Sokszor megtapasztalt igazság, hogy a múltban elkövetett hibák arra jók, hogy tanuljunk belőlük, hogy később ne kövessük el ugyanazokat még egyszer, azonban sajnos az is sokszor megtapasztalt dolog, hogy sokkal kényelmesebb dolog lehet, pláne a pillanatnyi érdekeket nézve, ha simán elsumákolja a múlttal való szembenézést az ember, "a párt", a nemzet. Pedig kétségtelen, hogy a múlt kérdéseinek hiteles tisztázása nélkül nem lehet közösen jövőt építeni, mégis újra és újra megtapasztaljuk a saját bőrünkön, hogy az ilyesfajta önvizsgálat, az egykori cselekedetek felvállalása nem mindenkinek érdeke. Sőt, úgy tűnik, hogy nagyjából egyik több ciklus óta a parlamentben ülő pártnak sem. VÉLEMÉNY
A múlt eseményeinek kezelése mintául szolgál a felnövekvő nemzedékeknek. Fontos, hogy azok is tudják, pontosabban sejtsék, hogy milyenek a háború borzalmai, hogy hova vezetnek a szélsőséges eszmék, hogy izmusok jelszavait hirdetve miként változhatnak szörnyetegekké emberek, esetleg emberek tömegei, akik maguk, hála Istennek, nem kellett, hogy közvetlen elszenvedői legyenek ezeknek. A múlt tisztázása, a bűnök takargatásának befejezése, a nyílt és egyenes kommunikáció nagyon fontos szerepet játszik (kellene, hogy töltsön be itthon is) abban, hogy ne következzenek be ugyanazok a dolgok még egyszer.
Napóleon azt mondta egyszer, hogy "A történelmet mindig a győztesek írják". Ami kétségtelenül igaz állításnak tűnik. Az aktuális vezetés szája ízének megfelelően lehet valami ellenforradalom, míg másoknak forradalom, jogos önvédelem gumilövedékkel vagy egy rendszerváltás utáni diktatúra terrorja. A rövid távú politikai érdekek útvesztőjében minden kizárólag egyéni nézőpont kérdése. Egyértelmű, hogy addig, amíg a másikat kell megítélni, mindig sokkal könnyebb kemény dolgokat kimondani, ha az embernek a maga korábbi cselekedeteit kell felvállalni, akkor már nem megy annyira simán a dolog. Két dolgot tehet ilyenkor az ember:
1. méltósággal, mentegetőzés nélkül vállalja a tetteit annak következményeivel együtt.
2. megpróbál tovább sumákolni mindenféle szégyenérzet nélkül.
Mindkettőnek komoly üzenete van, ráadásul annyira, hogy generációk számára mutathat jó vagy rossz példát.
Magyarország a megúszások hazája, sajnos. Ehhez sajnos minden megvan, ami szükséges: a politikai elit hiteltelensége, képmutatása, pitiánersége, kapzsisága, szégyentelensége, illetve a széleskörű civil nyomásgyakorlás hiánya. A múlt tisztázásának elmaradása sokaknak fontos, nincs mit magyarázni ezen: a hatalmat szeretik, de a seggüket féltik. (Jaj, milyen alpári vagyok...) Annyi becsület pedig nem szorult beléjük, hogy a kettő összeférhetetlenségét elfogadják. 22 év nem volt elég a múlt felvállalására. És most (megint) egy olyan kormány tesz keresztbe az ügynökkérdés tisztázásának, amelyik annak idején a diktatúra elleni harcban szerzett nevet magának. Mi maradt a FIDESZ-ből? Mi érhet meg annyit, hogy ilyen szépen feladjon mindent, ami valaha volt, aminek valaha mutatta magát? Természetesen nincs szükség válaszokra. Pénz és hatalom, ennyi. Szégyen, hogy itt tart az ügynökkérdésben Magyarország 22 év után is, ami a régi pártok közös felelőssége.
Pelikán József: - Mennyit kaptál?
Gulyás Elemér: - Nyolc évet.
Pelikán József: - Na, azt még kivárjuk, de aztán…
Gulyás Elemér: - Nem tenné helyesen Pelikán úr. Ez volt a szakmám. Sosem haragból tettem, amit tettem. Azt hiszi ez a rezsim nem tudna használni engem? Hát olyan sok ma a jó szakember?
Lassan kihalnak azok, akik átélték a második világháború borzalmait, most megússzák az államhatalom kiszolgálói is. Egy rettenetes XX. századból gyakorlatilag néhány évtized után senki nem fog emlékezni arra, amire emlékeznie kellene, amiből tanulhatna arról, mi az, amit többet nem akarhat senki.
Persze tudom, hogy minden társadalomban szükség van elhárításra, hogy mai is működnek titkosszolgálatok, de ez nem érv, nem lehet érv arra, hogy szőnyeg alá söpörjük a rendszer bűneit és nagyvonalúan szemet hunyjunk a diktatúra kiszolgálóinak munkája fölött. Természetesen nyilvánvaló, hogy rengetegen voltak, akit belekényszerítettek a szerepbe, míg mások hitbéli meggyőződésből, a hatalom, a karrier csábításának engedve, önként vállalkoztak a szerepre. A kettő nagyon nem ugyanaz, az azonban elvárható, hogy akármelyik történt is az emberrel, legyen benne annyi gerinc és népe, országa iránti tisztelet, hogy ne akarjon a parlamentben ülni, az ország irányításába beleszólni politikusként. Azonban jelenleg úgy tűnik, fontosabb a sumákolás, a takargatás, a hatalom szeretete, mint a tisztesség.
Rettenetes bűn, hogy a hatalom fontosabb, mint megadni egy nemzetnek az újrakezdés lehetőségét. Sajnos, azt hiszem, mégsem okoz problémát reggelente a tükörbenézés, persze tisztelet a kivételnek (és azoknak a kormánypárti képviselőknek, aki a frakciójuk ellen szavaztak).
Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: az amerikai fiú a fészbukon
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!
Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com
Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.
