A Járhatatlan út piszok jó film, nem lesz kasszasiker, nem fogjátok azt hallani a barátaitoktól, hogy vettem egy üveg bort, betesszük azt a király új német filmet, aztán lesz egy frankó esténk. Mert nem lesz. DE ez még nem von le semmit az értékéből. A Járhatatlan út a március 22-én útjára induló premierfilmek sorából durván kilóg. Nem vicces, nincsenek benne látványos akciójelenetek, váratlan fordulatok és nem is olyan dráma, ami után néhány perces fájdalommal adózol, miközben azokra a távoli, kitalált hősökre gondolsz, akikkel a vásznon ismerkedtél meg. VÉLEMÉNY
A Járhatatlan út ereje másban áll. Abban, hogy nagyon is igazi, nagyon is hiteles, hogy az a közel két óra akár a te életedről vagy a környezetedből bárki más életéről is szólhat(na). Ez a film zavaróan közel kerülhet a nézőhöz, zavaróan bevonhatja abba az intim térbe, ahol kénytelen kérdéseket feltenni magának. Ez a film a halálról, az elmúlásról, az elengedésről szól. A diagnózistól, a betegség (agytumor) fázisain keresztül az eltávozásig tartó két röpke hónapról. Egy teljesen átlagos nős, kétgyermekes férfi gyógyíthatatlan betegségéről, arról, hogy ő és családja hogyan tudja kezelni a reménytelen helyzetet. Arról, milyen önmagunk és szeretteink fokozatos elvesztése, a tőlük való eltávolodás, hogyan válik idegenné az az élet, a szeretteink, az otthonunk, mindaz, ami nem sokkal korábban még a magadénak tudhattál. Milyen az igazi kiszolgáltatottság, a közeledés az ismert út végéhez. Mit jelent a szeretet, mit jelent a félelem, az elfogadás, a kitartás, akkor is, amikor nagyon-nagyon nehéz.
A belassult film, a végig sejthető végkifejlet és az a nagyon is emberi, de nagyon is alaptalan reménykedés, amivel a történéseket szemléli a néző, pontosan megmutatja, hogy milyenek vagyunk, nem jók vagy rosszak, hanem szimplán emberek. A Járhatatlan út annyira jól fel van építve, hogy igazán kevés kellene ahhoz, hogy ne tudjanak meggyőzni arról, hogy nem egészen játékfilmről (filmdráma) van szó, inkább egy szépen kidolgozott, játékfilmes elemekkel operáló, művészi igényességgel összerakott dokumentumfilm az, amit nézek.
Én szeretem a szomorú filmeket. Azt pedig különösen, ha egy alkotás alkalmas arra, hogy valódi mélységgel rendelkezzen, hogy valóban részévé tudjon válni az életemnek, hogy valamennyire - mint hétköznapi emberről - rólam szóljon, ráadásul olyan témában, amit általában kerül az ember. Andreas Dresen alkotása ebből a szempontból hibátlan mű. Bár korábban gondoltam rá, hogy néhány mondatban megpróbálom elhelyezni ezt a filmet Dresen munkásságában, de ez felesleges, a Járhatatlan út lényegesen több annál és sokkal jobban működő mű, mint hogy megpróbáljam valamilyen szakmai állomásként beállítani. Aki veszített már el valakit, aki volt gyenge, erőtlen résztvevője ennek a reménytelen harcnak, az érteni fogja ezt a filmet, mert sebészi pontossággal megrajzolt képe ez mindannak, ami bennünket emberré tesz. Szép és fájdalmas.
Szóval mielőtt valaki jegyet váltana rá, a legfontosabb kérdés az, hogy mit vár egy filmtől? Ki akar kapcsolódni? Szórakozni akar? Akkor ez biztosan nem az ő filmje, de ha van benne bátorság és nem sajnálja, ha a vetítés után a szokásosnál egy kicsit kevesebbet fog beszélni, gondolkodni pedig sokkal többet, akkor jó szívvel ajánlom neki ezt a remek filmet.
Adatok
cím: Járhatatlan út (Halt auf freier Strecke), színes, feliratos, német filmdráma, 110 perc, 2011, rendező: Andreas Dresen
Bemutató dátuma: 2012. március 22. (Forgalmazó: Cirko Film)
A film a 2011-es Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját.
Megtaláltok bennünket a fészbukon is, örömmel vesszük, ha csatlakoztok az amerikai fiú fészbukos kedvelőihez. Klikk: az amerikai fiú a fészbukon
Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!
Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com
Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.
