Furcsa dolog egy komoly társadalmi problémát ideológiai kérdéssé, értékrendbeli különbséggé zülleszteni, ahogy azt a véleményem szerint minősíthetetlenül primitíven viselkedő Varga Istvánt védelmező hölgy frakciótársai tették. (A korrektség kedvéért: Rogánék zavarba ejtő gyorsasággal határolódtak el Varga kijelentéseitől.) Mert ugye amiről nem beszélünk, amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. A családon belüli erőszak magyarországi megdöbbentően erős jelenlétével pedig jó ideje ez történik. A csbe. fogalmával például a jelenlegi kormányzat és a szakállamtitkárság szerint az a gond, hogy az erőszak szó stigmatizálja a család "szent" fogalmát, a kettő tehát nem férhet össze... Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a szakmai, szociológiai fogalmat hogyan lehet PR-célokból kicserélni egy olyan értelmezésre, ami teljesen ellehetetlenít bármilyen diskurzust. Azt gondolhatnád, hogy ezt az idióta porhintést csak Varga Pista bátyánk kommandózása miatt sebtében dobta piacra a  propagandagyár, de tévedsz, ez a szemlélet a minisztérium szintjén, már 2010-től jelen van, szóval a nagyok ezt tényleg komolyan gondolják. (Nem városi legenda: két évvel ezelőtt már szóbeli utasítás formájában hangzott el ez.) VÉLEMÉNY

De most komolyan: mit jelent a Varga-féle konzervatív értékrend ebben a megközelítésben? Pontosan mit is szeretne konzerválni? Az biztos, hogy a Biblia tanításainak és Jézusnak nincs köze ehhez a bizniszhez. És természetesen szó sincs polgári finomságokról, a nemzeti utánpótlás biztosításának magasztos céljáról, amiért az asszony büszkén vállaljon "áldozatot", hisz a férfi is megteszi, ami a feladata (max 10 percet szán rá, de azért azt se becsüljük le!). Itt konkrétan az uralkodásról és a dominanciáról van szó arról, hogy bizony-bizony mi emberek, férfiak és nők nem vagyunk egyenlőek. Hogy az erősebbnek mindent lehet, a másik pedig tűrje, mert az a dolga. Arról van szó, hogy bizony a férfi keresi a kenyeret, az asszony kussol, hagyja, hogy szorgos férje a nap végén, ha úgy hozza kedve magáévá tegye, utána jöhetnek a gyerekek, a pelenkázás, etetés, nevelés, sütés, főzés, takarítás, amire őt teremtetett, az asszonyember fogadja el és viselje büszkén, hogy neki ez a dolga, legszentebb kötelessége, meg érezze megtisztelve magát, ha a főnök "pusztán szeretetből és nevelési szándékból nem oszt ki néha egy-két nyaklevest". Néha egy-két nyaklevest? Még ez is micsoda finom lélekre vall... Mert ugye az megvan, hogy ma Magyarországon a családon belüli erőszak miatti halálozás meglehetősen magas számokat mutat, hogy nemcsak nőkről van szó, hanem gyerekekről és idős, illetve sérült emberekről is. (Bár vannak férfi bántalmazottak is, az ő számuk a többiekéhez képest töredék.)

Mindez rég nem titok. Az állam valamiért mégsem érzi úgy, hogy ki kellene állnia amellett, hogy senkinek sincs joga visszaélni fizikai erejével, esetleges egzisztenciális fölényével, azokkal a kényszerítőeszközökkel, amikkel nemcsak fizikai, de lelki kiszolgáltatottá, idővel akár nyomorékká is teheti a másikat. Hogy a "Csak azért ütlek meg, mert ilyen vagy, pedig annyira szeretlek!", hogy "A pénz számolva, az asszony verve jó!", hogy a "Gyerek neve kuss!" és még sorolhatnánk tovább, nem a hagyományos értékekhez tartoznak, hanem egy primitív, agresszív, pitiáner, beteg magatartásmintához, amit valamiért tagadni vagy elbagatellizálni, összességében pedig ezáltal életben tartani szükségeltetik.

