem jól láthatóan egy elmebeteg idióta!

wanekus 2013.02.18. 18:28:06

Kifene nézi azokat a suttyomfajta gazdasági mutatókat, mikor mindenki aki hadrafogható ott áll a fedélzeten és lövi az ÁJEMEF meg az EJU csapatait, addig míg nem vöröslik a géppuskacső. Időt kell nyerni míg Lajosék átpumpálják az utolsó fillért is a közösből a baráti számlákra.

Vitéz László 2013.02.18. 18:50:44

ez mafiakormány
minden párt bűnszervezet

kis értékelés az elitünk utóbbi 30 éves ténykedéséről
a legmagasabb adók mellett a legkevesebb közszolgáltatást kapjuk...
de miért? hol vannak az adóforintok?

1980 óta hazánkból 53 240 000 000 000 Ft-ot menekítettek offshore számlára a hazai (adó vagy más) hatóságok elől (ez 5 324 000 Ft/lakos, beleértve az újszülötteket és 10 millióval számolva...)

ezzel a világon abszolút értékben 13-dikok,
egy főre vetítve harmadikok vagyunk... (Kuwait és Szingapúr után)
de a két előttünk lévőnek a szumma hosszabb távon gyűlt (nekik 1970-től regisztrált, magyaroknak csak 1980-tól lehetséges lopni)
illetve Kuwait esetén a forrás nyilvánvalóan az olaj...
szóval dinamikát tekintve VILÁGELSŐK VAGYUNK pénzeltüntetésben

csak pár összehasonlítás
-ez hazánk GDP-jének 300%-a
-az offshore-ban parkoló összegből a teljes államadósság (17 437 500 000 000 Ft, azaz 1 743 750 Ft/lakos) HÁROMSZOR lehetne kifizetni
-kb a GDP harmada az éves befizetett adó...
tehát ez a kilopott pénzhegyért cserében 10 évig nem kellene adót fizetni
-vagy másképp: 30 éven át minden befizetett adó átlag 1/3-át ellopták...
-a 7 éves EU támogatásunk, ami (a 2004-2013-as) 25 milliárd euróról épp most (2013-2020) NŐTT 20 milliárd euróra, az 5 840 000 000 000 Ft, azaz 584 000 Ft/fő a 7 évre, ami gyakorlatilag az offshore-ba rejtett pénzek tizede

www.taxjustice.net/cms/upload/pdf/The_Price_of_Offshore_Revisited_Presser_120722.pdf

a grafikonon szinte egész európát kitakarja a magyar összeg...
amikor tavaly megjelent a magyar sajtóban csak annyi jött hogy az első húszban vagyunk...
erről szó sincs...
csak egy osztás és látszik, hogy a világon a legnagyobb nálunk...
amúgy a 100-300 % GDP-hez képest is túl halvány, mert épp tavaly picit a 300% alatt volt ez a ráta...
vagyis most már az a lila is rikítana...
ez a lényeg
ez a teher az országon, ezért kell megosztani minden csoportot, hogy a maradó adómorzsákon elszórakoztassák magukat...
nagyon nagy teher a gazdaságon...

ebben még nincs benne a nem offshore országokba kimentett és a hazai ingatlanban tartott lopott közpénzek tömege…

a KÖZPÉNZEK 2/3-át ellopja a mafiaálam !

Sákif za morro? 2013.02.18. 18:56:37

Meglepődtek? Én egyáltalán nem. Nem kellett nagy jóstehetség ehhez az eredményhez. Az, hogy a szomszéd néni meglepődött, még megértem, tőle azért távol áll a matematika. De hogy ez a díszes társaság is meglepődött?! Senkiben nem merült fel ezután, hogy az urak tökéletesen alkalmatlanok a posztjukra? Az a pár plusz munkanélküli már igazán nem osztana vagy szorozna.

