Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Figyelj csak, ez érdekes!

Fukuyama nem beszélni magyart? avagy miért nem megy nekünk a demokrácia

2012.02.15. 07:39 Herkules Irma

A Szovjetunió 1991. december 31-ével történt hivatalos felszámolását nyugaton mindenhol kitörő lelkesedés fogadta. A magát kommunistának nevező, papíron társadalmi osztályoktól mentes, valójában diktatórikus világrend látszólag totális vereségét ünnepelve a média ontani kezdte magából az egy szebb és jobb világról szóló látomásokat, legalábbis ami az Amerikai Egyesült Államokat, Nyugat-Európát és a nem sokkal korábban még a szovjet érdekövezethez tartozás terhét nyögő újszülött demokráciákat illette.

VÉLEMÉNY

 

A szabadság édes levegőjének kóstolgatása közben – 1989 és 1991 között számos olyan dolog történt, melyek korábban szinte elképzelhetetlennek látszottak − valóban úgy tűnhetett, hogy Francis Fukuyama 1989-es, A történelem vége című tanulmányában leírt elméletének igazát végül lehetetlen gyorsasággal igazolja maga a történelem.

Fukuyama az említett tanulmányban a társadalmi berendezkedések szükségszerű változásának, fejlődésének kérdését boncolgatta, arra a végkövetkeztetésre jutva, hogy ezek versenyében végül a liberális demokrácia fog győzedelmeskedni, a többi struktúra pedig eltűnik majd a föld színéről. Hogy miért? A válasz pofonegyszerű és teljességgel logikus: mert ez az a forma, amely a társadalmat alkotó egyének, csoportok, közösségek legnagyobb hányadának képes a legnagyobb mértékben kielégíteni az igényeit. A legszélesebb körű konszenzus alapján álló társadalom pedig kétségtelenül a legkevésbé terhes a feszültségtől, a legjobban szolgálja az egyéni és a közösségi érdekek érvényesülését. Az együttműködés és az érdekek egyeztetése a közös jó érdekében tehát sokkal gyümölcsözőbb, mintha kevesek akarata érvényesülne, pláne akkor, ha mindez esetleg mások kárára történne.

„[…] mert miközben elkerüli a szélsőségeket, a politikát az igazságosság történelmileg kialakult normáival összhangban alakítja, és nem törekszik túlzott mértékben beavatkozni a természetes viselkedésformákba” − írta Fukuyama a liberális demokráciáról Poszthumán jövendőnk című kötetének bevezetőjében néhány évvel később. (fordította Tomori Gábor, megjelent: Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003.)

Az általános eufória, a szebb jövő ígérete ellenére itthon ekkor már egyértelmű jelei mutatkoztak, hogy fogyóban van az a fajta tolerancia, bizalom, közös akarat és együttműködési szándék, ami a különböző politikai értékrenddel bíró, az államszocializmus elleni összefogásra képes egykori ellenzékre jellemző volt a rendszerváltozást megelőző időkben. Nem merültek fel például a következő kérdések: vajon mennyi idő kell majd Magyarországon ahhoz, hogy az egymást váltó generációk tagjaiból kikopjanak azok az évtizedes vagy évszázados „rossz” reflexek, melyek például egy diktatórikus rendszerben a túlélés elengedhetetlen feltételeinek bizonyultak emberöltőkön keresztül?

Naivitás lett volna azt remélni, hogy míg a rendszer, az államhatalom kijátszása és a közös tulajdon kisajátítása egyik nap még társadalmilag elfogadott volt, másnap már bűncselekmény legyen. Vagy éppen ellenkezőleg, ha évtizedeken keresztül remekül meg lehetett élni a megfelelő kapcsolatokból, akkor hirtelen miért is az asztalra letett eredményeket tekintenénk mércének? A ’90-es évek legelején jelentéktelennek tűntek azok a problémák, amelyek sajnos a mai napig meghatározó elemei hazánkban a mindennapi életnek: az önrendelkezés kínálta választási lehetőség riasztó idegenszerűsége, az együttműködés helyett a kizárólag alá- és fölérendelt viszonyrendszerekben történő gondolkodás. Az egykori várakozásokkal szemben mára kétségtelenül kiderült, hogy nem zajlanak le olyan gyorsan a társadalom szempontjából gyökeres változások, mint azt korábban sokan remélték. A demokrácia importálása nem működhetett "tökéletesen", nem lehetett új, más szabályok alapján működő programokat telepíteni a fejekbe.

A programok frissítésére vagy lecserélésére vélhetően még sokáig, talán nagyon-nagyon sokáig várni kell. A legrosszabb az egészben, hogy azok tehetnének a legtöbbet ezért az egészért, akiknek cseppet sem érdeke, sőt, a legnagyobb haszonélvezői ennek a rohadó rendszernek, maguk a politikusok.

Tetszett a bejegyzés? Ajánld ismerőseidnek!

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van itthon az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, mindnyájunkról szólna a politika, ha bontás helyett építkezés kezdődne, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon

FONTOS: Ha esetleg van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

Mostantól Politikai Ateista is Az amerikai fiú csapatában! Írásait keressétek a Sorok között c. rovatban!

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország demokrácia rokonok fukuyama

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.