- Az a hülye, aki hagyja! - mondják ilyenkor az okosok, de fel sem fogják, bele sem gondolnak, hogy az állandó megalázás, megfélemlítés, kiszolgáltatottság hogyan rombolja, építi le az áldozatok személyiségét. Hogyan válik idővel ez a függőség olyan súlyúvá, hogy hiába érzi, hiába tudja, hogy ki kellene lépnie a kapcsolatból a bántalmazottnak, mégsem mer, mégsem tud, annyira félelmetes a döntés szabadsága, annyira szétzúzott benne a bántalmazó minden önbecsülést, bátorságot, így inkább marad a biztos rossz, a bizonytalan helyett. És bizony - pláne, ha nem érzi a támogatást, hogy a társadalom egyértelműen jelezné, hogy ez így nem normális, hogy nem a bántalmazott, hanem a bántalmazottat kell megvédni - idővel már valóban úgy érzik sokszor a bántalmazottak, hogy ők a rosszak, ők tehetnek erről az egészről, ha jobban igyekeznének, akkor másképp lenne...

Azt tudtad, hogy az esetek 95%-ában az áldozatnak kell elmenekülnie otthonról, még akkor is, ha kizárólag az ő tulajdonát képezi az ingatlan, amiből eljön? Hogy Magyarországon a bántalmazottak számára fenntartott, elvileg titkos, intézményekben összesen nagyjából 120-130 férőhely van egy olyan 10 milliós országban, ahol a bántalmazottak száma több 10.000-re tehető? Hogy a rendőrség munkatársai gyakran lebeszélik a feljelentésről a bántalmazottakat, azzal az indokkal, hogy csak több problémájuk lesz, ha megteszik? Vagy azt mondják, hogy "ameddig vér nem folyik, addig nem tehetünk semmit", miközben lassan már 5 éve, hogy a rendőrségnek van belső protokollja arra vonatkozóan, hogy csbe-vel kapcsolatos bejelentések esetén miként kell kötelező jelleggel eljárnia a rendőröknek.

Csak most lett ilyen rossz a helyzet? "Sajnos" nem. Személyes tapasztalat, hogy Gyurcsány utolsó évében egy parlamenti nyílt napon, ahol a csbe. volt a téma, konkrétan és pártállástól függetlenül kiröhögtek bennünket, amikor önkormányzati fenntartású befogadó intézmények, a témával foglalkozó civil szervezetek (pl. NANE, PATENT, MONA etc.) és egy állami intézmény, az OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, 24 órában ingyenesen hívható telefonszolgálat csbe. áldozatainak, 06-80-20-55-20, www.bantalmazas.hu) képviselőiként beszélgetni lehetett velünk az egyik parlamenti folyosóra kihelyezett standoknál a témáról. Borzasztó volt látni, hogy ennyi empátia, emberség nem szorult a képviselők többségébe (fogalmam sincs, hogy képviselőként pontosan kiket is képviselnek). Aztán Gyurcsány megköszönte nap végén, hogy eljöttünk, majd elmondta, őt szerencsére nem érinti ez a probléma, mert jó házasságban él. Azóta pedig csak rosszabb lett a helyzet.

Talán még mindig azt gondolod, hogy ez a dolog túl van lihegve, hogy ez a probléma biztosan csak az iskolázatlan, szegény, netán züllött embereket érinti, de nagyon-nagyon tévedsz! El sem hinnéd, hogy mennyi gazdag, magasan képzett, intelligens ember aktív részese ennek a nem is létező dolognak. De ha egyszer majd beszélsz valakivel, akinek egy kiadós verés után a férje otthon házilag varrta össze az arcát, mert nem akarta, hogy egy orvos miatt esetleg baja legyen belőle, akkor lehetséges, hogy újra átgondolod a véleményedet.

Úgy látszik 106.000 ember akarata nem számít, én pedig pontosan ezért, biztosan kimegyek vasárnap a Kossuth térre.

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: az amerikai fiú a fészbukon

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com

Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.