Vitéz László 2013.02.18. 18:58:24

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST: ????

miért lenne alkalmatlan????
a kormány elérte a célját...
fojamatosan nagy tételben ipari méretekben,
álami mafia formában LOPJA A KÖZPÉNZT

erre adták a dakotáknak a biankó 2/3 ot...

most szív a paraszt

Sákif za morro? 2013.02.18. 18:58:55

@Kepa: A híradó szerint még soha így nem dübörgött a gazdaságunk. (Azt mondjuk hozzá tehették volna, hogy a lejtőn lefelé.)

Sákif za morro? 2013.02.18. 19:01:06

@Vitéz László: Attól, hogy lopja, még lehet alkalmatlan. Ez egy ilyen szakma. De attól még lehetne a dolgokat rendesen csinálni. Ez az Orbán gyerek úgy volt a hatalommal, mint tinédzser a kuplerájjal. Az ajtó előtt még nagy volt pofája, de amikor bejutott, már csak a maszatolás megy.

Sákif za morro? 2013.02.18. 19:03:33

@Balibgeczyk: Maga mit ordibál itt jóember?! Annak a minimálbérnek a reál értékét is tessék megvizsgálni! Meg azt, hogy hány embert eresztettek szélnek a tönk szélén billegő cégektől, vállalkozásoktól, mert a megemelt minimálbért és juttatásait nem tudták kigazdálkodni!

Vitéz László 2013.02.18. 19:04:37

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST: ha meg tuggya valósítani a tervét, mégha primitív is, dakotául: "jertek lopni vazzeg"

és megvalósult, megtették... elérték... stb tehát alkalmasak...
kormányozni egy pillanatig nem terveztek...

amugy a hiradó elég furán hangozhat azokban a mostmár milliós számú szegény lakokban ahol sem fűteni sem enni nincs mit... de tv még megvan... a digi havi 2000, a cigi meg havi 30ezer

nyilván még nagyobb LÚZERNEK érezhetik magukat
hogy az ország rohattul dübörög, ők meg nem tudnak felkapaszkodni... lemaradnak

ördöngös pepecselés 2013.02.18. 19:11:35

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST:

Miröl hablatyolsz itt össze-vissza? (tudom, bolsi trükk)

de attól még igazán vehetnéd a fáradtságot, és megnézhetnéd a bérkalkulátorban a minimálbéreket. Meg fogsz lepődni. 2013-ban messze a legmagasabb a nettó minimálbér Mo-n!!

NEM CSAK A BRUTTÓ!!!!

Pan Modry 2013.02.18. 19:30:45

@Balibgeczyk:
Bocs, de kit erdekel menni a minimalber.

Matolcsy 2010 ben gazdasagi novekedest prognosztizalt 2012 re es csunya recesszio lett belole.
Matolcsy es a fidesz vagy hazudott vagy alkalmatlan hulyek, de szerintem mindketto.

Egyebkent meg olyan hogy ballib nem letezik, a liberalizmus alapvetoen a kapitalista jobboldalhoz all kozel. Az Orbanod annyit er mint Gyurcsany, hazuk degeneralt mindketto.

káposzta 2013.02.18. 19:30:55

@Balibgeczyk: Te ostoba fogyatékos geci :)

A jelenlegi minimálbér 55.718 Ft-ot ér 2010-es pénzben. Szerinted ez több, mint 60.236 Ft?

Az az ijesztő, hogy a magadfajta faszok döntik el ennek az országnak a sorsát. Pedig a négy számtani alapművelettel se vagytok tisztában.

ördöngös pepecselés 2013.02.18. 19:50:20

@káposzta:

Te szardarab !

A netto minimálbér csaknem 7 ezer forintal több mint kormányváltás elött!!

Ez a tény, a többi süket, bolsi duma!!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.02.18. 19:57:12

@Balibgeczyk: Mennyit ér a minisztériumi fizetésed? Vagy a Kubatov-lista után kapod a jussod? Szigorúan reálértéken!

@post:
A választásokig már kevesebb, mint 14 hónap van hátra.
Mindent megér, amikor látni fogom ennek az idióta banda idióta vezérének a bukását!

