Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Közalkalmazottak, végtörlesztéshez sorakozó!

2012.01.10. 11:30 Herkules Irma

Előző a végtörlesztéssel foglakozó írásunk óta (december 29.) ugyan eltelt jó néhány nap, azonban a közalkalmazottakat mozgósító, Orbán Viktor által szignózott levelet követően nem derült több fény a közalkalmazottak számára kigondolt kedvezményes kamatozású forintkölcsön részleteiről. Nagy a csend, pedig január 31. már nincs olyan messze, ha pedig a Magyar Közlönyben nem is került még kihirdetésre, gyanítható, hogy a kormány a Bankszövetséggel kötött megállapodás alapján, a végtörlesztések fedezetének igazolását nem húzhatja tovább. A bankok nem tudnak még semmit, a közalkalmazottak nem tudnak még semmi, a legnagyobb kérdés az, hogy a kormány vajon tud-e már valamit?Ennek próbáltunk - a lehetőségekhez mérten - a végére járni. VÉLEMÉNY

Ebben a bejegyzésben nem arról szeretnénk írni, hogy mennyire etikus/nem etikus a devizahitelesek támogatása a forinthitelesekkel szemben, nem is azt, hogy a devizahitelesek közül mennyire etikus/nem etikus az állami alkalmazottak különleges helyzetbehozás (bár ne felejtsük el, hogy esetükben a vissza nem térítendő munkáltatói támogatás (7,5m) nem volt engedélyezett), ha egyáltalán ez meg fog történni. Ebben a szövegben azt szeretnénk megvizsgálni, hogy azon minimális információk alapján, amikhez "némi" utánajárással hozzá lehetett jutni a közalkalmazotti végtörlesztés decemberi ötletétől egészen a mai napig, miként változtak a kormány - jelenleg is határozottan ködös - elképzelései a közalkalmazotti végtörlesztéssel kapcsolatban.

Amit leírunk ebben a posztban, azt természetesen senki ne vegye készpénznek, azonban ismereteink alapján úgy gondoljuk, eléggé pontos képet tudunk festeni erről az egészről.

Még 2011. december 29-én közöltünk egy posztot Élet, halál, végtörlesztés címmel, melyben kitértünk a közalkalmazotti végtörlesztésre is. Akkor ezt írtuk: 

"A káoszra persze rátesz egy újabb lapáttal Orbán Viktor a közalkalmazottakhoz címzett levele, aminek időzítésére nehéz magyarázatokat találni azonkívül, hogy vagy szimplán ad-hoc dologról van szó vagy a kormány tudja, hogy aki már tudott, az élt a végtörlesztéssel, aki meg nem tudott, az ezzel se nagyon tud majd valószínűleg (ha a Vidékfejlesztési Minisztériumnak 1200 főre van 50 milliója, akkor vajon összesen hány embernek hány Forint támogatás juthatna, hacsak nem nyúlnak hozzá a vélt vagy valós 2012-es tartalékokhoz? akkor viszont jaj), persze még érhet meglepetés bennünket. Tehát összességében - nem biztos, hogy így lesz - nincs akkora kör, ami rettenetesen nagy pénzt igényelne, a gesztus azonban megtörtént. Az azonban, hogy semmi részletet nem lehet tudni a támogatott forinthitelről (mennyi pénz, mi alapján, mekkora kamattal), nagyban elbizonytalaníthat mindenkit, főleg azoknak okozhat fejfájást, akik közelednek egy esetleges piaci alapokon nyugvó forinthitel aláírásához, azokról pedig ne is beszéljünk, akik már alá is írták."

A karácsonyra időzített levélen sokan felhördültek, sok különböző okból kifolyólag. A közalkalmazottakat az zavarta, hogy mindössze néhány napjuk maradt arra, hogy lépjenek, iskolák, oktatási intézmények esetén a főnöküknek (pénzintézet+munkahelyi vezető értesítése feltétel) esetleg már nem is tudtak jelezni vagy a devizahiteltől menekülni akarva, a családot mozgósítva, a különböző tartalékokat kölcsönkérve olyan forinthiteleket írtak alá, melyek esetleg nemcsak az állam által belengetettnél rosszabbak, de lehetséges, hogy a még meglévő devizánál is. A nem közalkalmazottak pedig azon háborodtak fel, hogy miért részesülnek megkülönböztetett bánásmódban az állami alkalmazottak (persze ez már politika a FIDESZ részéről).

