Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Orbánnak tetszik a diákmozgalom: a Diákmozgalom pedig remélhetőleg pont leszarja ezt

2012.12.21. 10:44 Spejbl

darth vader.jpgA magyar politikai elit jelentős része tehetetlen, ha kiderül, hogy az emberek, az ügyek nemcsak eszközök a szavazatok megszerzésre. Itthon sajnos politikusaink eddigi tapasztalatai azt támasztották alá, hogy az ország három részre osztható: az egyiket a ti bandátok manipulálja, agymossa, irányítja, használja, a másikat meg a mi bandánk. A harmadikkal meg nem kell törődni, mert azok úgyis kussolnak, nem zavarnak sok vízet. Lehetett bármilyen ügy, cél valaki rögtön oda akart állni mellé, esetleg harcolni ellene, még akkor is, ha rohadtul nem érdekelte az egész, egyáltalán nem törődött vele akkor, amikor hatalmonlévőként lehetősége lett volna tenni valamit az ügyben (lásd pl. családon belüli erőszak). Persze-persze néhány szavazat megér némi felhajtást. A diákok kjelentései egy új és egészségesebb szemléletre mutatnak: az ügy a fontos, az meg rohadtul nem számít, hogy ki és mit cincog, hogyan próbál meg a hatalomból keménykedni, leszalámizni vagy épp bratyizni, esetleg hogyan próbál valaki szakmai kérdéseket is pártpolitikává tenni. A diákok megmondták: nem kellenek pártok mögéjük. VÉLEMÉNY

OVI sajnos rondán elvérzett, meggondolatlan kijelentései, arroganciája  (Majd megunják. Hideg lesz, haza fognak menni. Nem kell törődni velük, azt csinálunk ezután is ezzel az országgal, ezzel a hűbérbirtokkal, amit csak kedvünk van tenni...) egyértelművé tették, hogy dehogy akar ő segíteni vagy valódi megoldásokat keresni, egyetlen célja van csak, hogy betömje az elégedetlenkedők száját. Mert bizony nem lenne jó, ha sokan ordítanák, hogy meztelen a király.

De mit lehet tenni akkor, ha ezek a fiatalok, már nem a szocializmust szívták magukba az anyatejjel? Ha nem azok szerint a szabályok szerint akarnak játszani, amivel a pártban, a KISZ-ben kellett, lehetett? Ha nem tudják lenyomni őket? Mi sem egyszerűbb: hitessük el velük, hogy szeretjük őket! Ennél silányabb kabaréjelent pedig a világon nincsen:

Orbánnak tetszik a diákmozgalom

"Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, de szerinte mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását. A kormányfő reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket."

"A diákmozgalom tehát nagyszerű dolog - folytatta Orbán, amely sohasem parancsszóra kezdődik, de nem is áll le parancsszóra. Mindig megjelenik benne a politika, az ellenzék ugyanis megpróbálja felhasználni a megmozdulásokat, hogy uszítson a kormány ellen. A kormányfő szerint az a fontos, hogy mindenki megőrizze a tisztánlátását, "a diákok is biztosan tudják, mi az a pont, amíg ők alakítják az eseményeket, és mikor manipulálják őket"."                 forrás: Index

 

Az univerzum egyik legszánalmasabb kísérlete, ahogy Orbán a királyi rádióban szimpátiáját hangsúlyozza (Egykor én is, ejjj...), ráadásul rokonságra célozgat, aztán meg aggodalmát fejezi ki, remélve, hogy a diákok nem hagyják magukat manipulálni az ellenzék által. Mintha Vader nagyúr arról beszélne, milyen aranyosak is voltak a kis Jedi tanítványok és mekkora kár, hogy Anakin Skywalkerként ki kellett irtani őket. Bizony Victorio, te  rég átálltál a másik oldalra, felesleges erőlködni. A nép hülyítésének bizony lejárt az ideje. Ami bizony nemcsak a kormánypártok számára lehet fontos üzenet.

darth vader.jpg

Végre van egy új generáció, aminek tagjai egyelőre immunisnak tűnnek az olcsó, pitiáner ügyeskedésre, akik megmutatják, hogy nem a pártoknak, a kormányhatalomnak, hanem az embereknek van ereje, a demokráciának bizony valahol itt kellene kezdődnie, reméljük, hogy kezdődik is. Jó lenne, ha tényleg eljönne a világvége, legalábbis azé a világé, amiben a politikai elit bármit megtehet.

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg és csatlakozz Az amerikai fiúhoz a facebookon! Persze csak akkor, ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

139 komment · 2 trackback

Címkék: magyarország 2012 diáktüntetés Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://azamerikaifiu.blog.hu/api/trackback/id/tr54975961

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.21. 14:45:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: The Empire Strikes Back - átverték a diákokat avagy a nagy „houdini" keretszám-trükk 2012.12.21. 12:52:01

Balog Zoltán miniszter 3 napos felsőoktatási reformja valójában egy „zseniális” trükk kigondolására volt elegendő. A feladvány ugye az volt, hogyan teremtsünk 40 majd 55 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet ugyanabból a megszavazott költs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 12:12:55

@blah: Láttad a faszt láttad. 2006 október 23-án egyetlen autó sem lángolt.

"Kérdezz meg bárkit" Na ne hülyéskedj, a végén kiderül, nem csak a jobbosok, hanem az összes ballibsi is ott volt az utcákon, mindegyik olyan tájékozott, mintha az Orbán gyűlésen is már részt vettek volna.

Te vajon honnan tudod? MTV nem adta le, egyedül a HírTV. Ott pedig nem voltak égő autók.

épészmérnök 2012.12.21. 12:15:35

@hogyne,persze,igazad van!: Hogyne, persze, igazad van, a maszoposok vagy

1. tökéletesen és teljesen idióták, vagy
2. kollaborálnak a fidesszel a diákmozgalom lejáratásában.

Én nem tudom eldönteni, ingadozom a kettő között. Azt sem zárom ki, hogy mindkét állítás igaz.

Viszont, drága olvtársam, a diákok mennyiben felelősek Szanyi kapitány agyhúgykövéért?

blah 2012.12.21. 12:16:01

@Anti Anyag: Na ezért vagy ostoba. Az előzményekről mintha elfelejtkeztél volna.

