Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Figyelj csak, ez érdekes!


Hogy is van ez a kormányzóval? Zsidómentő jótevő vagy zsidópusztító gyilkos?

2013.11.04. 09:05 Herkules Irma

magyar fru_1.JPG

A Hazatérés templomában (Budapest,  Szabadság tér) vasárnap szobrot avattak, Horthy Miklós szobrát. A rendezvény szervezése leginkább a Jobbikhoz köthető. A helyszín a Magyarországi Református Egyházhoz. Számos református hívő áll értetlenül előtte, hogy az egyház miért nem zárkózik el határozottan Hegedűs Loránték sok éve tartó ámokfutásától. A rendezvényen Horthy személyét és munkásságát éltetők és antifasiszta tüntetők is megjelentek. Az index beszámolójából és videójából valamennyire képet kaphat az ember a kormányzóval kapcsolatos határozottan különböző véleményekről. Amik szobrot állítanak, azok véleménye egyértelműnek tűnik, mi azonban most közöljük az ellentüntetés szónokának, Magyar Fruzsinának a beszédét.

Hogy a programot mennyire legitimizálta a kormányoldal, természetesen lehet vita tárgya, ezzel kapcsolatban biztosan megosztott a lakosság, a szónok ezzel szemben meglehetősen határozott álláspontot képvisel, szerinte egyértelmű, hogy a jelenlegi kormányzat a Horthy kormányzat szellemi örököse. De következzen az ígért beszéd:  

(Mécs Imre fotója)

VÉLEMÉNY

181 komment · 1 trackback

Címkék: kdnp jobbik horthy miklós

Kivel Együtt 2014?

2013.07.20. 08:45 Paul.White



thumbnail.pngKevesebb, mint egy év van hátra a következő választásokig. Az ellenzék a kormányváltás illúziójában ringatja magát. Az amerikai fiú gyors esélylatolgatásba kezdett, hogy kiderítse, valós alternatíva-e, vagy csak elérhetetlen álomkép a jövő évi "trónfosztás".
VÉLEMÉNY

17 komment

Címkék: politika mszp orbán fidesz magyarország kdnp jobbik feri fidesz kdnp 2014 bajnai lmp DK Választások

Nem "csak" az a baj, ha zsidót ütnek

2012.12.03. 07:33 Herkules Irma

A Jobbik valamit rondán benézett vasárnap megint. Kimenni, zsidózni - ó azok biztosan nem ők voltak! - egy demonstráción, ami a kirekesztés (nem "csak" a zsidók védelméről szólt) ellen szól, pláne akkor, ha parlamenti botrányos megnyilatkozás miatt már ők is magyarázkodásra szorultak korábban, majd a magyarázkodást is magyarázni kezdték, meglehetősen szerencsétlen dolog. A radikalizmus extrém formáit elutasító szalon efeket és a fülig érő szájjal gázkamrákról fantáziáló szörnyeket is könnyen összezavarhatják, pedig úgy látszik mindkét csoporttól szeretnének szavazókat 2014-ben. (Nem, biztosan vannak nem radikális jobbikosok is, bár én még nem nagyon találkoztam ilyennel, ha olvasóink között van ilyen, kérjük, írja meg, hogy ő pontosan mit várna pártjától! Olvasói levélben lehozzuk!) Vélemény

33 komment · 2 trackback

Címkék: jobbik zsidózás

Jó lecke a kirekesztésről - Szegedi Csanád a kordon másik oldalán

2012.07.30. 07:45 Spejbl

Tragikus dolog, ha valaki saját identitását kizárólag saját felmenői genomja alapján tudja, szeretné meghatározni. Egyetlen dolog van, ami ennél borzasztóbb, ha vannak olyan emberek, akik más emberekkel teszik ugyanezt. Másokat nem cselekedeteik, hanem etnikai hátterük alapján ítélnek meg. Hogy számukra pusztán attól "jó" vagy "rossz" lehet valaki, hogy ide vagy odaszületett. Szegedi Csanádra ebből a szempontból különösen izgalmas napok, hetek, hónapok várnak. VÉLEMÉNY

71 komment · 3 trackback

Címkék: magyarország jobbik szegedi csanád

Jobbik-szimpatizáns rendőrkutyák is tiltakoznak a hétvégi jogsértések ellen

2012.07.10. 12:45 Spejbl

Egy neve elhallgatását kérő rendőrkutya, elárulta blogunk munkatársainak, hogy a hétvégi melegfelvonulás során az ellentüntetőkkel szemben valóban aránytalanul jártak el a Pride-ot biztosító rendőrök. A kutya-őrmester állítása szerint mindenki bátran elhiheti a kiszivárgott videofelvételen látottakat, melyek kétségtelenül igazolják Zagyva úrék az üggyel kapcsolatos azon állítását, miszerint a békés demonstráló négylábú támadójával szembeni magatartása teljesen jogos volt. ÁLHÍR

127 komment · 2 trackback

Címkék: jobbik 2012 állatkínzás gárda

Ki (nem) akasztotta fel a Véderő egykori vezetőjét? - avagy a nagy pángalaktikus összeesküvések országa

2011.11.07. 11:40 Herkules Irma

Gondolatok közös örökségünkről, a nemzeti paranoiáról...

Eszes Tamás meghalt, néhány szombattal ezelőtt pedig már el is temették. A Véderő korábbi vezetőjét egy hónapja holtan találták gyöngyöspatai ingatlanában, ahol az első szakértői vélemények alapján saját kezével vetett véget életének. Kevés tragikusabb dolog van annál, mint amikor egy ember arra az elhatározásra jut, hogy végezzen önmagával. Az öngyilkosság nem az erő, hanem a kétségbeesés hangja, arról szól, hogy az életünkben lévő problémákra már képtelenek vagyunk megoldást találni, inkább kiszállunk. (Azonban hiba lenne azt gondolni, hogy több erőről tanúskodik, ha a problémákat bárki is mások megfélemlítésével, leverésével, megölésével próbálja kezelni, akármilyen színbe is öltözzön.)

Szólj hozzá!

Címkék: politika mszp fidesz magyarország jobbik lmp véderő

Nácizni vagy cigányozni az igazi? Egy biztos: mindig a másik a hülye

2011.04.28. 10:45 Spejbl

Nincs mit tagadni, januárban nagyon megdöbbentett az a rengeteg, tartalmát és hangnemét tekintve meglehetősen durva hozzászólás, ami a West Balkános tragédiát követő cigányozással kapcsolatban írt szövegemre érkezett. Akkor 95:5 arányában a cigányokkal szembeni erőszak hívei szólaltak meg, meglehetősen sokat mutatva meg a világról és a társadalmi problémákról alkotott világnézeteikből. VÉLEMÉNY

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz magyarország roma cigány jobbik gyöngyöspata lmp véderő