Nem gondoltuk, hogy így lesz, de megtörtént, megkaptuk első olvasói levelünket, melyben a kétségtelenül elmeháborodott, ám ennek ellenére szimpatikus (és nem utolsó sorban erős, pszicho-cyberpunkos (van ilyen?) prózában nyomuló) Nemes András azt követeli tőlünk, hogy osszuk meg a világgal, mit is gondol hősünk Dopemanről. Megtesszük. Ennyi. Olvassátok! Ti írtátok
Mikor Dopeman munkásságával először találkoztam, nyakig voltam a hiphopban, és szétirritált, hogy egy ilyen magyar senkiházi próbál Eazy-e-szerű magaslatokba törni, sőt, kitalálta magáról, hogy ő az igazi (nem, nem az Original), hanem az „Igazi” gengszter. Nekem a Public Enemy volt a hiphop, meg a Wu-Tang, meg persze a House Of Pain, Cypress Hill-féle ivós-szívós-bulizós hangulat.
Nos, fiatal voltam, de öntudatos.
• Csinál videókat berúgva szórakozóhelyen: vicces.
• Csinál olyan videoklipet, ami nagyjából minden lehetséges orgánumot megmozgat: ügyes.
• Részt vesz, szerepet vállal kényes társadalmi kérdések megvitatásában, sőt, elmegy helyekre, hogy megjelenésével üzenjen és segítsen: tiszteletre méltó.
• Kitalált egy olyan kinyilatkoztatási formát (dopemantvblog) ami külsőségeiben és megvalósításában abszolút egyedülálló itthon: zseniális+tiszteletre méltó.
• Láthatsz marhapörkölt fölött megvitatott Kína-Magyarország barátkozást bíráló videót, láthatod, ahogy a jobb-és baloldal tulajdonképpeni azonosságáról beszél, láthatod, ahogy gyúr, vagy ahogy kislányával (Fannival) pötyög a stúdióban. Láthatod pisálni. Láthatod, ahogy Vonnegut-ot idéz.
Ma, kicsi, de annál butább országunkban örülni kell a hangjának. Kulturáltabb országokban van ilyen hangból száz, lehet köztük válogatni. Nálunk ő van.
Kell ennél jobb film?