épészmérnök 2012.12.21. 12:18:01

@hogyne,persze,igazad van!: "tetvedek diak"

Ejnyebejnye. Most elvetetted a sulykot. Dobbal nem lehet verebet fogni, ezt már elleshetted volna szeretett vezíredtől.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 12:19:40

@épészmérnök: semennyiben.Gusztustalan az egesz politika, ugy ahogy van.
Teljesen egyertelmu, hogy csak egymast tamadjak, mimdenki a hatalmat akarja megszerezni, es hogy megosztjak az embereket.
Olvass vegig egy ilyen blogot, mindenki "rohadtszemet" ,"fidesztroll", "mocskoszs.do","budoskomcsi","k.anyad""tied"
"takarodj" stb.elkeserito..

sivatagi n. 2012.12.21. 12:20:29

@Anti Anyag:

A judeobolsevik férgek hazudnak mint a vízfolyás. Szóba állni csak így érdemes velük:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=YZrMqvzp2z8

jorosz5 2012.12.21. 12:22:30

Kicsit eltérve a témától:
Adolf Hitler egyek kedvenc szófordulata volt, és igen gyakran használta is azokat az otthoni közönsége előtt:
"Erőt kell mutatni! A német nép az erőből ért! Erőt kell sugároznunk, hogy sikeresek legyünk" ...
Legalább egy követője Mo-on is van.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 12:22:41

@épészmérnök: kulonosen az a gusztustalan, hogy a tetvedek mszp,jobbik,stb ahogy meghallotta a tuntetest, termeszetesen rogton oda kellett menniuk, es latvanyosan a segitsegukre siettek!Nagyon kedves, es meghato!
Bezzeg az elmutnyocevbe nem volt olysn surgos!

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 12:26:31

@blah: Ja, hogy nem is október 23-án lángoltak az autók?

Értem, Gyurcsányék a fideszes gyűlés résztvevőin torolták meg, a közel 2 hónappal azelőtti, TV székház ostromot, amihez a fidesznek köze nem volt?

Te vagy ostoba, hogy ez neked természetes, nyilván demokratázod is rendesen magad, ahogy a többi hasonló kretén. Gyurcsányék úgy megérdemelnek téged, ahogy te Gyurcsányt és Bajnait, továbbá az egész, magát eszeveszetten demokratának és civilnek álcázott volt MSZMP-s titkosszolgálati bagázst.

Ezek már régen sehol nem lennének, ha nem lenne egy csomó hozzád hasonló sötét csákó, akik bármit beszopnak, miközben a másikat nézik hülyének.

Sötét vagy haver és miután lebuktál, hogy valójában fingod nincs mi is történt 2006. október 23-án, laza mozdulattal összemosod a TV székház ostromával.

Ahhoz mit szólnál hülyegyerek, ha Orbánék azért lőtték volna a diákokat gumilövedékkel, mert sikerült egy indokot 2 hónappal azelőttről összeszedniük. Fingod nincs mi az a demokrácia, amin nem is csodálkozom, de még azt sem fogod fel, hogy ellened a Gyurcsányfajták épp a te hazugságaid alapján is élhetnek.

Ha csak nem maradsz örök életedre ballibsi, amit simán kinézek belőled.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 12:29:19

@jorosz5: Alapból marhaság. Minden vezetőnek erőt kell mutatni, mondhatni ez vezetői alapelv.

Orbánba millió indokkal bele lehet kötni, de ez épp nem jó.

Mellesleg csak az erős vezető engedheti meg magának, hogy demokráciában ne kelljen erőszakot alkalmaznia.

csak egy néző 2012.12.21. 12:31:32

@hogyne,persze,igazad van!:
Az látszik köcsög,hogy neked csak a "nyóc" osztály tfizették az akkori adózók.Kidobott pénz volt.Mehettél volna kondásnak,akkor még spórolni is lehetett volna rajtad, de elég lenne csak 10 percre befogni az orrod és a szád,akár mé ga nyugdíjat is meg lehetne spórólni.

Mária 2012.12.21. 12:32:42

@Anti Anyag:

"Alapból marhaság. Minden vezetőnek erőt kell mutatni, mondhatni ez vezetői alapelv."

Ezt honnan veszed?

A vezetőnek nem erőt kell mutatni, hanem a rátermettségét kell bizonyítania, hogy az emberek mögéálljanak és támogassák.

Ugyanúgy a tiszteletet sem megkövetelni célszerű, hanem méltónak lenni rá.

VT Man 2012.12.21. 12:34:41

@hogyne,persze,igazad van!:
"Kedves posztolo.Arrol mikor lesz poszt, hogy az mszp szorolapokat osztogatott iskolakban, es buzditota a diakokat iskolakban, ingyen szendviccsel meg udcsivel??"

Gondolom ezen a blogon soha sem.

Ha véletlenül az MSZP nyerne 2 év múlva, ez a blog biztos akkor is Orbánozni és Fideszezni fog... ahogy a Heti Hetes.

Ettől lesz objektív :-)

csak egy néző 2012.12.21. 12:35:43

@Keresztyén és Magyar:
Gondolom,hallgatva a vezíredet,közben el is élveztél, te kis keresztény és még magyar is.

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 12:37:11

@csak egy néző: koszonom, ez egy igazi gyongyszem lett!!!!
Szepen, ervekkel meggyoztel az igazadrol ,es ramutattal a hibaimra!
Nagyon intelligens lehetsz, csodalatosan kiviselkedted magad, csak egy joizu kurvaanyamat, vagy tetveszs..ot hianyolok..:(

VT Man 2012.12.21. 12:37:53

@jorosz5:
Adolf Hitler egyek kedvenc mozdulata volt, hogy orrához emelte a zsebkendőt, és belefújta először a bal, majd a jobb orrából a taknyot.

Legalább 5 millió követője van Magyarországon!!!

Komolyra is fordítva:
A diákok erejét nem csak saját erejük adja, hanem az, hogy a szüleik (anyjuk, apjuk) is szavazó lesz 2014-ben.
Ez már rögtön 3 elbukott szavazat!

Ráadásul mivel a szülők jó eséllyel szintén tiltakoztak a tandíj ellen (1998-ban, 2008-ban), ezért a Fidesz ellen fognak szavazni, ha nem hátrál meg.

Ettől fél a Fidesz, nem a párezer tüntető diáktól!

blah 2012.12.21. 12:39:40

@Anti Anyag: Nos próbáld ki, hogy átmész a szomszédba ráhugyozol az asztalra majd 2 hónap múlva előveszed a szomszédnak a faszod, akkor majd meglátjuk hogyan reagál.
Hadd lássalak el egy kis háttérinfóval, hogy könnyebben menjen a találgatás ha már úgyis belejöttél. Egyrészt nem szavaztam se gyurcsányra se az mszp-re, nem igazán hat meg a népbutítása egyik kretén pártnak sem. Persze értem én, hogy magadból indulsz ki…
Aztán csak megjegyzem, akkoriban volt egy kollégám aki a tv székházi kis összeröffenésben részt vett és büszkén mondta, hogy ugyan mi baja lehet, be vannak védve. És képzeld sosem tagadta, hogy fideszes. Gondolom ilyen info nem csak hozzám jutott el.
Nem akarom színlelni, hogy vitapartnernek tartok egy kretént szóval anyád valszeg jobban kíváncsi rád. Remélem érthető voltam.

saci02 2012.12.21. 12:39:42

@Anti Anyag: milyen igazad van. MOST sehonnan 2km-re nem tamadtak meg a rendoroket... Milyen furcsa, a fene egye meg, nem lehet lovetni, igazan aranyos ez a Viktorunk, ha semmi indok nincs, akkor nem tud erot fitogtatni...

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.21. 12:39:43

@VT Man: de azt mondd meg, hogy lehet eljutni odaig, hogy emberek elvakultan anyazzak egymast, virtualisan ledugjak az ujjukat a torkukon es hanyjanak??
Nezd meg "csak egy nezo" kommentjet hozzam, ezt mi valtotta ki nala?Normalisak vagytok?
Kedvenc koltom szavait idezve:"mifolyikittgyongyoson, emberek, ezt mindenkivel megcsinalhassak??!!"

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 12:41:03

@Mária: Arról én nem tehetek, hogy te komcsi módra értelmezel.

Az erő mutatása egy demokráciában nem azt jelenti, hogy megfélemlítem az embereket és így próbálok erőt mutatni, hanem azt, hogy bármiféle támadást, válságot le tudok küzdeni és ezt el is hiszik nekem.

Sugyosa 2012.12.21. 12:42:08

@tyúkarc: Egymás mellé kéne lógatni mindet. Az egyiket piros, a másikat narancs színű kötéllel...

madware666 2012.12.21. 12:42:16

@Keresztyén és Magyar: Egyet kell értenem. Ideje lenne már megkoronázni, minek húzni az időt? :)

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 12:43:22

@blah: Veled az a gond, hogy fingod nincs mit írtam. Arról sincs, hogy te is megszívhatod és a hasonlók miatt, amilyen te is vagy. Végül is amíg nem kerülnek kormányra kedvenceid, leszarom.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 12:52:31

@saci02: Pedig nem kell ehhez neked annyit gondolkodnod.

Orbán nem is akarta a diákokat lövetni, inkább elfogadta érveiket. Miért is lövette volna őket provokátorok igénybevételével, hiszen a diákok is a választói, a diákoknak is miniszterelnöke. A lóvé nyilván kevés, megoldja másképp.

Orbán és Gyurcsány között óriási különbség a szemlélet. Orbán demokrata, Gyurcsány egy viszonylag sötét kommunista szemléletében is.

Orbán ballibsi ellenpárja, legfeljebb Horn lehetne, aki ugyancsak komcsi volt, de miniszterelnökként tudatosan demokrata lett és az is tudott maradni.

blah 2012.12.21. 12:52:56

@Anti Anyag: ha nem érted a természetes emberi reakciókat az nem az én bajom. Majd ha nem egy pártpropagandás szemüvegen keresztül nézed a világot talán felfogod... addig további jó találgatást.

csak egy néző 2012.12.21. 12:54:50

@hogyne,persze,igazad van!:
"Masreszt a hohadt diakok miert nem ertik meg, hogy valaki nem akarja, hogy az adojabol a tetvedek diak uljon 10evet az egyetemen, aztan meg kulfoldon fizessen adot"
Mit vártál egy ilyen stílusú kommentre??

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:00:11

@blah: Onnan is látszik, mennyire sötét vagy, hogy még azt sem ismered fel, én nem fideszes vagyok.

Az számomra elfogadhatatlan, hogy Gyurcsányék egy 2 hónappal azelőtti botrányos tüntetés okán verjék szét ellenzékük szimpatizánsait azzal az ürüggyel, hogy azok is az ellenzék.

Na épp ezért nem szeretnék egy balliberális kormányt, mert a ballibsik jórésze szerint ez elfogadható. Másképp fogalmazva, ez belefér a demokráciába. Bajnai nyugodtan csinálhat ilyet, lenne elég támogatója.

Az övékbe és a tiedbe lehet, de az enyémben biztosan nem. Ha Orbánék szétverték volna a diákokat 3 késes álarcos, vagy egy 2 hónappal korábbi DK-s megmozdulás ürügyén ugyanúgy én is ellenük lennék mint most a ballibsik.

Mert nekem a demokrácia fontosabb mint Orbánék kormánya.

madware666 2012.12.21. 13:01:05

@Anti Anyag:

"Orbán demokrata"

És még erre a két szóra sem pusztult el a világ. Valami hiba lehet a rendszerben.

Lencsés István 2012.12.21. 13:04:42

Ha a " Diákmozgalom " leszarja , akkor az elég szégyen , mert ők pont ezt akarták hogy figyeljenek rá . De te anonim amerikai neked mi közöd ehhez ? :D

Gogol 2012.12.21. 13:06:15

@Anti Anyag: Orbán demokrata? Hány nyílt fórumon vett részt? Érdekegyezetés? A demokrácia párbeszéd, ő egyszerűen dönt a pillanatnyi érdekei alapján. Szart demokrata.

Steve123 2012.12.21. 13:06:16

Félve értek egyet a tandíjjal és az alábbi bejegyzéssel. Jó lenne, ha nem lenne rá szükség, de van.

kerdezzbatran.blog.hu/2012/12/09/ingyenes_felsooktatast_ingyenes_sort

Ha végtelen az állam pénze, akkor senkinek sem fájna az ingyen busz a nyugdíjasoknak, lehetne kisebb adó a vállakozókon, nagyobb fizetés az orvosoknak.

Lord Snow 2012.12.21. 13:14:06

Ez a hazudozásnak már egy nagyon szégyenletesen undorító foka, amit a nemzet focistája művel.

II. Rákosi.

Egészen elképesztő ezt látni élőben. És a párt-tv, párt-rádió lenyomja, a papagájkommandó felszippantja, és jön, kommentel, nyomja a hazugságot, a nemlétező virtuális hazugság-valóságot.

Rendes vallási fanatikusokkal felépített óriásszekta, ami maffiaként szívja az ország vérét. Félelmetes.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:15:56

@Gogol: Mintha nem tudnád, hogy az érdekvédelmi szervezetek mindkét oldalon szinte 100%-a kamu. A cigányoké éppúgy, mint a diákoké. Sajnos, de ez van.

Ráadásul amilyen hülye indokokat olvastam itt a blogokon, én sem ültem volna be.

Amúgy sem lehetett volna ott azzal kezdeni, nézzétek, barátaim, a pénz is kevesebb, az felsőoktatás-képes népességszám is folyamatosan csökken, szóval akkor javaslatokat kérek.

Vombatus Ursinus 2012.12.21. 13:16:46

@Anti Anyag: Erről Orbánnak más a véleménye.
"„Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható”."

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:18:17

@Lord Snow: Hogyne, de itt vagy te, aki elmondhatja a frankót.

zajos1 2012.12.21. 13:19:22

http://mno.hu/belfold/ingyen-szendviccsel-toborzott-kozepiskolasokat-az-mszp-1126201?fb_action_ids=459906817407631%2C459557757442537&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map={%22459906817407631%22%3A345756218865340%2C%22459557757442537%22%3A318883461554610}&action_type_map={%22459906817407631%22%3A%22og.likes%22%2C%22459557757442537%22%3A%22og.likes%22}&action_ref_map=[]

Lord Snow 2012.12.21. 13:21:47

@Anti Anyag: Vagyunk egy páran.
Az meg, hogy plafonszaggatóan hazudik, nem vélemény.

Teljesen feketén-fehéren, tényszerűen le lehet követni saját nyilatkozataikból, senki mást nem kell meghallgatni, elolvasni hozzá, engem sem.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:23:08

@Vombatus Ursinus: És nincs igaza?

Azzal együtt a nép ellen már nem lehet egységfrontot létrehozni itt sem, (náci az ellenzék, korruptak az orvosok, stb) ahogy annak idején a ballib kormányok próbáltak.

Viszont le lehet venni a bankokat, ki lehet rugdalni a közszolgáltatásra rátelepedett külföldi cégeket, stb.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:26:41

@Lord Snow: Az tény, hogy Orbán rengeteget hazudik.

De azt gondolom, hosszabb távon nem Orbán az érdekes, hanem a gazdaság helyzete.

2014-ben jól fog látszódni, volt eredmény, nem volt eredmény.

Azt gondolom, minden normális ember mércéje választáskor a fentiek és annak vizsgálata, hogy szétverte e az ellene tüntetőket.

Felőlem fentieken kívül akár anyázhat is.

Vombatus Ursinus 2012.12.21. 13:27:36

@Anti Anyag: Nincs. Neked sincs.

"Viszont le lehet venni a bankokat, ki lehet rugdalni a közszolgáltatásra rátelepedett külföldi cégeket, stb."

Egy darabig lehet ezt játszani.

Mária 2012.12.21. 13:29:33

@Anti Anyag:

"Az erő mutatása egy demokráciában nem azt jelenti, hogy megfélemlítem az embereket és így próbálok erőt mutatni, hanem azt, hogy bármiféle támadást, válságot le tudok küzdeni és ezt el is hiszik nekem."

1. Támadás nincs. Az országot senki, sehonann nem támadja.

2. A válságot nem izomból szokták legyőzni, hanem szakértelemmel, tudással.

csak egy néző 2012.12.21. 13:32:47

@hogyne,persze,igazad van!:
Kiskancsó,ha szembesítelek a bunkóságoddal,akkor az a válaszod,hogy milyen a stílusom (kb olyan stílusban igyekeztem válaszolni,ahogy te kommenteltél) és az érveimet hiányolod.Amikor megírom,hogy miért úgy válaszoltam,ahogy, erre ez a válaszod:
"@csak egy néző: toled kb ennyit!
na kopj le kisfiam.."
Valóban egy igazi kulturált úriember lehetsz.Gratula.

Lord Snow 2012.12.21. 13:33:25

@Anti Anyag: Ez így van, igazad van, a gazdaság helyzetén látszik a lényeg.

2014-ben.

Sőt, egyesek szerint 2010-ben, 11-ben, 12-ben és 13-ban is ez a lényeg, én is közéjük tartozom.

(A tüntetőket nem verte szét, bár olyan apróságok sem zavartak be, hogy a tüntetők sem vertek szét és gyújtottak föl semmit. Ez a két dolog szerintem összefügg egymással.)

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:35:06

@Vombatus Ursinus: Ez szerintem inkább szemléleti, mint politikai kérdés.

Én a devizahitelesek kapcsán jobban örültem volna egy izlandi megoldásnak, mint annak, hogy Orbán ugyanazt megcsinálta, de elsősorban az állam javára.

A közműcégeknél szerintem nincs mese, a legtöbbjénél maga szerződés is úgy volt kötve, hogy bőven legyen terük fejlesztésre és persze ennek megfizettetésével a lakosság rovására.

