Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

"Ez a harc lesz a végső?" - egy gazdasági szabadságharc margójára

2011.11.28. 10:50 Herkules Irma

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan ezt akarja valaki, akkor nem célszerű azzal indítania, hogy tökön rúgja azokat, akik ebben ellenérdekeltek.


Vélemény

Hogy pontosan milyen mértékű kárt okoz az elmúlt időszak unortodoxiája és a csatolt forradalmi retorika, az ma még a leminősítés ellenére sem sejthető. Hogy a cseszegetett bankok, befektetői körök, a folyamatos beszólásoktól, vagánykodástól feldühödött IMF vagy épp az EU mennyire lesz haragtartó, esetleg bosszúálló, az még a jövő zenéje, az azonban sajnos kétségtelen, hogy igazán csak 2012-től kezdődik majd el a Matolcsy-Orbán tandemtől kapott kölcsön visszafizetése, aminek gyümölcseit sajnos nem ők és nem is a politikai elit, hanem mi, jelentéktelen, hétköznapi emberek fogjuk majd élvezni.

Magyarország gazdasági "szabadságharca" több szempontból volt problémás már a kezdet kezdetétől. Pontosan kiknek szólt és mi volt a valódi célja? A népszerűség fenntartása a be nem váltott ígéretek ellenére is? Valós gazdasági eredmények? Esetleg hősként halni meg, mikor kiderül, ahogy már annyiszor, hogy hazánk a gazdasági öngyilkosság irányába menetel? Halottról meg ugye jót vagy semmit...

Egy biztos: Magyarországon ezzel a retorikával könnyű popsztárrá válni. De ennek érdekében a teljes összeomlást kockáztatni (a piaci finanszírozás lehetetlenségéről ajánlom a Sorok közt blogbejegyzését), egyszerűen nonszensz. Kétségtelen, hogy mi, magyarok sajnos inkább az érzelmekre, mint az értelemre hallgatunk. Kár tagadni utólag, hogy az a kommunikáció, amit Orbánék idáig folytattak nagyon is népszerű volt a lakosság nagyon is széles körében. Ha az alapelvet vizsgáljuk, akkor még azt is elmondhatjuk, hogy méltán, hiszen ki ne érezné jogosnak, ha Magyarország nem akar mások szolgája lenni, ha polgárai nem szeretnék, hogy hazájuk megmaradjon más országok lesajnált piacának. Ki ne szeretné, ha hazája nem lenne kiszolgáltatva nemzetközi befektetők pillanatnyi jókedvének? A helyzet az, hogy ezek a vágyak nemcsak természetesek, hanem teljesen ésszerűek is. Azonban azt elhinni és/vagy elhitetni, hogy ha fejjel megyünk a falnak, akkor a mi hősies 300 spártai harcosunk eséllyel küzdhet a megátalkodott perzsák hordáiból álló világegyetem ellen, sőt, nemcsak eséllyel, de ebben az esetben győzelmet is aratva, az viccnek is rossz. Magyarországon azonban, ahogy az már számtalanszor bebizonyosodott, szeretik a rossz vicceket.

Hogyan is remélhetné bárki, hogy nemet mondva minden nálunk sokszor erősebb politikai, gazdasági és pénzügyi hatalom figyelmeztetésének, fenyegetésének, majd elérhetünk bármit is az áhított célok közül? Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan ezt akarja valaki, akkor nem célszerű azzal indítania, hogy tökön rúgja azokat, akik ebben ellenérdekeltek. A frontális támadás helyett okos és takarékos gazdaságpolitika, a korrupció visszaszorítása, a nyomorult egykulcsos szja valós kinyírása segíthetett volna, azonban az egyébként is gyorsan amortizálódó népszerűség és a saját, azaz egyéni anyagi érdekek (jó állás, a politikai karrierrel járó kapcsolati töke és befolyás stb) megóvása ezt kormányunknak nem tette lehetővé, ahogy sajnos számos retorikailag talán intelligensebb elődjének sem. Persze kutyából nem lesz szalonna, megyünk tovább, hogy egy maréknyi Petőfivel nyerjünk csatát komoly hadseregek ellen, egy olyan világban, ahol még az olajban gazdag, atommal játszadozó Irán is könnyen kaphat nyaklevest, Magyarország majd megmutatja, hogyan kell. Ahogy most összeesküvésekről és láthatatlan gonosz hatalmak cselszövéséről fantáziálnak országunk nagy harcosai, arról az jut az eszembe, amikor gyerekként a Commodore 64 előtt ülve barátom miután megették emberkéjét a Wizard of wor labirintusának szörnyei egyszerűen azt mondta, hogy csalt a számítógép.

Milyen szép is lenne, ha harácsolás, dilettantizmus és politizálásnak csúfolt bohóckodás meg ingyen ebéd és bérlet helyett végre erről a nyomorult országról és szakértelemről is szólna a parlamenti élet, de ennek sajnos úgy látszik, hogy az elmúlt 20 évhez hasonlóan a következő 20-ban sincs esélye. Hogy kire szavazok majd legközelebb? Basszus, ahogy legutóbb, most se nagyon látok senkit, aki bizalmat érdemelne.

Csatlakozz! Az amerikai fiú a fészbukon

Mi is Az amerikai fiú? Egy regény. Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze álhírek és valódi vélemények.

Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság magyarország forradalom orbán viktor matolcsy unortodox

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.