Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Minden páros szervből egy a fővárost illeti!

2012.06.18. 09:10 Herkules Irma

tarlos-uj irany_1.jpgHídpénz, kapuadó, termény-beszolgáltatás, miért is ne! Sőt, éppen itt volna már az ideje! Valamiért rögtön a Monty Phyton Gyalog galoppja jutott az eszembe, mikor olvastam, hogy Tarlós főpolgármester dugódíj helyett esetleg hídpénz bevezetésén, illetve sokkal inkább már a beszedésén gondolkodik. Jöhetne mellé esetleg kapuadó vagy a kötelező terménybeszolgáltatás, aminek pontos meghatározása 2012-re vetítve még folyamatban van, amennyiben pedig nem ragaszkodunk szigorúan a XIV. századhoz a kerékpárosok vérét is érdemes lenne szívni, nehogy a végén még azt gondolják, hogy preferált közlekedési mód az övék, a páros szervekből pedig egyet a fővárosnak szánni igazán nem lenne nagy dolog, sőt, megdöbbentő, hogy ezt eddig senki nem gyakorolta. Bevallom őszintén, nagyon megdöbbentett ez a határozott és nevetségesnek tűnő visszalépés. Bár érteni vélem, hogy miről van szó, egyértelműen nem egy élhetőbb város megteremtésének szándékáról, hanem sima vámolásra, legyen már valami, amivel pénzt lehet gyűjteni, lehetőleg valós erőfeszítés nélkül... VÉLEMÉNY

125 komment · 2 trackback

Címkék: dugódíj Tarlós István Budapest hídpénz

Horror Géza két év után leköszönt

2012.06.13. 09:52 Spejbl

Szőcs Gézát vannak, akik jó költőnek és/vagy írónak tartják, vannak, akik nem. Egy dologban azonban lényegesen egységesebb a kép: kevesen akadnak ugyanis, akik ne tartották volna totálisan impotens, arrogáns és párbeszédre képtelen államtitkárnak. Szőcs lemondott, talán 2010-ben kezdődő államtitkársága alatt ez volt az egyetlen jó döntése. Persze ez is csak egy VÉLEMÉNY.

59 komment · 2 trackback

Címkék: magyarország szőcs géza

Hajléktalan építészet: Mit épít az, akinek semmije sincsen?

2012.06.12. 12:27 Spejbl

− Mit lehet csinálni? Lezüllik, piás vagy szipus lesz az ember, esetleg belehülyül, hogy hiába élt normálisan, ennek az országnak már egyáltalán nem kell, esetleg csicskát csinálnak belőle valamelyik szállón vagy halálra verik a suhancok, mi meg azt gondoljuk, miért ne élhetnénk úgy, mint Robin Hoodék a sherwoodi erdőben! – meséli arcán keserű mosollyal első házigazdánk, akinek ez már a harmadik kunyhója: egy leégett, kettőt hivatalosan bontottak el a sheriff emberei, régen a nehéziparban dolgozott, sőt, még lakása is volt, de aztán kijátszották egy vidéki kertes ház ígéretével.

- folytatódik a kunyhók bontása Budapesten - VÉLEMÉNY

1 komment · 1 trackback

Címkék: magyarország hajléktalan hajléktalanság

Magyarországot saját vezetői ítélik halálra

2012.06.11. 10:13 Herkules Irma

Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, egyszerű és kényelmes hagyni szétesni ezt az egész országot (pusztán hagyni vagy inkább mindent megtenni a szétesésért?), miközben néhány évig még szívni lehet a vért, nem finomkodva, hanem tisztességesen, hiszen ki merne szólni érte? Aki így tesz, az természetesen hazaáruló, hazug és idegenszívű rohadék. Ja, hogy videó is készült róla? Az meg biztos hamisítvány vagy tévedés, esetleg mocskos hazugság.  VÉLEMÉNY

185 komment · 9 trackback

Címkék: fidesz magyarország vasút imf

Orbán Viktor sokkos állapotba került

2012.06.07. 09:30 Herkules Irma

Orbán Viktor tegnap délután sokkos állapotba került, miután számos hivatalos forrásból is megerősítették, hogy ő valójában nem a Magyarország című teleregény egyik sztárja, hanem ténylegesen kinevezett miniszterelnök.  ÁLHÍR

 

77 komment · 4 trackback

Címkék: magyarország orbán viktor

Már biztos: 2014-ben Puzsér Róbert lesz a Munkáspárt miniszterelnök-jelöltje

2012.06.06. 10:00 Herkules Irma

Puzsér Róbert személyében végre egy tisztességes ember is helyet kapott a Csillag születik zsűrijében, akinek az agya és a szíve is egyaránt a helyén van! Lelkendezett Dr. Thürmer Gyula a tehetségkutató fináléját követően, aki szintén nagy rajongója a műsornak, bár inkább vörös csillag születik néven és némileg más profillal látná szívesen a következő évadot. A Munkáspárt elnöke ezt követően újságírók jelenlétében fejtette ki, mennyire el van telve az ifjú kritikustól, akit a munkásosztály, a magyar nép egyszerű gyermekeként még a gének is párttitkárnak teremtették. ÁLHÍR

9 komment · 3 trackback

Címkék: puzsér róbert

Kilencvenkét évvel Trianon után Orbán Viktor és Kövér László lennének a nemzeti összetartozás szimbólumai?

2012.06.03. 23:59 Spejbl

A Nyirő József újratemetése körüli történések, Kövér László szavai, valamint az a kérés Victor Ponta román miniszterelnök részéről, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csatlósa szavaiért Magyarország nevében kérjen bocsánatot, különösen bizarr események láncolata, főleg, ha arra gondolunk, hogy mindez kevéssel a Trianoni békeszerződés, pontosabban békediktátum kilencvenkettedik évfordulója előtt történt. VÉLEMÉNY

23 komment · 2 trackback

Címkék: trianon fidesz kövér lászló

Főúr, három tenger és egy Nagy-Magyarország rendel!

2012.06.01. 10:15 Spejbl

Miért veszélyes a revizionista romantika? Miért nagy probléma, ha államtitkárok asszisztálnak vagy tesznek úgy, mintha asszisztálnának egy olyan halott író hamvainak a szomszédos országba történő becsempészésében, aki 1944–1945-ben a nyilaspuccs után a nyilas parlament tagjaként tevékenykedett (majd a Szálasi-kormány utolsó sajtóorgánumának, az Eleven Újságnak a főszerkesztője volt, és nemcsak, hogy együtt menekült a kormánnyal, de a háború után is aktív szerepe volt a nyilas-hungarista emigráció életében)? Miért nem jó, ha egy ilyen emberre mondja Kövér, hogy micsoda író, ha még holtában is félnek tőle? VÉLEMÉNY

 

350 komment · 6 trackback

Címkék: fidesz wass albert revízió nyírő

Magyar faroknak magyar csalán való

2012.05.30. 10:16 Spejbl

Két éve van kormányon a FIDESZ-KDNP. Két év telt el, amiről azt halljuk, hogy nagy és csodás dolgok történtek, még akkor is, ha ebből egyelőre nem látunk semmit sem. Két olyan év, ami után még mindig csak addig jutottunk, hogy a FIDESZ minden őt érő többnyire jogos, elenyésző mértékben jogtalan kritikára csak annyit tud felelni, hogy: - De legalább nem mi vagyunk az MSZP! Sajnos, ha az olcsó retorikát, az üres nemzetieskedő gesztusokat kivonjuk a képletből, nem nagyon látni, hogy mitől jobb ez a mostani a védhetetlen (Bajnaiék előtti) elődöknél. VÉLEMÉNY

 

80 komment · 7 trackback

Címkék: fidesz 2012 lázás jános

Harrach Péter eltüntetné a föld színéről az "istentelen" várost

2012.05.24. 09:47 Herkules Irma

Harrach Péter a KDNP parlamenti frakciójának elnöke sajtóközleményben fordult az ország lakosságához, akiktől azt kéri, hogy a címerében a Sátánt is megjelenítő várostól forduljon el minden hívő magyar, mivel annak elvetemültsége és Istennel való szembefordulása lehet az egyik legfőbb oka az ország rossz gazdasági eredményeinek, a súlyos munkanélküliségnek, a korrupciónak is. (Kemény hangú levelében egyedüli pozitívumként az idegennyelvek ismerete terén az uniós szinttől történő jelentős magyar lemaradást említette, Bábelre utalva.) ÁLHÍR

99 komment · 2 trackback

Címkék: kdnp álhír harrach

süti beállítások módosítása