A szerelő 2012.12.21. 13:35:09

@hogyne,persze,igazad van!: Először is a szórólapos dologhoz annyit, hogy láttunk mi már olyat, hogy a szavazás napján fideszesek mszp-s szórólapokat dobáltak levélládákba, majd feljelentették az mszp-t.
A másik pedig, hogy a diákok nem 10 éves ingyen élést követelnek. Legalább az első pontjukat próbáld meg értelmezni, szerintem képes vagy rá :)

Mária 2012.12.21. 13:36:08

@Anti Anyag:

Amikor Orbán "erőt mutat" - persze szigorúan csak válogatott, és a TEK által ellenőrzött közönség előtt - neked nincs olyan érzésed, mintha a béka szerepében pózolna abból a bizonyos La Fontaine meséből?

A felfuvalkodott béka

A Béka látott egy csodás
ökröt, s irigy lett termetére.
S bár öklömnyi se volt, kisebb, mint egy tojás,
felfújta jól magát, feszült, dagadt, remélve,
ökrömnyi naggyá nőhet könnyedén.
„Figyeld csak – így szólt -, szép öcsém,
elég-e már? No mondd, megnőttem valahára?” –
„Csöppet sem!” – „Most?” – „Dehogy!” –
„No most?” – „Ne törd magad!”
„Most szóljál!” – „Á, kevés!” – Erre a satnya pára
úgy feldagadt, hogy szétfakadt.

Efféle bölcseket ma mindenütt találni:
Pompás kastélyt rakat minden bugris ma már,
minden herceg: megannyi kiskirály,
főúri udvart tart a márki.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:39:18

@Lord Snow: Nem nagyon értem, a 2011-es, 2012-es helyzetért miért Orbánékat hibáztassam? Nem ők vették fel az IMF hitelt, de az ő idejükben kell visszafizetni, nem ők a felelősek a devizahitelek megduplázásáért, de nekik kellett ezt valamilyen módon kezelni.

Viszont ha 2014-ben elszáll az államháztartási hiány, akár csak 8%-al nő az államadósság, 350 felett lesz a CDS, én biztosan nem Orbánékra fogok szavazni. (Igaz, Bajnaiékra sem)

Steppenwolf 2012.12.21. 13:40:30

Én úgy emlékszem, hogy azt a cinikus beszólást, hogy "lehet tüntetni, majd megunják ha hideg lesz és hazamennek" nem Orbán mondta, hanem Fletó 6 évvel ezelőtt.

Orbánnak piszok sok sara van, felesleges manipulálni kedves "demokraták" olyanokat hazudni, amit pont nem ő mondott.

blah 2012.12.21. 13:43:24

@Anti Anyag: én csak azt állítottam, hogy kretén vagy (amit sikerült is bizonyítanod) nem azt, hogy fideszes... mint ahogy 23.-át sem én emlegettem, meg a többi baromságot amit kitaláltál nekem... azt sem tudom hol utaltam rá, hogy ez elfogadható, persze tudom honnan jönnek a tévképzeteid. Aztán persze érdemes lenne ilyenen is elgondolkodni, hogy vajon minden rendőr aki ki volt vezényelve mszp-s volt-e vagy csak akik lőttek. Vajon programozott biorobotok-e vagy volt-e bennük némi tüske az előzmények miatt...? Kb olyan nevetséges ez a gyurcsány szétverette a tömeget minthogy orbán vitette el a diákokat.

Steppenwolf 2012.12.21. 13:43:27

@A szerelő: Kár, hogy Szanyi kapitány elismerte, hogy valóban ők állnak a szórólapok mögött, de a tények ne zavarják meg a szemellenződet, biztosan a fideszesek voltak. :)

nnnnnnnn 2012.12.21. 13:44:07

Mi van kommunista kutyák, ki evett a maszop ingyen szendvicséből amit az iskolákban osztogattak?

aspectratio 2012.12.21. 13:44:56

@Anti Anyag: "Orbánba millió indokkal bele lehet kötni, de ez épp nem jó"

orbánba nem millió indokkal belekötni kéne hanem egyetlen indokkal felkötni: hazaárulás!

Lord Snow 2012.12.21. 13:48:24

@Anti Anyag: Akkor veled tartok, együtt nem szavazunk egyikre sem. :)

Az IMF-hitelhez nem értek, de úgy rémlik, nincs teljesen eltapsolva, hanem betárazták (egy részét) a tartalékba, ami majd most lesz eltapsolva 2013 elején.
(Egyébként szerinted ez a Nagy Bankrablás be fog következni? Ha igen, az rossz lesz nekünk?)

De tudod, én valahogy az elmútnyócban nem azt hallottam, hogy 2010-12-ben egyszerűen nem lehet mit csinálni, annyira el lett elmútnyócévezve a háztartás.

Pont az ellenkezőjét hallottam a focista szájából, még a választás megnyerése napján is.

Tudjuk, mit kell csinálni, nekirugaszkodunk, átlakítjuk, fejlődünk.

Ehelyett meg. Ugye.

(És akkor a fölösleges faszkodásról nem is beszéltem, mint pl. a senki-nem-kérte-alkotmányozásból meg a többi mameluk-invázióról. Ezeken én mondjuk röhögök, annyira önmaguk paródiái.)

És a Jobbkéz szerint MA, MOST IS rohadtul megy a szekér. Nem "MAJD" 2014-től ám. Az is oké?

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 13:48:35

@Mária: Ne kínlódjál már. Süsd el ezeket a volt munkásőrnők nyugdíjas találkozóján az MSZP székházban.

Hihetetlen, hogy nem érzed, te mennyire nem illesz az ilyesmi topkókba. Ment a világ 30 évet előre, attól már nem leszel jó, hogy jelen vagy, de a 70-es évek propagandaszintjén mozogsz.

l_andras 2012.12.21. 13:50:47

@Sugyosa: A narancs is piros, csak túl sokat volt napon......

pástétom 2012.12.21. 13:55:22

@Anti Anyag: "Láttad a faszt láttad. 2006 október 23-án egyetlen autó sem lángolt.... Te vajon honnan tudod? MTV nem adta le, egyedül a HírTV. Ott pedig nem voltak égő autók"

A kurva anyád, te féreg! Nem mindegy, hogy melyik napon történt? Történetesen szept. 18.-19.-én este/éjszaka, mikor a társaid fölgyújtották a tévészékházat is... Vagy azt is le akarod tagadni, te istenverése?!