Mint mostanra kiderült kb. 40.000 közalkalmazott jelezte, hogy élni kíván a közalkalmazotti végtörlesztéssel, ez a 40.000 fő pedig biztosan két jól elkülönülő, nagyságrendileg eltérő csoportból áll. A kisebb csoport, aki tényleg szeretne végtörleszteni, azonban a banki konstrukcióknál jobbat remél, így kivárásra játszik. Ők már korábban elindították a folyamatot, csak főnöküket kellett tájékoztatniuk, most meg kivárni, hátha lesz valami. A nagyobb csoport azoké, akiknek esélyük sem volt végtörlesztésre, a levelet olvasva viszont úgy érezték, nem veszíthetnek semmit sem. Utóbbiak esetén tehát teljességgel kétséges, hogy esetükben valóban megoldást hoz majd egy akármilyen állami támogatás, főként azt látva, hogy egyik napról a másikra hogyan csökken a kormány mozgástere, miközben az IMF elől hátrál.

Mit lehetett sejteni az eredeti tervekről?

"A kormány segítséget kíván nyújtani az Ön devizahitelének rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez - kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával."

"Magával a kamattámogatott hitellel kapcsolatos minden további információt január hónapban tudatja Önnel munkahelyi vezetője."

"Ez a lehetőség biztonságos és kiszámítható megoldást jelent. A törvény értelmében, ha Ön igénybe veszi a végtörlesztésre adott kölcsönt, annak összege nem számít bele sem a munkabérébe, sem egyéb juttatásaiba, azokat nem helyettesíti."

Bár sokat nem árult el Orbán Viktor "munkatársaihoz" címzett levele, a három kiemelt mondat arra utal, hogy valamilyen a piactól részben vagy teljesen független koncepcióban gondolkodtak. Hogy az MNB tartalékaiból vagy a 2012-es költségvetésre előirányzott tartalékokból finanszírozták volna a közalkalmazotti végtörlesztést az ugyan kérdéses, de nagyban valószínűsíthető, hogy állami pénzekkel váltották volna ki a meglévő piaci hiteleket, hogy aztán saját kedvezményes forinthitelt adjanak cserébe. Hogy mindez mennyibe fájt volna, ha a főnökük felé jelzéssel élő közalkalmazottak mindössze 1/3-ának, tehát cirka 13.000 embernek adnak támogatást, mondjuk 5.000.000Ft értékben az összeg már akkor is: cirka 65 milliárd, ami nagyjából még semmi a kitűzött cél megvalósítása szempontjából, pusztán töredék pénz, a valós kiadás biztosan felemésztett volna több száz milliárdot. Mivel már januárra ígérték a részleteket, ráadásul a munkahelyi vezetőktől, egyértelműnek látszik, hogy nem piaci hitelintézetekkel együttműködve szerették volna végigcsinálni a dolgot (hisz velük nem egyeztettek, őket is meglepte a dolog). Ezt egyébként alátámasztja még az is, hogy a közalkalmazottaktól begyűjtött adatok között sehol sem jelenik meg az, hogy melyik pénzintézetnél van a tartozás, az adatszolgáltatás csak névre, lakcímre, munkáltatóra, szervezeti egységre, a bejelentés dátumára és a tartozás összegére vonatkozott.

Aztán eljött a január. Az egész ország szemtanúja lehetett, hogyan töri meg a kormány akaratát a nemzetközi nyomás (tegyük hozzá, hogy bárkit megtudnának törni, ha akarnának, a bizalom megvonásával, a gazdaság helyzetével kapcsolatos kételyek, negatívumok ismételgetésével, bármilyen gazdaságot haza lehet vágni, ez pedig elég kényszerítő erőnek tűnt ahhoz, hogy a Orbán Viktorék a "csak feltételekkel tárgyalunktól" eljussanak a totális kapitulációhoz). A közalkalmazotti végtörlesztésről pedig egészen vasárnapig nem lehetett semmit sem hallani. Miért vasárnap igen? - kérdezhetné bárki, mert nem lett szalagcím sehol, gyakorlatilag fel sem tűnt különösebben senkinek, hiszen annyival nagyobb volumenű dolgok kötötték le az ember figyelmét. Az MTI-nek adott Orbán-interjú azonban, amellett, hogy mindenki megnyugtatását tűzte ki célul, Orbán Viktort pedig egy olyan alázatos (más olvasatban inkább alázatoskodó) személynek állította be, mint aki mindig csak a barátságot kereste mindenkivel, aki már nem akar tovább játszani, hanem baráti támogatást, segítséget remél (igen, ez cinizmus) tartalmazott néhány sort a közalkalmazotti végtörlesztéssel kapcsolatban is: 

"Orbán Viktor tájékoztatott a közszféra végtörleszteni szándékozó dolgozóinak nyújtandó kormányzati segítségről is, közölve, hogy Matolcsy György a napokban minden olyan bankkal tárgyal, amelynél nagy számban vettek fel devizahitelt közszolgálati dolgozók, és egy nekik nyújtandó forinthitel kialakításáról egyeztet e pénzintézetekkel. Megjegyezte, a közszféra több mint 40 ezer munkavállalója jelezte, hogy élni kíván a végtörlesztés lehetőségével." - tartalmazza az MTI-s kivonat.