ördöngös pepecselés 2013.02.18. 20:01:04

@(IMF-et átverő) THY Rokk 'n' Troller:

aha persze, azt jön a libajnai vagy fletó, meg szarházy, vagy zázrivecz?

hahaha, még legalább 8 évig Fidesz-KDNP kormányzás lesz Orbán Viktor vezetésével, ezt garantálhatom! ;)))

Ha akarod lescreenelem ezt a kommentemet és jövöre április végén elküldöm hogy lásd IGAZAM LETT! ;)))

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.02.18. 20:08:30

@Balibgeczyk: Nyilván a közvélemény-kutatásokból olvasod ki mindezt.
Csak szólok: az emberek hazudnak a pártokról.
Tudod mikor és hol dől el minden?
Amikor X-el!
Ezért fogtok bukni, mint a zsírdisznő a jégen! :)))))))))))))

ördöngös pepecselés 2013.02.18. 20:14:47

@(IMF-et átverő) THY Rokk 'n' Troller:

de hoooogy? :O
nehogy már annak a szardarab bajnainak vagy zázrivecznek, vagy meseházynak több támagatója legyen mint Orbán Viktornak!

maximum szeretnétek! :)))

mégis ki, mi váltaná le a Fidesz-KDNP?

Írd le mesemondo!! Melyik párt??

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.02.18. 20:25:14

@Balibgeczyk: Orbán saját magát nyírja ki a politikai színtéren, "Tolvaj diplomás" Semjénnel együtt!
De sebaj! Majd újra kikezelik az osztrák pszichiátrián, mint 2002-ben!
A kérdés csak az, hogy az őrjöngésével nagyobb kárt okoz-e a képviselőházban, mint 2002-ben?

ördöngös pepecselés 2013.02.18. 20:31:26

@(IMF-et átverő) THY Rokk 'n' Troller:

egy nagy szart!

jelenleg semmi változást nem tapasztaltam. a fidesz ugyanugy őrzi a 2,5 millió fölötti támogatottságát mint 2010-ben, vagy már 2009-ben.

akik eddig tüntettek azok SOHA nem is voltak fidesz szavazók, azok mindig is a ballib meg a dzsobbik huhogói, ájvékolói voltak!!

majd csak figyeljetek! a Fidesz-KDNP-nek simán van és lesz jövöre is egy erős 2,5 milliós bázisa (ez csak Magyarország) !!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.02.18. 20:36:04

@Balibgeczyk: De azért nem rám haragudj, ha nem jön majd be a Tündérmese!

8 millió választásra jogosultból 2,5 millió kevés!
Az csak ~30%! Annyi van a LMP-Jobbik-Libajnai-MSZP tengelynek is!

ördöngös pepecselés 2013.02.18. 20:44:28

@(IMF-et átverő) THY Rokk 'n' Troller:

egy szart van! az emberek fele el sem megy majd szavazni! igy még 2 millió Fidesz szavazó is elég lesz az abszolut többséghez!!
2 millió Fidesz-KDNP-s meg bőven lesz jövöre is!!

na továbbá nem folytatom veled a vitát, szervusz!!

vénkujon 2013.02.18. 20:45:52

@Balibgeczyk: te mi a jóisten faszából élsz? menetelésből, vagy mi a faszból?

christophe 2013.02.18. 20:53:41

@reszeg tengeresz: 2022 Magyarorszàg,Oroszorszàg egyik tartomànya..

christophe 2013.02.18. 21:01:19

@Balibgeczyk: ja meg a csekkado,a bankado,a telefonado,az adoado,holnapra meg lesz adoadoado by matolcsy.Kockàs fuzet elo ès szàmol,osszead kivon! Kb.àlt isk.negyedik osztàly.

christophe 2013.02.18. 21:04:36

Ez a Balibgeczyk tutti valami koronaor,O fogja a Duna jegèn viktàtort megkoronàzni,bàrcsak beszakadna.....

Szabványok 2013.02.18. 21:05:19

@reszeg tengeresz: Rajtad látszik hogy a legszebb öröm a káröröm. Mert tényleg van valószínűsége, hogy újra a fidesz nyer. Csak éppen, akkor elég szomorú ország lesz ez. Lehet röhögni, hogy a libás felsült, de mit fogsz enni? Mivel fogsz világítani? Ki fog gyógyítani?
Mert akkor pár hónap alatt elmegy még fél millió kiváló munkaképességű dogozó. Megyénként egy orvos lesz, de az is olyan, hogy süket, vak és nem kellett senkinek. Minden külföldi cég menekülni fog, mert tudja, még négy évig havonta újabb unortodox lámpát fognak a tökére akasztani.
Nagyon rossz éltünk lesz.
Te nem így látod?
Vagy tán a határról túlról osztod az észt és az mi bőrünkön fogsz röhögni odakintről, egy évi +2%GDP-jű országból, ahol nem 27% az ÁFA?

christophe 2013.02.18. 21:16:54

@Szabványok: Szerintem màr a mercedes-nèl is meg van a vèszforgatokonyv,hogy mennyi ido alatt tudja leszerelni a gyàràt,oszt majd lehet jurtàkat gyàrtani,ès tàltosokat kèpezni

niklex 2013.02.18. 21:27:06

Azon lepődne már meg, hogy a lóf..sz a seg..ébe megy

Sákif za morro? 2013.02.18. 21:31:37

@Balibgeczyk: A stílus maga az ember. Csodálom, hogy itt bárki szóba áll veled anélkül, hogy kimosná a szádat egy darab szappannal.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 21:32:37

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: mi lenne a fodor-párttal? azért minden gittegylet nem zavar be, ezek csak pozíciót akarnak, oda fognak kuncsorogni bajnaiékhoz. se szervezetük, se semmi, még annyi se, mint az e14-nek. ami a fidesz-előnyét illeti, a hírből idézve:

"A felmérés szerint az ellenzékkel való nagyobb azonosulásra utalnak a jövő évi választások eredményére vonatkozó várakozásaik: 37 százalékuk azt szeretné, ha kormányváltás lenne, míg a jelenlegi kormány maradását 9 százalékuk szeretné. Többségük, 64 százalékuk elégedetlen az ország jelenlegi helyzetével, míg 22 százalékuk pozitívan értékeli azt."

egyrészt, másrészt:

"A Fidesz 18, az MSZP 13 százalékos az összes választópolgár körében"

és akkor még 3% e14 és 1% dk. de az egész alapjaiban fog megváltozni, mihelyt ezek nem külön kerülnek fel, hanem egy beazonosítható brandként, mondjuk együtt magyarországért választási szövetség, vagy bármi néven. a politikai marketingben régi igazság, hogy a választók hajlamosabbak az erőhöz, az egységhez vonzódni. viszont beszédes, hogy a fidesz a rezsicsökkentés ellenére veszített februárban 1%-ot a bázisából!

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 21:36:20

@reszeg tengeresz: kamu szöveg kispofám. aki sikeres ember, az nem ugat olyanokat, hogy kiontaná a liberálisok beleit - idézet egy korábbi kommentből. gazdad embert is irritálhat egy gyurcsány, fórumon ezt el is mondhatja, de maradjunk annyiban, hogy a stílusod és a vehemenciád bőven elárul téged, nem kell ezt magyarázni.

Pop40 2013.02.18. 21:41:15

@balage_81 reloaded:
Jók is ezek a kutatások. A jelenlegi viszonyok közt, mikor a szarházi fideszes besúgó "igazgatónő" listázza a diákok párthovatartozását, mit mond vajon egy közalkalmazott, amikor felhívja egy kutató cég? Azt mondja majd, hogy "tele a tököm ezzel a kurva Orbánnal, a lőtéri döglött kutyára is leszavaznék, csak takarodjon"?
A francokat mondja ezt.
De ikszelni viszont így fog jövőre.