Mária 2012.12.21. 13:58:57

@Anti Anyag:

"Nem nagyon értem, a 2011-es, 2012-es helyzetért miért Orbánékat hibáztassam?"

Ha csak nem azért, mert ők alakítottak kormányt, ők hozzák a gazdaságot fékező intézkedéseket és ők költik hülyeségekre, ők csorgatják magánzsebekbe a közpénzt.

*

"Nem ők vették fel az IMF hitelt"

Ők nyúltak a rendelkezésre álló hitelkerethez, ők hívták le a pénzt és ők csorgatták át ki tudja hová.

Apropó: az adófizetők privatizált magánnyugdíj megtakarításairól tudsz valami belső infót? Mi lett azokkal a százmilliárdokkal?

Mária 2012.12.21. 14:02:56

@pástétom:

" Vagy azt is le akarod tagadni, te istenverése?!"

Persze hogy le akarja.

Olyanok, mint Lucifer: a vérükben van a tagadás :DDD

don piano 2012.12.21. 14:04:02

@Steppenwolf: akkor kicsit olvass a temaban!

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 14:05:52

@Lord Snow:

Az IMF hitelt biztosan nem fogják eltapsolni, nem is áll érdekükben. Miért gazdálkodjanak rosszul, ha jól is lehet. Dől hozzájuk a pénz a különféle adókból, belföldi és külföldi értékesítésű államkötvényekből, mindent vásárolnak vissza, ami szerintem jó politika, hiszen nagyobb lesz a mozgásterük.

Az Erste most számolja fel romániai hálózatát, 16.000 embert küldenek el, itt a "turbulencia" (ez az ő szavuk) ellenére maradnak.

Alulárazták 2 évig a magyar gazdaságot (szerintem félig-meddig jogosan), de azért látszik, hogy a magyar gazdaságban van erő és a magyar pénzügyi viszonyok elég fejlettek. (A Fitch éppen azért nem minősített tovább, mert egyik indokaként a belföldi kötvénykereskedelem kifejezetten fejlett). Azaz rengetegen vásárolták, ami azt jelenti, hogy van azért tartalék és azt be is fektetik.

Szerintem jó úton járnak, mert a mutatók ha nagyon lassan is, de folyamatosan javulnak.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.21. 14:08:36

@pástétom: Hülye vagy te tesó, mellette még féreg is, mert kurvára nem mindegy.

Le_Penseur 2012.12.21. 14:13:26

off

Teljesen mindegy, miről szól egy poszt. A kommentelők jelentős része a címet sem olvassa el, rögtön ugrik a hozzászólásokhoz és már megy is a gyurcsányozás, szemkilövetés.

A fene essen az összes trollba, akik minden egyes posztot szétbarmolnak!

off

"A magyar politikai elit jelentős része tehetetlen, ha kiderül, hogy az emberek, az ügyek nemcsak eszközök a szavazat szerzésre. Itthon sajnos politikusaink eddigi tapasztalatai azt támasztották alá, hogy az ország három részre osztható: az egyiket a ti bandátok manipulálja, agymossa, irányítja, használja, a másikat a mi bandánk, a harmadikkal meg nem kell törődni, mert azok kussolnak. Lehetett bármilyen ügy, cél valaki rögtön oda akart állni mellé, esetleg harcolni ellene, még akkor is, ha rohadtul nem érdekelte az egész, egyáltalán nem törődött vele akkor, amikor hatalmonlévőként lehetősége lett volna tenni valamit az ügyben (lásd pl. családon belüli erőszak). Persze-persze néhány szavazat megér némi felhajtás."

Ez a jelenlegi politikai kultúra. Szánalmas.

pástétom 2012.12.21. 14:15:36

@Anti Anyag: Nem mindegy, mely napon tették totálkárossá jónéhány embernek az autóját? Kérdezd meg az érintetteket, mit gondolnak erről.

von Putri 2012.12.21. 14:22:30

"Az univerzum egyik legszánalmasabb kísérlete, ahogy Orbán a királyi rádióban szimpátiáját hangsúlyozza "

Legyen ha akarod, de azért mégiscsak van különbség a rutinszerű buzgalommal végzett odalövetés és tömegoszlatás meg egy ilyen smúzolás között?

Elhiszem hogy egyeseknek rohadt nagy friusztráció, hogy nem tört ki az Orbánellenes világforradalom, de az ország nagy többségének nem az az érdeke, hanem csak a választási rostán kihullott libbantaknak

pástétom 2012.12.21. 14:23:19

@Anti Anyag: Ez meg a csúcs: "Ha Orbánék szétverték volna a diákokat 3 késes álarcos, vagy egy 2 hónappal korábbi DK-s megmozdulás ürügyén ugyanúgy én is ellenük lennék mint most a ballibsik."

Ne merészeld egy kalap alá venni a 2006-ban hőzöngő, gyújtogató banda ténykedését és a mostani diáktüntetéseket! A kettő között annyi az egyezőség, hogy a diákmegmozduláshoz hasonlóan az utcai harcok is be nem jelentett demonstrációként indultak, ill. azzá fajultak.

Takarodjatok kifele megint kukát, autót, épületet gyújtogatni, rendőrt kővel dobálni, stb., majd nézem a tévében mit csinál veletek a Pintér rendőrsége meg a TEK...

Take5 2012.12.21. 14:24:58

Olvasom a kommenteket és egyre inkább szomorodom. Jobbról is meg balról is. Szomorú, hogy azt senki sem írja le, hogy amit a diákok csinálnak, az a DEMOKRÁCIA. Nem az, amit a kormánytól független békemenet (igen, kisbetűvel) előad, és nem is az, amit a privatizált vagyonok kúrnak el. Nem az, hogy egy ország miniszterelnöke a rádióban előadja magát, mint a fiatalság barátja, és nem az, hogy „megveszlek kilóra” egy szendvicsért meg egy kóláért.
Hanem az, hogy a nevedben ne dönthessenek nélküled. Ha elveszik tőled a lehetőséget, akkor igenis kiállsz azért, hogy mégse így legyen. Ez nem forradalmiság. Ez polgári erény. Az a „dolog” amit már szinte minden párt a zászlajára tűzött és a végletekig prostituált. Lenne a gyerekeinktől mit tanulni, és megpróbálni nem tönkretenni, a saját remek színvonalunkra lerángatni őket.

zajos1 2012.12.21. 14:39:32

@Take5: www.polgarportal.hu/vezeto-hirek/1236-erkolcsi-hullak-hergelik-a-diakokat

"És jöjjön még néhány megHÖKkentő füles! A harmadik hangadóról, Nagy Dávid diákvezérről úgy hírlik, hogy haverjaival 2010 után apránként kitúrt minden jobbosnak vélt vezetőt a HÖOK-ból, amely ugye az országos hálója az egyes egyetemi karok hallgatói önkormányzatainak. A HÖOK választmánya fullbalos lett az elmúlt két évben. Tudatosan építkeztek. Olyan szinten stigmázzák, hogy ki jobbos és ki balos, hogy például a károlis hallgatói képviselőket nyíltan fidesz-csicskáknak nevezik, még csak meghívót sem küldenek nekik a HÖOK rendezvényekre. Felhívták a figyelmemet arra is, hogy Nagy Dávid „mozgalmi” karrierje Győrben kezdődött, pontosan azután, hogy Gyurcsány Ferenc furcsa módon megszerezte az MSZP Győr megyei elnöki posztját. A győri egyetem megyei irányítás alatt volt akkor. Sokan emlékeznek rá, hogy feltűnően nagy volt a barátság Nagy Dávid és a megyei elnök között."

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.21. 14:40:47

@hogyne,persze,igazad van!: Azzal nem kell foglalkozni, ha nem történik semmi. Ha az EU elvesz pénzt, azzal foglalkozni kell, ennyi.
És normális helyeken a média nem a kormányt dicsőíti, az Index 2006-2010 között is elég keményen beszólogatott a kormánynak.

2012.12.21. 14:46:48

hát, szegény diákok zsigerből úgy vannak OVIval, mint a Süsü, a sárkányban a sárkányfűárus: sárkány ellen sárkányfű, Orbán ellen orbáncfű kell:-)
ha komolyan veszed, amiket mondd, képes teljesen lestresszelni
ha kiröhögöd, vagy kb magasról le se ...d, akkor viszont neki kell a stresszoldó:-)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.21. 15:02:31

@pástétom: ezt is megértük...
Budaházy hídfoglalása után X évig hallgatta a mérsékelt jobboldal, hogy hídfoglaló csürhe, de persze MOST feltűntek a JÓ hídfoglalók.
kettős mérce? az. unalmas? igen.
szánalmas? naná. nyilvánvaló, hogy magyarországi ballib oldal reménytelen...

halavány 2012.12.21. 15:13:48

hát igen, kell valami kamu duma, hogy az MSZP-s blogok próbálják elterelni a figyelmet az MSZP szórólap osztási botrányáról.

saci02 2012.12.21. 15:23:37

@zajos1: Ertem en. Csak azt nem, hogy akkor miert nem 2010, 2011 vagy 2012 elejen vittek mar ki az utcara a diakokat. Valaminek csak kellett mostanaban tortenie, ha most mozdultak meg. Valami rossznak, aminek semmi koze nincs az altalad felvazolt elozmenyeknek...

Pipas 2012.12.21. 15:31:47

@Mária: "Ők nyúltak a rendelkezésre álló hitelkerethez, ők hívták le a pénzt és ők csorgatták át ki tudja hová."

A Fidesz nem nyúlt hozzá hitelkerethez, nem "hívtak le" hitelkeretből.

Egyébként tudnád bizonyítani is az állításaidat vagy csak a képembe vágod, hogy biztos fidesztroll vagyok? :)

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.21. 15:51:27

@FILTOL:

a gyerekek nem reménytelenek még
budaházy viszont lovat szop minden nap

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.21. 15:53:50

aki lovat szop minden nap az az istállót foglalja el inkább

Hertelendi 2012.12.21. 16:04:05

@Anti Anyag: Hát tesókám én úgy döntöttem nem szállok be a téged fikázók táborába...egyszerűen megkérlek, menj a jó édes anyádba...amíg még megteheted. Nem is vitázok veled, mert hazudsz, minek kérdezzelek amikor úgysem tudsz rá válaszolni, csak azt, amit neked előírt orbán basi

tucano 2012.12.21. 16:08:34

@Keresztyén és Magyar: Stefi vazze, fogadjunk, hogy kiverted rá

Take5 2012.12.21. 16:11:08

Tovább olvastam a kommenteket. Reménytelen. Saját elvakult indulataitoktól nem láttok és hallotok. (Természetesen, tisztelet a kivételnek.) Ti nem beszélgettek, hanem befogott füllel ordítjátok egymásnak a vélt, vagy valós igazságokat. Vélhetően néhányan a keresztényi hit, mások a liberális tolerancia talaján állva. És nem veszitek észre, hogy hülyére vagytok véve. Azok tojnak a fejetekre, akiket ezért vagy azért követendőnek tartotok. Nem kell egyetérteni egymással, csupán egy pillanatra elgondolkozni. Mi is történik körülöttünk. A cirkusz fényei elvakítanak, a zenekar harsog, az egyik bohóc seggre esik, a másik kiröhögi, aztán cserélnek. A néző nevet, és drukkol, és egyik, vagy másik bohócot bíztatja és nem látja, nem érzi, hogy a padok alatt surranó zsebtolvajok minden este kirabolják. Aztán hazamegyünk és konstatáljuk a tényt, megint lenyúltak bennünket. De megszoktuk, mert ez a MI cirkuszunk, és igazából ez nem is rablás, hanem működési költség. A tolvajok meg osztoznak a bohócokkal. A nézők mi vagyunk, mi és a gyerekeink, akik tüntetnek, és Ti ahelyett, hogy ezen gondolkoznátok el, a diákok tüntetésének kapcsán ismét beültetek a cirkuszi padsorokba.
Elhiszem, hogy pro és kontra rengeteg sérelem ért benneteket. de lehet, hogy nem ezeket a sérelmeket kéne dajkálni, hanem felemelni a fejeteket és körülnézni, mi is történik körülöttünk…

Pop40 2012.12.21. 16:48:12

@FILTOL:

Esetleg annyi különbség van a kettő közt, hogy azok a kretének 2002-ben kimentek egy olyan "elcsalt" választás ellen tüntetni, amit a kedves Orbán elvtársad saját belügyminisztere szervezett? A diákok meg mondjuk azt követelik, amiről Orbán elvtársad hosszú évekig hazudozott nekik, hogy aztán a fejükre szarjon és teljesen az ellenkezőjét csinálja? (Értem én, nincs rájuk pénz, sokba kerülnek a stadionok meg Simicska.)

"kettős mérce? az. unalmas? igen.
szánalmas? naná."
Hülye vagy? Naná.

Kakimaki0123456789 2012.12.21. 17:04:16

Az kit erdekel hogy Orbannak mi tetszik?
A lenyeg hogy a diakoknak o nem tetszik.

Kakimaki0123456789 2012.12.21. 17:07:12

Minel tobb a troll, annal magasabban all a szar a fidesz haza tajan :)

Kakimaki0123456789 2012.12.21. 17:11:11

@Take5: Irr mar regen nem szakmai vita folyik. Most azert megy a harc hogy egyaltalan lehessen valakivel erdemben szakmailag vitazni. Mert a kormanyoldalon nincs ilyen ember, sot emberek sincsenek csak kommunikacios trukkok garmadaja, a rendithetetlen beleszaras es a megingathatatlan hozza nem ertes talalhato.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 18:09:13

@hogyne,persze,igazad van!:

Nagyon hasonlóan látom én is. És nem hiteles, amikor eleve Orbán gyűlölő posztolók ugranak a témra és egyszerre nagyon érdekli őket a diákság. Ha valami veszélyezteti a diákok sikerét, ez a visszatetsző móhóság az.

Nem szabad elfelejteni: a Fidesz és jelenlegi ellenzéke, egy. Együtt csinálják. Amint itt írva vagyon: www.kibulizottorszag.net

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 18:11:18

@Take5:

Így van! Akár te is betehetted volna a linket, amit éppen én. Ugyanaz.

kvadrillio 2012.12.21. 18:31:58

Lehet kaját és meleg teát vinni a tüntető diákoknak ???
NU, AKKOR VISZEK NEKIK ! :)

Jolka40 2012.12.21. 18:40:44

Take5 2012.12.21. 16:11:08 Gondold meg: ilyen még nem volt a történelem során. Hogy az egyszerű ember, mint Te vagy én, kifejtheti szabadon a véleményét. Rohadtul jó érzés. És az is, hogy szabadon elolvashatom, hogy gondolkodnak a többiek, akik olyanok, mint Te vagy én. Nem baj, ha anyáznak, ha néha durvák vagy közönségesek. Láthatjuk, hogy ilyenek is vannak. Meg higgadtak, okosak, gondolkodni képesek. Tanulunk egymástól és ez nagyszerű.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 18:44:47

@Jolka40:

Szerintem, miközben amit mondsz, azzal semmi baj, de Take5 több lépéssel előtted jár. Aki demokrata, ne próbálja visszahúzni, hanem kövesse! A tied az alap, amire mások építenek. Ő is, én is, és még egy páran.

Szarházy 2012.12.21. 19:48:36

@Take5:
Ezek a szekértáborok folyton csak hadakoznak egymással. Ideje volna már közéjük lövetni, hogy béke legyen végre

Szarházy 2012.12.21. 19:51:12

@kvadrillio:
"Lehet kaját és meleg teát vinni a tüntető diákoknak ???
"

Kést nem is kell hozzá, az kettesével van náluk

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.21. 19:54:18

@tucano: @Hertelendi:

Kibaszott jó a műsor!!!

Micsoda őrjöngés... :DDD

Beteszel valami szép zenét alá. és... :

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.21. 19:56:55

@tucano:

Szerintem ez nem Stefi, de lassan már tényleg nem lehet megkülönböztetni őket egymástól. :DDD

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.21. 21:48:58

@tucano:

Mégis, hogy beszélsz drága Steffyről az ő gömbölyded kebleivel? Ah, álom!

A szerelő 2012.12.21. 23:22:58

@Steppenwolf: Látom, téged viszont összezavartak a tények, ugyanis a kapitány úr azt mondta, hogy övék a szórólapok, de az iskolában nem terjesztették.

hanjal67 2012.12.22. 11:29:53

A legjobb szöveg az egesz oldalon! grat!

Tovább olvastam a kommenteket. Reménytelen. Saját elvakult indulataitoktól nem láttok és hallotok. (Természetesen, tisztelet a kivételnek.) Ti nem beszélgettek, hanem befogott füllel ordítjátok egymásnak a vélt, vagy valós igazságokat. Vélhetően néhányan a keresztényi hit, mások a liberális tolerancia talaján állva. És nem veszitek észre, hogy hülyére vagytok véve. Azok tojnak a fejetekre, akiket ezért vagy azért követendőnek tartotok. Nem kell egyetérteni egymással, csupán egy pillanatra elgondolkozni. Mi is történik körülöttünk. A cirkusz fényei elvakítanak, a zenekar harsog, az egyik bohóc seggre esik, a másik kiröhögi, aztán cserélnek. A néző nevet, és drukkol, és egyik, vagy másik bohócot bíztatja és nem látja, nem érzi, hogy a padok alatt surranó zsebtolvajok minden este kirabolják. Aztán hazamegyünk és konstatáljuk a tényt, megint lenyúltak bennünket. De megszoktuk, mert ez a MI cirkuszunk, és igazából ez nem is rablás, hanem működési költség. A tolvajok meg osztoznak a bohócokkal. A nézők mi vagyunk, mi és a gyerekeink, akik tüntetnek, és Ti ahelyett, hogy ezen gondolkoznátok el, a diákok tüntetésének kapcsán ismét beültetek a cirkuszi padsorokba.
Elhiszem, hogy pro és kontra rengeteg sérelem ért benneteket. de lehet, hogy nem ezeket a sérelmeket kéne dajkálni, hanem felemelni a fejeteket és körülnézni, mi is történik körülöttünk…
süti beállítások módosítása