Az igazi poén persze az, hogy Matolcsy Györgyéknek fogalmuk sem lehetett, hogy hol vettek fel nagy számban hitelt közalkalmazottak, hiszen ahogy már írtuk: az adatgyűjtés erre nem terjedt ki. (Láttuk a táblázatot, tehát az információ biztos) Ebben a néhány mondatban tehát egyszerre üzen a kormányfő az EU-nak, az IMF-nek, a pénzintézeteknek és a közalkalmazottaknak. Az IMF-nek és az EU-nak, hogy nem állami száz milliárdokból, esetleg az MNB tartalékaiból kívánnak segítséget nyújtani (az MNB-vel kapcsolatban, már egészen más szelek fújnak, mint decemberben, ezt teszi a kényszer), a pénzintézeteknek, hogy az állam szeretne majd kérni valamit, a közalkalmazottaknak pedig, hogy: ne féljetek, nem felejtettünk el benneteket (ebben van valami furcsa lojalitás iránti igény a kormány részéről...bár van abban valami báj, bár cseppet sem meglepő, hogy nem az államhoz, hanem az aktuális kormány számára szeretnék azt elnyerni).

Nagy kérdés, hogy Matolcsy mit tud bizniszelni a pénzintézetekkel, de valamit biztosan kezdeni szeretnének a kialakult helyzettel, valamit, ami se az EU-IMF páros, se a felpörgetett közalkalmazottak és köztisztviselők számára nem kellemetlen. Állami alkalmazott ismerősöktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az intézmények gazdasági osztályai tegnap már elkezdték hívogatni a decemberben jelzéssel élő munkatársakat, hogy arról érdeklődjenek, kinek melyik pénzintézetnél van hitele.

Eközben a banki folyosókon is megkezdődtek a folyosói sugdolózások. Ezek többsége alapján vagy kamattámogatást nyújtana a kormány a meglévő hitelesek végtörlesztését kiváltó hitelekhez. Itt azonban nem tudni, hogy kezességvállalás esetén hosszú távú vagy néhány évre szóló támogatásról lenne-e szó. Emellett pedig az állam azt kérné, megfelelő kezességvállalás mellett, hogy az ingatlanok értékének a korábbi gyakorlathoz visszatérve közalkalmazottak esetén ne csak 75%-át, hanem 90-et is fel lehessen venni hitelként.  

A nagy kérdés, hogy tud-e az állam olyan üzletet ajánlani, amivel a bankokat ismét partnerévé tudja tenni, valamint, hogy mekkora árat kell majd fizetnie ezért. Mert vélhetően nagyot. Mai banki információ, ami természetesen lehet fals, hogy állítólag a végleges konstrukciót márciusra vagy áprilisra készítené el az állam a bankokkal együttműködve. Ha ez tényleg így lenne, az két okból problémás: az egyik az, hogy január 31-ig elvileg igazolni kell a végtörlesztés fedezetét. A másik pedig az, hogy vélhetően, akik a bizonytalanság miatt január utolsó napjaiban mégis aláírják a forintkölcsönüket, azok valószínűleg kiesnek a későbbi, tavaszra konkretizálódó programból.

Hogy ennek az egész programnak mennyi értelme van vagy nincs, azt döntse el mindenki maga, mindenesetre komoly kérdés, hogy a kormány megtépázott büszkesége mennyire viseli el ezt az újabb, esetleges kudarcot.

Egy kis érdekesség a végére: nemcsak a pénzintézetek nevét kérdezték meg állítólag a telefonban, hanem azt is, hogy hány gyermeket nevel a közalkalmazott hiteles. Eszerint felületesen elmondhatnánk, hogy összességében a végtörlesztés elsődleges kedvezményezettjei a gyermeket nevelő közalkalmazottak, de ne dőljünk be, a végtörlesztés azoknak volt a legnagyobb üzlet, akik valójában rá sem szorultak.  

Hogy mi lesz ebből az egészből? Az persze megjósolhatatlan, de a káosz már rég nem újdonság. 

"Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!" - írta decemberben a kormányfő, mi pedig már nem is tudjuk, hogy az elmúlt napok, hetek, hónapok, sőt lassan évek után mit kívánjunk neki cserébe.

Ha hozzánk és Yoda mesterhez hasonlóan te is úgy érzed, hogy komoly zavar van az Erőben, hogy ideje lenne, ha végre rólunk, mindnyájunkról szólna a politika, akkor csatlakozz hozzánk a fészbukon! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon

Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként. Ha Az amerikai fiú című regény is érdekel, akkor klikk ide!

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország 2012 végtörlesztés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása