Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Beszélgetni egymással, beszélni egymás mellett

2012.03.13. 16:36 Herkules Irma

Csütörtökön sokan izgalmas dolgokra számítottak, ennek is volt betudható, hogy kb. 120 ember szorongott a Szatyor Bár galériáján, ahová a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépirodalmi Figyelő szervezett vitaestet a politikai költészet témájában Versre magyar, hí a haza! címmel. A tudósítások közül Csepregi János a Literán megjelen szövege reflektált leginkább azokra a dolgokra, melyek blogunk szerzőinek is fontosak, ezért a szerző és a Litera engedélyével itt is közlésre kerül a beszámoló a TI ÍRTÁTOK rovaton belül.

"Pápay György nagyjából érkezésemkor ér a program felkonferálásának végére, ami meglep, mert csak tíz percet késtem. Gyorsan felküzdöm magam a galériára, helyet keresek, ami nem megy könnyen, zsúfolásig megtelt a hely. Úgy tűnik, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépirodalmi Figyelő jól ráérzett, hogy mivel lehet megfogni a közönséget, a programra állítólag 120 ember érkezett.

Igazából, nem nagyon fájlalom a kihagyott prológust, valószínűleg számos jelenlévőhöz hasonlóan engem is leginkább a harc érdekel. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben (1-2 év) megnövekedett számban jelentkező politikai tartalommal is bíró versek és az ÉS-ben kerekedett vita jól jellemzi, hogy nemcsak általánosságában, de az írók, költők háza táján is gyűlik a feszültség, legalábbis megjelent valamiféle belső kényszer, ami korábban kevésbé volt jellemző. Furcsa, de izgulok. Talán történni fog valami. Valami olyasmi, ami végre túlmutat a roppant bosszantó, ám annál jellemzőbb és megszokottabb panaszkodunk, de nem teszünk semmit bullshiten. Efféle egyértelműen irracionális csodavárás fészkelődik bennem, bár ilyesmit a meghívóban nem ígért senki sem.

A vitaest első köre ígérkezik keményebbnek. Kollár Árpád moderálásával költők és költő-politikusok (politikus-költők?) beszélgetnek a politikai költészetről. A négyestől, Kukorelly Endrétől (LMP-s országgyűlési képviselő), L Simon Lászlótól (FIDESZ-es országgyűlési képviselő, a parlament Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, az NKA vezetője), Schein Gábortól és Szálinger Balázstól izgalmas diskurzust remélek. Hamar kiderül, hiába. A párbeszéd nem akar beindulni. Kukorelly furcsa felütéssel nyit, jelzi, a politikai költészet meghatározásban a politika szó csak fosztóképző lehet, úgy tűnik, értelmezésében a politika mocskos dolog, méltatlan a költészethez. Schein a téma a kortárs szépirodalomban történő megjelenésének körülményei felől közelít, hiszen, ha minden alkotás a valóság valamiféle megtapasztalására reflektál, természetes dolog az ilyen témák megjelenése. Kukorelly ennek megfelelően finomít, de ragaszkodik hozzá, hogy csak és tisztán költészetről érdemes beszélni. L. Simon Scheinnel ért egyet, majd arról beszél, hogy politikai szinten esztétikai kérdésekről vitatkozni kifejezetten szerencsétlen, két példát hoz: a kínai világkiállítást (kell-e a parlamentben arról beszélni, hogy a kormányzat „mit” utaztatott ki), illetve a Pörzse-Madách-Nemzeti Színház ügyet. Szálinger szerint vers van vagy nem vers, ennyire egyszerű a dolog, a költészeten belüli halmazalkotás felesleges dolog. Az ember azt reméli, hogy csak az elején beszélnek inkább párhuzamosan, egymással pedig lényegesen kevésbé, de a helyzet sajnos később se nagyon változik.
Kukorelly fájlalja a bipolaritást, a „magyar átkot”, de ennél többre nem telik erejéből, amit Schein – szerintem jogosan − álságosnak nevez, megemlítve, hogy oda-vissza átjárhatatlan diskurzusközösségek fogalmazzák meg véleményüket, az esztétika pedig sokszor bizony csak szöveg. L. Simon szerint túl kellene lépni a nyavalygáson, de az nem derül ki, hogy a túllépés lehetséges különböző olvasatai közül pontosan melyikre gondol. Bármilyen meglepő, úgy tűnik, hogy még Schein és L. Simon képes leginkább egy nyelvet beszélni.

Kollár terelné vissza az irodalomhoz a témát, L. Simon jelzi, hogy az est apropójául szolgáló vitával leginkább az volt a baja, hogy személyeskedésre, akciókra és reakciókra épült, nem volt valós vita, nem voltak valós érvelések. Az átjárhatatlanság oka pedig, hogy a hitvitákon nem sikerült a feleknek felülemelkednie. Ekkor Szálinger megjegyzi, hogy ő már ezt az egész beszélgetést nem érti. Tátva marad a szám.

Kollár ugyan próbál kérdéseket bedobni időnként, de mindenki inkább a saját gondolataira összpontosít. Pedig most azt pedzegeti, hogy az ÉS-vita azért jól bemutatta, hogy milyen problémák vannak… Schein hangsúlyozza, hogy a közös fogalmak hiánya a problémák gyökere, szőrmentén pedig se költészetben, se politikában nincsenek megoldások. Kollár szerint ezek az ellentétek talán a harminc alattiak körében nincsenek annyira jelen, számukra a jobb és a bal dichotómia nem annyira releváns. Schein az elmúlt húsz év változásait és a rosszul teljesítő politikai és szellemi elitet elemzi. Illetve arról beszél, hogy mit és hogyan ír, miért szólal vagy nem szólal meg valaki, hogyan változnak, változtak meg fogalmaink, példaként az Erdős Virág versében megjelenő hazára hivatkozik.
Kukorelly sajnos többször is előveszi a legkevésbé sem produktív, azonban kétségtelenül kényelmes és hangzatos „független értelmiségi vagyok még az országgyűlésben is” kártyát. Majd megállapítja, hogy a magas kultúra nincs a mai politikai elit horizontjában. Mint kiderül, L. Simon számára az előbbi vörös posztó, nagyon durván felhúzza magát, amit emelt hangon ki is fejez. − Ha valaki mandátummal nem érzi úgy, hogy felelős a politikáért, akkor inkább mondjon le! Biztosan lenne jelentkező a helyére!

Schein nagyon fontos dolgokat kezd feszegetni, mikor arról beszél, hogy a politikai elit siralmasan teljesített az elmúlt 20 évben, de igaz ez a szellemi elitre is, aminek tagjai szintén felelősek a hanyatlásért. Hol volt a valódi érdekképviselet? A párbeszéd, a közös pontok keresése? Mert hitelesen nem lehet kívülről beszélni, sajnálkozni. Ezek biztosan a beszélgetés során elhangzott legfontosabb mondatok közé tartoznak.

Kukorelly és L. Simon vitája még a szünetben is folytatódik. A beszélgetés jól illusztrálta azokat a problémákat, amelyek Magyarországot és az irodalmi életet jellemzik, Schein Gábor előtt viszont le a kalappal. Irreális elvárások ide vagy oda, objektíven szemlélve, azért érdemes megjegyezni, hogy már az is nagy dolog, kezdeti lépésnek meg pláne, hogy ezek az emberek végre és egyáltalán leültek egymással beszélgetni. Jó lenne, ha lenne folytatás.

A második körben teoretikusok vitatják a politikai költészet témáját. Mészáros Márton moderál, Bazsányi Sándor, Bene Sándor, Horkay Hörcher Ferenc és Vári György a meghívott vendégek.
A kör Bazsányi politikai költészetre vonatkozó definíciójának (ÉS) megvitatásával indul:
„A politikai költészet a mindenkori közösség számára az éppen itt és most adott helyzetet teszi szóvá, minél közvetlenebb eszközökkel, minél kevésbé elvontan, minél pontosabban, akár minél indulatosabban néven nevezve azt, amiről beszél”

Így rögtön fel is merül persze a kérdés: így vagy nem így, de egyáltalán lehet-e bármilyen pontos meghatározással előrukkolni a politikai költészet kapcsán? A beszélgetés már a kezdetektől sokkal kiegyensúlyozottabb, szakmaibb, most valódi vitáról beszélhetünk. A hangnem kulturált, ami persze nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenek a felek. Hörcher láthatóan nagyon örül, hogy végre „a másik oldal” is észrevette, hogy a költészet segít a valóság leírásában, de hangsúlyozza, hogy ennek az igazi kezdete, nem 1 vagy 2 évvel ezelőttre, hanem egészen pontosan 2006-ra tehető.

A beszámoló azonos címmel (Beszélgetni egymással, beszélni egymás mellett) eredetileg a Literán jelent meg. Forrás: http://www.litera.hu/hirek/beszelgetni_egymassal_beszelni_egymas_mellett

 

Úgy látszik, ebben a körben meglehet fogalmazni közös minimumokat, abban ugyanis mindenki egyetért, hogy az lenne a jó, ha a politikus költészetet is az esztétikum alapján ítélnék meg, persze ez gyakran nehéz dolog, különösen, ha hiányzik az ehhez szükséges akarat. Bene Arany Lászlót idézi, aki szerint a költészet egyik legfontosabb feladata a politika, majd Petrit, aki szerint ennek a kora lejárt. Majd oda lyukad ki, hogy ezek valahol mégis összetartoznak, az esztétika megítélése is gyakran hatalmi, így tehát politikai kérdés. Nincs mese, nem lehet megúszni a dolgot. Vári szerint lehetséges, hogy azért van most ekörül ilyen nagy por, mert a közélet kitért a normál állapotából, az egyensúlyvesztés pedig a megszokott reakcióktól eltérő viselkedést vált ki, a költők úgy érzik, hogy meg kell szólalniuk, hallatni kell a hangjukat, a költészet eszközként alkalmas lehet arra, hogy egyéb hiányokat kompenzáljon, mint például a szólásszabadság hiányát. Mészáros felveti, nem gyökerezhet-e abban a felfogásbeli különbség, hogy a „felek” különbözően látják a nyelv és a valóság viszonyát? Az egyik oldal eszköznek tekinti a nyelvet, a másik ezt problémának tartja. Most az a furcsa, hogy pont azok beszélnek sokat politikai költészetről, akik eddig gyanúsnak találták az iróniától, eltávolító effektusoktól mentes, vallomásos megszólalást ebben a témában. Mint kiderült, Bazsányi is úgy látja, a nyelv és a valóság viszonyát problematizáló kétségek nem múltak el. A politikai költészet tulajdonképp egyfajta olvasásmód, bármit lehet úgy értelmezni, ha úgy olvassák.

Bár a második blokkra valamelyest csökkent a látogatók száma, kétségtelen, hogy szakmai szempontból a program izgalmasabb fele az utóbbi volt. A program megszervezése a várható nagy érdeklődés mellett, természetesen kockázatot is rejtett. Hogy a vitaest alkalmas volt-e arra, hogy valamiféle párbeszédet, esetleg valamilyen változás irányába történő minimális elmozdulást szolgáljon − akár az irodalmi életen belül jelenlévő átjárhatatlan diskurzusközösségek, az esztétikára hivatkozó, de kapcsolatokra épülő, magukat akármilyen színűnek gondoló oldalak viszonyában −, azt nem tudom, de mindenképp remélem. Ugyanakkor biztos, hogy tökéletesen alkalmas volt arra, hogy rámutasson, piszkosul nem elegendő mindig csak magamon, „magunkon” kívül keresni az okokat, a magyarázatokat arra a kérdésre, hogy valami miért rossz. Ezért pedig mindenképp jár a köszönet a szervezőknek."

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

FONTOS: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

Mostantól Politikai Ateista is Az amerikai fiú csapatában! Írásait keressétek a Sorok között c. rovatban!

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom magyarország fisz vitaest politikai költészet szif

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása