Az amerikai fiú

Naná, hogy a filmekben mindig minden sokkal könnyebben megy, mint a valóságban. Naná, hogy ott eltelik tíz perc, és már kolttal vagy tomahawkkal az oldalán, egy tehénfoltos ló nyergében vágtat a főhős az égigérő sziklák vagy az égigérő fák között, de itt nemcsak pöttyös Pimpa-ló meg fegyver nem terem egyik pillanatról a másikra – még azoknak se, akiknek munkásőr a faterjuk –, de úgy látszik, hogy még egy tanévnyi iskolai takarékbélyeg-vásárolgatás is kevés ahhoz, hogy az ember legalább egy olyan új, banánüléses cangával gazdagabb legyen. Pedig egy hűséges és gyorskerekű hátas megszerzése lehetne az első igazi lépés, anélkül hogy a francba kezdjen az ember új és szabad vadnyugati életet? Az amerikai fiú IV. fejezet 1. rész

Miután hazafelé indultam a boltból, az járt a fejemben, hogy jó lenne meghalni. Mert hiába képzeltem el olyan frankón, hogy a Feri megvéd, miután alaptalanul lopással gyanúsított az a bunkó Komár Géza az ABC-ben, hogy a Feri harci színekkel az arcán olyan rendíthetetlenül megáll a felvágottas pult előtt, mint Gojko Mitic az Osceolában kezében a rászáradt vértől vörös pengéjű tomahawkjával. Legalább úgy vagy talán még vagányabban, mert tőle még az is ki telt volna, hogy lefőzze a Gojkot.

Feriék kalandjai III. fejezet 4. rész

Persze világos: egy napon majd az én kalandom is véget ér, mert azért frankón nem könnyű dolog valóban szabadon élni még egyedül sem, előbb vagy utóbb, de megkopnak majd a reflexeim, s akkor biztosan jön majd valaki, aki még nálam is gyorsabban húzza meg a ravaszt. Az lenne a legbaróbb, ha kint a sivatagban érne utol a halál. Egyedül a lovam lenne mellettem azon az utolsó éjszakán, aztán persze ő is beadná a kulcsot.

Az amerikai fiú III. fejezet 2. rész

Hogyan is tudna a gazdája nélkül élni, akivel olyan jó barátok voltak sok-sok éven át? Harcostársak, akik soha nem csapták be, soha nem röhögték ki, soha nem hagyták cserben a másikat. Na meg persze nem írtak szerelmes levelet a másik nevébe a Dancs Vikinek, ahogy az a rohadt Sanya csinálta velem a múlt héten. Szemétláda! Örök harag!

Mostanában rosszul mennek a dolgok. Ebből a bénázásból pedig már nagyon elegem van. Elég volt, hogy folyton piszkálnak valamiért az iskolában, hol az népdaléneklésért, hol meg azért, mert fociba mindig csőrözök vagy mellérúgok a kapunak, bár nagymama azt mondja, oda se figyeljek rájuk, mert ezek még akkor is ágyba fognak vizelni, amikor én már rég megkaptam a tévészerelő bizonyítványomat meg pluszba mellé még az érettségit is.

Az amerikai fiúi III. fejezet 1. rész

Sajnos nemcsak a felnőttekben kellett csalódnunk, de magunk miatt is lett okunk a szégyenkezésre, mert végül nemcsak helikopter és zászlófelvonás nem volt Feri temetésén, de mi is beálltunk az árulók sorába. Rohadtul. Bár eredetileg úgy terveztük, végül mégse az otthon készített predátoros pólóinkban meg a gondosan, farmeresen kivagdalt mackónadrágjainkban mentünk el az amerikai fiú temetésére. Én nem mertem, Sanyát meg félútról rángatta haza az apja, hogy öltözzön fel rendesen, mert ő nem fog valami koszos hippit nevelni a fiából.

II. fejezet 5. rész

Mikor csalódottan kiléptem az utcára, Sanya már javában feszegette zsebkésével a csengő mellé, a házfalára erősített Vigyázz a kutya harap! - táblát. Miután végül szitkozódva abbahagyta - mert úgy mégsem ér annyit az egész, hogy kicsorbuljon a svájci bicskájának az éle, mert mi lesz akkor később, ha esetleg meg kell védenünk magunkat az ellenséges harcosokkal szemben -, egyetlen szó nélkül indultunk a tanácsháza irányába. Sanya az utat borító köveket csőrözte. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy a Feri nevelőapjával biztosan több szerencsénk lesz, mert az tudja, mi a dörgés, mert hát nem lesz csak úgy valakiből nemzetközi kamionsofőr, nem igaz?

II. fejezet 4. rész

Végül azonban minden fáradozásunk hiábavalónak bizonyult. Először az igazi apjához mentünk, mert a Sanyáék szomszédjában lakott, meg a Sanya mesélte róla, hogy jó fej. Nem köpte be a szüleinek, amikor még tavalyelőtt felmászott az egyik kombájn tetejére, aztán meg nem tudott lejönni róla, persze akkor még csak kis pisis tízéves volt, így aztán ezen rohadtul nincs mit csodálkozni. 

Az amerikai fiú II. fejezetének 3. része

Jól tudtam, miről beszél. Én is dühös voltam, úgy éreztem: átvertek. Most már kétségtelen volt, hogy minden felnőtt, aki csak él ezen a Földön – kivéve persze nagymamát – hazudik. Ettől a végtelenül keserű felismeréstől már nemcsak a falu meg a mi Amerikánk között, de bennem is legalább akkora űr tátongott, hogy még Han Solo űrhajója, az Ezeréves Sólyom se tudta volna átrepülni. Még akkor se, ha a Solo kapitány a legjobb csempész a naprendszerben, meg segít neki az a nagydarab szőrős barátja, akit Csubakkának hívnak. Mert ez még nekik is nagy falat lenne. De akkor mit szóljak én? Hisz mégis csak gyerek vagyok még.

II. fejezet 2. rész

Az amerikai fiú halála után frankón megváltozott minden. Nekünk azt akarták beadni, vérmérgezés végzett vele, ami a temetőben talált löveghüvelyeknek meg a tenyerén rambókéssel végrehajtott műtétnek volt köszönhető.

Bármi megeshetett, mert a Ferinek két apja volt. Ezért is lehetett olyan igazán amerikai. Az amerikaiak közül ugyanis talán mindegyiknek két apja van, nálunk meg csak neki egyedül, azért is olyan jó hely az ott, meg trágya hely ez itt. És ezért is lehet olyan vagány és zabolázatlan meg szabad a Feri. Az egyik apja ugyanis a TSZ-ben fejes, ő mondja meg a permetező helikopternek, hogy mikor szállhat fel vagy le, a másik meg, akihez hozzáment az anyja a válás után nemzetközi kamionsofőr, aminél menőbb talán nincs is! Végtelen országút, gengszterek, embercsempészek, útonállók, márka meg dollár; szóval minden, ami csak kellhet. Ő aztán igazán tudhatja, hogy mi az élet.

Az amerikai fiú I. fejezet 6. és egyben befejező része