A pár megmaradt retardált fideszes fasz pofáját meg élmény lesz nézni jövő ilyenkor :DDD Kábé olyan lesz majd , mint dajcstomi képe 2002-ben, csak akkor sokkal kisebb volt a bukta, mint a mostani lesz.

Pop40 2013.02.18. 21:44:02

@balage_81 reloaded:
Valami újgazdag tahó bunkó attól még lehet. Tetszik neki a fidesz, naná, nyilván pont olyan szarházi tolvaj, mint azok. Zsák a foltját, nem kell ezen meglepődni.

hot-spot (törölt) 2013.02.18. 21:48:15

@reszeg tengeresz: Faszt bír ki.Elhúz a picsába mert intelligens és kerüli a konfliktust.
Szépen csendben elhúz.
Szöknek a rabszolgák.

hot-spot (törölt) 2013.02.18. 21:50:53

@Pop40: Ne álmodozz.
A fidesz kizárt hogy nyerjen és pont leszarom a hazug közvélemény kutatásukat akiket ők pénzelnek.

Ne érdekeljen! 2013.02.18. 22:00:25

@balage_81 reloaded: nem tudtam, hogy abból, hogy leírtam egy tényt (melyik a legerősebbnek mért párt) már rögtön a politikai hovatartozásomra is lehet következtetni. De gratulálok, mert neked sikerült.

Pop40 2013.02.18. 22:10:16

@hot-spot:

Mondd, ezt biztos nekem akartad címezni?

Ha mutatsz egy helyet, ahol én arról álmodoztam, hogy a fidesz nyer, nyílt színen tökönszúrom magam, megígérem.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.18. 22:30:16

@Pop40: egyetértek:)

@Ne érdekeljen!: nem állapítottam meg a hovatartozásod. azt mondtam, hogy nem tudjátok elfogadni, hogy a közvélemény-kutatások jobbra húznak, mert a balos szavazók rejtőzködnek. plusz a bizonytalanok is mindig inkább az ellenzékre szavaznak. de ha belegondolsz, elég csak értelmezni az adatokat: ilyen kormánypropaganda és az ellenzéki töketlenkedés mellett, ha a rejtőzködést is számolom, nem nagy a fidesz előnye. felsejlik 2002.

" Az összes közvéleménykutató cég a fidesz előnyét méri, azért ne arra haragudj már, aki közli veled, hogy ez a helyzet. " - a helyzet nem ez. ennek látszik.

káposzta 2013.02.19. 00:25:53

@Balibgeczyk: És ebből a +7000 forintból több vagy kevesebb dolgot tudsz venni? De nem akarlak semmiről se meggyőzni, ilyen emberek is kellenek ebbe az országba, mint te. Legalább van kin röhögni. Csak az a bajom, hogy a fideszes politikusok jó része is azon a szellemi színvonalon van, mint te. A matolcsy talán még nálad is hülyébb, és ez sajnos elég nagy baj.

Ne érdekeljen! 2013.02.19. 03:42:29

@balage_81 reloaded: "a helyzet nem ez. ennek látszik."

De igen... a helyzet pontosan ez, nem csak ennek látszik. Az más kérdés, hogy elképzelhető, hogy ez nem reális kép.

toportyánzsóti 2013.02.19. 13:44:50

@Ne érdekeljen!: Ennyi pénzből bárkit meg lehet venni kilóra,csak kellően önhittnek és gátlástalannak kell lenni,el is kezdték már tolni a cukrosbácsit,HAHA.

toportyánzsóti 2013.02.19. 13:47:30

@Ne érdekeljen!: Jó érzés lehet jóllakottan 1 cukrosbácsi karján üldögélni,HAHA.

toportyánzsóti 2013.02.19. 13:51:12

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Tetszik a korrekt önképed,aranyhalmemóriatulajdonos angyali polgár.Próbáld azért emelni a szinted trolléga.
süti beállítások módosítása