Természetesen tisztába vagyok vele, hogy az emberek, köztük én is, ösztönösen tele vagyunk előítéletekkel az állami bürokráciával, pláne az adóügyekkel foglalkozó szervekkel kapcsolatban. De tény az is, rohadtul meg tudnak dolgozni érte időnként a nevezett szervek. Néha napján belefutok egy-egy normális ügyintézőbe, már-már elszégyellem magam az irracionális félelem (nem kamu) és ellenszenv miatt, amit zsigerből érzek a rendszer iránt, aztán pillanatok alatt sikerül egy-egy hivatali terminátornak lezúzni bennem az enyhülésre való törékeny hajlamot. Ez most egy korábbi saját történet, ami 100%-ban valós. Mivel több hasonló történetet kaptunk már tőletek, gondoltam, ez is izgalmas vagy inkább hajmeresztő történet lehet. TI ÍRTÁTOK
A lakásvásárlás (leginkább az első lakásnál) után fizetendő illeték intézménye (visszterhes vagyonátruházási illeték) szerintem meglehetősen gusztustalan dolog, még akkor is, ha óriási mértékű csökkentést hajtott végre 2010. január 1-től bőkezű támogatónk a Magyar Köztársaság (azóta már szimplán Magyarország), mert hogy 6 helyett immár csak a forgalmi érték 4%-a használtra, de ez most nem annyira érdekes.
Történt 2008-ban, hogy párommal - miután befejezte az egyetemet - úgy döntöttünk megpróbálunk egy saját lakást vásárolni, talán nem lesz több, mint bérelni egyet a fővárosban, na, nem kell rögtön felháborodni, én már 6 éve dolgoztam, főállásom mellett egyéni vállalkozói tevékenységet folytatva. Szóval úgy gondoltuk, hogy családjaink - nem gazdag egyikünké sem - segítségével, vért izzadva, illetve belerakva minden megtakarított pénzünket benevezünk egy peremkerületi 44 nm-es kis téglalakásba, szerencsére a kinézett lakás áron alul volt, a tulaj foglalózott másutt, de a sajátja értékesítéséből már majdnem kifutott.
Aláírtuk a szerződést, kifizettük a foglalót, mentünk a bankba, pénz a közjegyzőnek, pénz az ügyvédnek, pénz mindenkinek a világon, hogy hitelt is kapjunk, tudtuk, ha "meg is tudjuk venni" (ha-ha: 20 év adósság), egy körünk még biztosan marad a lakásvásárlási illeték, ami 10,25 millióért vett lakásunk után 400.000 körül mozog, ez persze talán nem is tűnik igazán soknak, de hamar rájön az ember, hogy igazából az ilyen piti kisembereknek - mint mi - rohadtul sok.
Megjött az akkori APEH Közép-magyarországi Regionális Főigazgatóságától a levél mindkettőnknek kb. félévvel később, bizony fizessünk. Ismerős a téma, kiokosítottak már bennünket, általában simán megengedik, hogy kifizesd 24 hónap alatt. Levelet írunk, formanyomtatványt tőlünk, részletet kérnénk, de méltányosságból csökkentést is, ha lehet (jobb ha tudod, igazából nem lehet). Egy kérésből nem lehet baj, az én vállalkozásomból sincs pénz igazán (irodalmi tevékenység), meg főállásban is közalkalmazott vagyok, párom pályakezdő. Mit gondol az ember, hová kell visszaküldeni a levelet, hát persze, hogy oda ahonnan kaptad. Eltelik másfél hónap, megtudom, az ügyem átkerült vidékre, eltelik még egy, majd megkeresnek Szekszárdról - én odatartozom állandóm szerint -, hogy küldik a csekkeket meg sajnos némi büntető kamatot, mert már maga az elbírálás is, pénzbe kerül, ha megkapod, ha nem kapod, nem mondhatom, hogy boldoggá tesz a dolog, de fizetek. Ostoba, betegesen törvénykövető emberként, nincs más választásom.
Már javában törlesztgetjük a lakásban lévő 50%-om utáni illetéket, mikor párom még semmit nem kapott. Korábban az övé után és a sajátom után is érdeklődtem, azt mondták a telefonba, minden ok, várjunk türelemmel, amíg átfut a dolog, ő is vidéki illetékességgel bír állandója alapján.
Eltelik még három hónap, néhány hívás, de soha senkivel nem tudok beszélni, szabadságon vagy értekezleten vannak az ügyeletes hóhérok, a végén pedig már azt ismételgetik, hogy a párom ügyében nem érdeklődhetek, ami érthető is lenne, ha ebből korábban is lett volna gond, de nem volt. Váratlanul ér bennünket, mikor párom anyukája telefonál, kapott egy levelet, amiben azonnali befizetésre szólítja fel az állandója szerint illetékes APEH igazgatóság, különben kezdeményezik a végrehajtást. Mi van???
Két erős infarktus után még dől rólam a víz, remegve nyomom a telefonon a gombokat, szerencsére van telefonszám és mellék is, valamint szerepel az ügyintéző neve is a dokumentumon. Hangja alapján kedves fiatal hölgy fogadja a hívást, elmondom neki, hogy miről van szó, hogy megkaptuk az illetékfizetési kötelezettségről szóló levelet még hajdanán, válaszoltunk is rá a feladónak, a feladást az ajánlott szelvényekkel bizonyítani is tudom.
Érzem, némileg szkeptikus a hallottakkal szemben, erre tájékoztatom, hogy az én dolgaimat át is irányították egy másik megyéhez, ma már - ha nem is boldogan, de fizetjük is a részleteket. Meglepődik, majd azt kéri hívjam vissza kicsit később, rendben, várok, majd hívom a megbeszélteknek megfelelően 30 perccel később. Elmondja, hogy hozzájuk az iktatás szerint semmilyen levél nem érkezett a fővárosból párom nevével és az adott címen bejegyzett ingatlannal kapcsolatban. Hallgatunk. Akkor most? Arra kér, hogy hívjam fel a fővárosi ügyintézőt, kérdezzek rá, hogy továbbították-e a levelet hozzájuk, az illetékes hivatalhoz, ami kötelességük lenne a megérkezéstől számított 30 napon belül (ahogy értesíteni is bennünket az átirányításról, bár ezt időnként elfelejtik állítólag)? Majd legyek szíves visszaszólni neki.
Kicsit hülyén érzem magam, miért nem tudják ezt egymás között lejátszani, de végre van valami halvány reménysugár, hogy legalább valakit érdekel, hogy mi a gondom. A rohadt életbe, megpróbálom! Hívom az ügyintézőt, nincs bent, mondja egy idősebb méregzsák hölgy, de mondom, hogy fontos, akkor sincs és a héten nem is valószínű, hogy elérhető lesz, miután nem hagyom magam, kelletlenül elárulja, hogy délutántól elérhető lesz, de most megbeszélésen van, kommunikációjából úgy érzem, hogy két lehetőség van: 1. veszett hírem van, mert havonta egyszer mertem zaklatni őket, hiszen vagyok annyira barom, hogy érdekel kinek és mennyivel "tartozom" 2. egyszerűen mindenkit utál a velem beszélő hölgy, aki csak él és mozog...mert meggyőződése, hogy végül is nem belőlünk élnek, hanem mi vagyunk értük.
Délután telefonálok újra, immár sikerül beszélnem ügyintézőnkkel, aki csípőből azt mondja, semmilyen levelet sem kapott tőlünk a részletfizetéssel kapcsolatban, mondom neki, hogy egyfelől már beszéltünk korábban is, amikor még úgy tűnt, hogy kapott ilyet, másfelől meg kezemben vannak az ajánlott szelvények, amik inkább arról tanúskodnak, hogy vélhetően kapott (bár a postában sem bízom). Nincs több érve, csak egy utolsó, ami Jokernek bizonyul, tényleg van itt valami, már látja, de éppen átrendezik az irodát neki pedig most egyáltalán nincs ideje, hogy ezzel az egésszel foglalkozzon.
- Hogy mire nincs ideje? - kérdezem, majd összefoglalom helyette: kapott egy levelet, amit simán tovább kellett volna postáznia, de nem tette, ezért rajtunk végrehajtással akarnak bevasalni egy csomó pénzt, ami egyáltalán nem áll a rendelkezésünkre, ráadásul leszarja, hogy én töröm magam, mint valami barom, s ha nem telefonálgatok össze-vissza, akkor simán bebukom az egészet, de az élet megy tovább, nem igaz?
Nem enged a 48-ból, elmondja, most nincs erre ideje, újra elismétli lassan, minden szót külön megnyomva, mintha egy hülyével beszélne, hogy épp átrendezik az irodát, majd... Lerakom, hívom vissza a másik, vidéki ügyintézőt, majd kifakadok. Elmondom, mi történt, megkérdezi, ellenemre lenne-e, hogy a főosztályvezetője is hallja a dolgot.
Odahívja kihangosít, elismétlem, a főov talán nem tudja, hogy hallom, ahogy káromkodik, mint valami kocsis, hogy nem igaz, hogy megint ez van, meg a... Megállapodunk írok egy levelet az esetről, az ajánlott szelvényeket lefénymásolom, küldöm nekik, ne féljek kivizsgálják, biztosíthatnak róla, ha tényleg megkapták a levelet, akkor ők panaszt tesznek a kolléganő ellen, én pedig megnyugodhatok, ráadásul. Jól van, legyen. Gyakorlatilag nincs választásom, így levelet írok, fénymásolok, szóval próbálkozom. (Nem jó érzés tudni, hogy valaki az APEH-nál jogosan vagy jogtalanul, de biztosan haragszik, haragudni fog az emberre.)
Eltelik egy hónap, megkapjuk a részletfizetést, a büntető kamatot, de legalább elindult a 24 hónap. Erre októberben kapunk egy levelet, hogy további 25.000Ft büntetést végül mégsem írnak jóvá párom egyéni számláján, mert nem az ő hibája volt, ami korábban történt. Egészen meghatódom, ezután igyekszem még jobb rabszolga lenni, mint amilyen idáig voltam. Mindenesetre köszönet a pécsi ügyintézőnek és a főnökének!
Hónapokkal később kapunk a fővárostól egy levelet, panaszunkat kivizsgálták, az ügyintézőt elmarasztalták. Basszus, hát mégiscsak van értelme a harcnak. A lakás megvásárlásától az én első csekkemig 5 hónap telt el, a párom esetében kb. 15. Az ő illetékét 2011. decemberében tudtuk le teljesen. Durva belegondolni, hogy a mi esetünk összességében még sikertörténetnek számít Magyarországon. APEH már nincs helyette van NAV, de mindannyian jól tudjuk, hogy sajnos nagyjából semmi sem változott...
Mivel természetesen fennáll a lehetősége, hogy valójában minden úgy történt, ahogy az a nagy könyvben megvan írva, csak olvasónk, Kavics és mi nem értjük egészen a dolgot, örülnénk neki, ha megírnátok kommentben saját véleményeteket az üggyel kapcsolatban!
Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: az amerikai fiú a fészbukon
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!
Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com
Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.
