Az amerikai fiú

Én már belefáradtam, hogy rettegésben éljek, és még álmomban is csak azon rágódjak, hogy mi lesz majd, mikor hétfő reggel a suliba érek. De már nincs visszaút. Ha nem betegedtem volna meg, akkor talán még lett volna esélyem, de másként alakultak a dolgok. Mert ha még meg is szöknék, biztosan körözni kezdenének, sőt, talán még le is lőnének, nagymama pedig belehalna, mikor megmondanák neki, hogy az unokájából nemcsak pöttyös kutya lett, de még köztörvényes bűnöző is. Nem, betegen tutira nem menekülhetek, szóval vár rám az ítélet.

Az amerikai fiú V. fejezet 6. rész

Persze a Dancs Viki meg az iskolai rajzverseny is borzasztó meg félelmetes volt, de most egészen másról van szó! Még azokhoz képest is félelmetesen komoly dolgokról! Ez a vészesen közeledő hétfő pedig pont olyan, mint amikor egy totál izgalmas lapozgatós könyvben választanod kell a legvégén, és ha rosszul döntesz, akkor GAME OVER. Mondjuk úgy, ahogy a Gyíkkirály szigetében, ha levágod a fő-fő gonosz fejéről azt a kinövést, azt a rusnya bibircsókot, aminek még neve is van, úgy hívják, hogy: goncsogot, akkor frankón életben maradsz! De ha a bibircsók marad, akkor hiába csináltad végig becsületesen az egészet. Hiába dobtál a kockákkal rendesen, csalás nélkül, hiába nem tetted oda az ujjadat az előző oldalakhoz, ismét lapoznod kell, és rögtön jön is a 76. oldal, ahol már olvashatod is kiguvadt szemmel: Kalandod itt véget ért! Ja, mert rohadtul így megy ez, néha csak egy rusnya szemölcs múlik az élet. Esetleg néhány kiszúrt biciklikeréken.

Az amerikai fiú részletekben V. fejezet 4. rész

Lógni a suliból baró, de közel tizenhárom évesen nyomorult bárányhimlővel feküdni itthon, miközben tövig rágom a körmeimet, miközben néha alig tudom megállni, hogy el ne bőgjem magam a félelemtől vagy a viszketéstől, az azért már tökre más. Mert nem elég a rettegés, hogy állandóan az jár a fejemben, vajon rájött-e már valaki, hogy én voltam az, aki kilyukasztotta az összes gumit, kellenek még ezek a hülye pöttyök is, amik nemcsak hogy elborítják az egész testemet, ráadásul még folyton viszketnek is. Legszívesebben egész nap vakaróznék, de egyrészt nincs elég ujjam hozzá, másrészt meg biztosan ugrana a húsvéti, a születésnapi, a karácsonyi meg úgy általában az összes ajándék egész évre, ha nagymama rajtakap.

Az amerikai fiú részletekben V. fejezet 4. rész

Vagy ötödikben, amikor rajzversenyt hirdettek a suliban, olyat, amin álnévvel bármilyen képet be lehetett adni, én meg egy teljes hónapon át naponta órákat töltöttem azzal, hogy minél klafábban le tudjam rajzolni, ahogy egy fekete meg egy fehér nindzsa harcol egymással. Hiába mondta a Feri

− aki még be is öltözött otthon a kedvemért nindzsának, plusz meg is mutatta azt a szuperül titkos nundzsakuzást, amit egyedül a  kiválasztottak sajátíthatnak el, ráadásul ők is szigorúan csak bekötött szemmel csinálhatják, mert olyan gyorsak, hogy ha nézni akarná valaki a mozdulataikat, akkor annak egyetlen perc leforgása alatt kisülne a szeme meg felforrna az agyvize, ezért aztán nekem is körbetekerte egy sállal a fejemet, úgy, hogy még majdnem meg is fulladtam tőle −,

hogy inkább vöröset rajzoljak a feketével szembe, mert mindenki tudja, hogy a fehéret a legeslegnehezebb lerajzolni fehér lapra, én mégis kitartottam.

Az amerikai fiú részletekben V. fejezet 3. rész

Szóval raboskodni a négy fal között teli gatyával, ráadásul úgy, hogy fogalmam sincs nem derült-e ki végül a dolog, na, ennél minden csak jobb lehet. De hát ilyen az én formám: én mindig csak akkor betegszem meg igaziból, amikor egy csomó mindennek végleg el kell dőlnie, egy csomó mindennek végleg ki kell derülnie, amikor olyasmi dolgokról kellene hallanom, amik holt biztos, hogy az egész életemet örökre meg fogják változtatni. Ilyenkor hiába nem eszem a krétát, hiába nem iszom a tejlimonádét, valahogy mégiscsak megnyekkenek. Ráadásul bárányhimlő hatodikban? Tök ciki. Akkor már inkább halna meg az ember tisztességesen.

Az amerikai fiú részletekben V. fejezet 2. rész

Krétát enni? Tökre jó. Sós meleg vizet inni? Tökre jó. Betegnek lenni? Tökre jó. Főleg, ha nem akarok töridogára tanulni. De miért is akarnék, ha a felnőtteket úgyis csak az a sok hülye évszám érdekli, arra viszont a rosseb se kíváncsi, milyen klassz kis lovagi páncélokat, harci méneket meg kőhajítókat tud rajzolni az ember.

 Az amerikai fiú című regény részletekben

V. fejezet 1. rész

Szóval, ahogy mondtam, van néhány szabály, amit tudnod kell, amit mindenkinek tudnia kell. Tehát először is: az igazi hősök sohase majréznak. Érted, sohase! Tehát:

1. szabály: Nem szabad félnem, szóval legalább tízszer meg kell néznem a Péntek 13-at egyedül, hogy megedződjek.

2. szabály: Nem szabad, hogy már az elején lássák rajtam, hogy nem félek semmitől, csak azután mutatom meg, kivé is váltam valójában, ha már nem tudnak legyőzni. Azért addig is éjszakánként majd légpuskával járom a falu utcáit, és aki rosszban sántikál, az nem jut messzire. IV. fejezet 4. rész

Naná, hogy a filmekben mindig minden sokkal könnyebben megy, mint a valóságban. Naná, hogy ott eltelik tíz perc, és már kolttal vagy tomahawkkal az oldalán, egy tehénfoltos ló nyergében vágtat a főhős az égigérő sziklák vagy az égigérő fák között, de itt nemcsak pöttyös Pimpa-ló meg fegyver nem terem egyik pillanatról a másikra – még azoknak se, akiknek munkásőr a faterjuk –, de úgy látszik, hogy még egy tanévnyi iskolai takarékbélyeg-vásárolgatás is kevés ahhoz, hogy az ember legalább egy olyan új, banánüléses cangával gazdagabb legyen. Pedig egy hűséges és gyorskerekű hátas megszerzése lehetne az első igazi lépés, anélkül hogy a francba kezdjen az ember új és szabad vadnyugati életet? Az amerikai fiú IV. fejezet 1. rész

Miután hazafelé indultam a boltból, az járt a fejemben, hogy jó lenne meghalni. Mert hiába képzeltem el olyan frankón, hogy a Feri megvéd, miután alaptalanul lopással gyanúsított az a bunkó Komár Géza az ABC-ben, hogy a Feri harci színekkel az arcán olyan rendíthetetlenül megáll a felvágottas pult előtt, mint Gojko Mitic az Osceolában kezében a rászáradt vértől vörös pengéjű tomahawkjával. Legalább úgy vagy talán még vagányabban, mert tőle még az is ki telt volna, hogy lefőzze a Gojkot.

Feriék kalandjai III. fejezet 4. rész

Frankón lehet, hogy egyszer majd le áldozik az én csillagom is. Hogy meghalok, hogy kinyírnak, hogy kilyukasztják a bőrömet, csak mert, mondjuk, valamikor régen véletlenül megszántam valami gonosztevőt, aki az életéért könyörgött. A végén az a rohadék majd tutira megáll fölöttem miközben fogatlan szájával nyálat fröcskölve röhög. De annyit azért elárulhatok, hogy az a szemét, engem legyőző hálátlan kutya se úszná meg szárazon a dolgot! Mert miután hasba lőne – állítólag ez a legfájdalmasabb dolog a világon, én azonban fel se szisszennék, sőt meg se érezném, úgy megedzene addigra az élet, meg a sok száztű, kézkicsavarás stb. a suliban meg tömegsport után –, olyasmi történne, amire soha nem számított! Az amerikai fiú III. fejezet 3. rész