Az amerikai fiú

Most zajlik az élet. 2011. karácsonyára megint benépesült a Kossuth tér, forradalmi a hangulat. A bukottnak, hűtlennek és dilettánsnak mondott kormány távozását, a demokratikus normák visszaállítását követelik a tiltakozók. Ezek az igények teljesen jogosak. Ez a közös cél teljesen különböző értékrendeket preferáló személyeket és csoportokat is összehoz, olyan falak omlanak le néhány órára, napra, hétre, amelyek a mindennapokban tökéletesen lehetetlenné tették a párbeszédet. Az ilyen forradalmi hevület erőt ad, egy ideig minden lehetségesnek látszik, ha pedig eltűnik a gaz bitorló, akkor majd közösen lehet építeni a mi szebb és jobb Magyarországunkat. Vagy csinálni tovább mindent ugyanígy csak némi arányeltolódással... VÉLEMÉNY

Ami kicsit számomra belerondít a képbe az az, hogy még tökéletesen emlékszem a 2006-os Kossuth térre, a hatalmas lelkesedésre, a nagy összefogásra. Arra, hogyan mentem ki minden baráti tanács ellenére egy Olympus E-20-assal a demonstrálók közé (rohadtul nem értettem egyet sok mindennel, ami akkor és ott folyt, de kíváncsi voltam), hogy amikor elővettem a kamerát, hogyan kezdek kötekedni velem, és arra is, hogy miután 600Ft-ért - saját biztonságom érdekében - beszereztem egy kis zászlót, amit a hátizsákom pántjára raktam, hogy kérleltek az első pillanattól idegen emberek, hogy fényképezzem le őket, mert itt most valami nagy dolog történik. Aztán egy nyugdíjas néni megmutatott nekem egy, a parlament egyik emeleti ablakából kinéző képviselőt. Nevetve, csillogó szemmel mondta, bár lenne egy puskája. És egy csomó helyen most megint mások halála utáni vágyakozásról olvasok...

A 2006-os események rohadtul megráztak, az is, hogy a nemtetszés hogyan vált eszközévé a vandalizmusnak, a szélsőséges ideológiáknak és az is, ahogy a karhatalom reagált, időnként, mikor lehetett volna nem léptek fel, utána meg hiába a sajtóigazolvány vagy az, hogy melletted van 2 kisgyerek, ott ütöttek, ahol értek. Ezen nincs mit magyarázni. Nem szeretném kétségbe vonni a mostani demonstrálók indulatainak jogosságát, inkább csak kérdéseket szeretnék feltenni. A neten mindenhol arról lehet olvasni, hogy hogyan kellene elpusztulnia a jelenlegi vezetésnek, olyan mintha öt évvel ezelőtti kommentek bukkannának fel újra, mindössze csak a nevek kerültek kicserélésre. Persze, fordult a kocka. Azok, akik látványos kordonbontásba kezdtek pár éve, most maguk bújnak be a kordonok mögé. Én nem szeretném védeni a FIDESZ-KDNP-t, nem szeretnék úgy tenni, mintha a Gyurcsány-kormányhoz hasonlóan ne hoztak volna számos rossz, sok vállalhatatlan, időnként pedig határozottan botrányos döntéseket vagy az elődök elkúrásai felmentenék őket, saját hibás dolgaik felelőssége alól. Sőt, nonszensz dolog lenne tagadni, hogy gyakran és arrogánsan éltek vissza a 2/3-dal, ami nagy lehetőség lehetett volna. Amiért most írok az leginkább a magyar gondolkodás sajátossága, az, hogy időnként fellázadunk, kivonulunk, eredményesen vagy eredménytelenül megpróbáljuk elkergetni az aktuális vezetést, akiknek milyenségért igazából - és most lehet hőzöngeni, anyázni - rohadtul mi, választópolgárok vagyunk a felelősek.

Nem tetszettek Gyurcsányék? Na, akkor odarakjuk a FIDESZT a helyükre! Nem tetszenek Orbán Viktorék? Na, akkor majd odarakjuk a DK-t, az MSZP-t, az LMP-t, a Jobbikot vagy akárkit, mert az majd megmondja a tutit, ha meg nem, akkor pár év múlva megint kivonulunk. Az előbb azt írtam, hogy a kormányok milyenségéért mi vagyunk a felelősek, és ezt most szeretném kicsit bővebben kifejteni. Ne higgyük el azt, hogy a kormányok munkájához nincs közünk. Persze, könnyű lenne felmenteni magunkat a felelősség alól, de pitiáner dolog is egyben. A demokrácia nem szólhat csak arról, hogy leadod a voksod, a többi meg már nem a te dolgod. Kurvára nem. A jelenlegi kormánynak a rájuk szavazók adták a hatalmat, akár FIDESZ szerelemből, akár Gyurcsányék büntetésének céljából, de az urnákhoz járulók közül bizony iszonyatosan sokan gondolták úgy, hogy rájuk van szükség. Kár lenne magyarázkodni, sokan egyértelmű meggondolatlanságból tették, ikszeltek, aztán kész. Pedig a FIDESZ nem árult zsákbamacskát, arrogánsak, büszkék és lekezelőek voltak, ami akkor sokaknak bejött, de nem tudom, miért gondolták úgy, hogy ha hatalmat kapnak, akkor másként fognak majd viselkedni? (Sőt, ha már az ígérgetéshez is eljutottunk, egy választással korábban bőven ráígértek az MSZP irreális hülyeségeire... Ja, mert kampányban nagyokat mondani szabad? Annak, ha veszítesz, úgyse lesz következménye? A jó választó meg majd elfelejti szépen. hát, tényleg így történt.)

Az a helyzet, hogy rohadtul mi választok termeljük ki a politikusainkat, mi szavazunk rájuk különböző szempontok alapján, s ha a józanság, a megbízhatóság keresése helyett, az indulatokkal szavazunk, akkor azt kapjuk, amit. A politikusoknak ma nem kell félnie a választóktól, legfeljebb azoknak, akik kormányon vannak. Azonban mi, választók nem tesszük magasra a mércét, hogy milyen vezetőket szeretnénk magunk elé, ma nem kell szégyenkeznie egy politikusnak, ha beég, mert hazugságon kapják, ma simán van bőr a pofáján a tisztelt háznak, különösebb botrányok nélkül elfogadni, hogy jövőre a képviselői javadalmak nőjenek, sőt, még az is előfordulhat, hogy 500 millióra emelkedjen a miniszterelnöki repikeret, és akkor mi van? Lesz egy kis hőzöngés? Legfeljebb előrehozott választás? Akkor gyors helycsere, és minden folytatódhat majd tovább. Oda kellene lassan eljutnunk, hogy ne indulatból cselekedjünk, hogy ne azt gondoljuk: mindegy, hogy ki kerül hatalomra, csak ne az, aki most van. Következetesség, politikusaink számonkérése nélkül nem fog változni semmi. Számonkérés alatt pedig nem azt értem, hogy kivonulunk két évente (addig meg csend), ennél sokkal bölcsebben kellene viselkednünk, és ha demonstráció van, akkor nem átengedni (más) politikai erőknek a játszóteret. Mert tragikomikus - csak remélni merem, hogy most nem így lesz, hogy az LMP nem pusztán előnyszerzésre használja fel, de Gyurcsány azért már kint kukorékol -, hogy hagyjuk, hogy a botrány hullámait más politikai erők lovagolják meg.

Basszus, miért van az, hogy nem az országnak vannak politikusai, pártjai etc., hanem a politikusoknak van országa? Nem nekünk kellene az ő kegyeikre rászorulnunk, hanem fordítva, de jelenleg ez nem így van. Sajnos nem hiszem, hogy vagyunk már annyira felnőttek, hogy merjünk civilek lenni, nem eladni magunkat ígéreteknek, nem alávetni magunkat az indulatainknak. Ha az ország lakosságának jelentős része hasonlóan ítélne el egyes cselekedeteket, ha lenne valamiféle egészséges elvárás a politikusainkkal szemben, akkor jóval óvatosabbak lennének, de ez valóban egy következmények nélküli ország, illetve, ha vannak is következmények összességében súlytalanok maradnak, nem kényszerítik a politika szereplőit változásokra, megfelelni akarásra, sőt, tisztességre. Miért is nyújtanának többet a politikusaink, mint amennyit a szavazópolgárok elvárnak tőlük?

Jó lenne, ha végre történne valami, különben kormányok jöhetnek, kormányok mehetnek, sajnos minden marad a régiben.

Bréking: 1. Ez a szöveg nem a pártokról, hanem rólunk, a választópolgárokról szól... 2. Aki a saját országunk problémáit csípőből bármilyen más nemzetre próbálja hárítani, azt nagyon-nagyon sajnálom... Ahogy több bejegyzésben írtam már, azért ítéletet mondani valakiről, mert cigány, mert zsidó, mert szlovák vagy éppenséggel mert magyar, totálisan elfogadhatatlan a számunkra (a T/1 a blog szerzőit takarja, nem egy titkos társaságot, idegen civilizáció képviselőit, összeesküvők hadát) nincs nagyobb agyhalál, mint a párbeszédre való képtelenné válás, ha nem marad más csak a bemantrázott magam igaza. 3. sajnos én sem látom azt a pártot, akire voksolni tudnék.

Hasonlóan gondolod? Akkor csatlakozz hozzánk! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon