Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Hogy is van ez a kormányzóval? Zsidómentő jótevő vagy zsidópusztító gyilkos?

2013.11.04. 09:05 Herkules Irma

magyar fru_1.JPG

A Hazatérés templomában (Budapest,  Szabadság tér) vasárnap szobrot avattak, Horthy Miklós szobrát. A rendezvény szervezése leginkább a Jobbikhoz köthető. A helyszín a Magyarországi Református Egyházhoz. Számos református hívő áll értetlenül előtte, hogy az egyház miért nem zárkózik el határozottan Hegedűs Loránték sok éve tartó ámokfutásától. A rendezvényen Horthy személyét és munkásságát éltetők és antifasiszta tüntetők is megjelentek. Az index beszámolójából és videójából valamennyire képet kaphat az ember a kormányzóval kapcsolatos határozottan különböző véleményekről. Amik szobrot állítanak, azok véleménye egyértelműnek tűnik, mi azonban most közöljük az ellentüntetés szónokának, Magyar Fruzsinának a beszédét.

Hogy a programot mennyire legitimizálta a kormányoldal, természetesen lehet vita tárgya, ezzel kapcsolatban biztosan megosztott a lakosság, a szónok ezzel szemben meglehetősen határozott álláspontot képvisel, szerinte egyértelmű, hogy a jelenlegi kormányzat a Horthy kormányzat szellemi örököse. De következzen az ígért beszéd:  

(Mécs Imre fotója)

VÉLEMÉNY

"Kedves Barátaim, kedves Egybegyűltek! Azért jöttünk ide egy-egy szál virággal, hogy megemlékezzünk a Horthy korszak áldozatairól, halottainkról. A keleti frontra kivitt katonákról, a holokauszt áldozatairól. És azért ide jöttünk, mert itt, a szomszédos templomban avatják a szobrát annak, aki legfelsőbb szinten, államfőként felelős volt mindezekért: a fronton és a lágerekben elpusztított több százezer ember haláláért.

Annak a kormányzónak a szobrát avatják itt, aki a helyén maradt az 1944 márciusi német megszállás után, aki kinevezte a Sztójay-kormányt, benne a deportálásokban kulcsszerepet játszó hírhedt belügyi államtitkárokat, legitimálta működésüket. És ezzel maga is részt vett a zsidóság deportálásában, és kiszolgálta a hitleri akaratot Magyarországon. Rövid idő alatt mintegy félmillió embertársunkat gyűjtötte össze és szállította ki brutális körülmények között itthonról az a kormány, amelyet a kormányzó legitimizált, akinek a szobrát most avatják odabenn a templomban. Annak a szobrát, aki működtette a gyilkos gépezetet. Mert az aztán működött, nem volt abban hiba!

Ne mondja senki, hogy Horthy nem tudta, hogy miről szólnak a német táborok! Történelmi tény, hogy tudta nagyon jól. Előtte is hosszú éveken keresztül a zsidó-törvényeket államfőként ő szentesítette! És történészek azt is megállapították,  tudott arról, hogy a bevagonírozott embereket haláltáborokba viszik! Közös fényképek Hitlerrel! Mit gondolnak azok, akik tagadják Horthy felelősségét, miről társalogtak autózás közben? Most már biztosan tudjuk, hogy Horthy megígérte Hitlernek, hogy folytatja a deportálásokat. Ne jöjjön senki azzal, hogy később  leállította! Nem neki köszönhető, hogy a vidéki zsidóság totális kiirtása után a budapesti zsidóság „csak” kisebb mértékben pusztult el. A nemzetközi nyomásnak volt köszönhető! Édesanyám kétszer menekült meg többed magával a gettóból illetve a Duna partról: hatalmas szerencsének köszönhetően. Nem annak a személynek köszönhetően, akinek ott bent szobrot avat a jelenlegi kormányzat.

Deportálják Károlyi Mihály szobrát, az alsó rakpartra űzik József Attila szobrát, antiszemita megnyilvánulások szabadon hangozhatnak el a parlamentben, betiltott fasiszta alakulatok szabadon létezhetnek, masírozhatnak, félelmet kelthetnek szabadon, sőt újabbak alakulhatnak hatósági bejegyzéssel, etnikai, rasszista megnyilvánulások kormányszinten valamint egyes bíróságokon zöld utat kapnak – ezek mind  a fasiszta ideológia hűséges megnyilvánulásai. A gépezet most is működik, a nagy machinátornak nincs más dolga most sem, mint szemlélni az általa működtetett gépezet engedelmes csattogását. Nem győzzük hangsúlyozni egyre többen, hogy a fasizmus nem a vagonokkal kezdődik – az már a vége.

Utcákat-tereket elnevezni Horthyról és korszakának képviselőiről, szobrot állítani nekik, az ország szimbolikus főterét és az emlékezetet átrendezni a gyilkos ideológia üdvözítéseként – amellett, hogy cinikus - megengedhetetlen és életveszélyes. Azt mutatja, hogy a jelenlegi kormányzat az antiszemita és tegyük hozzá a rasszista ideológiát nemcsak elfogadottá, de példává, sőt kötelezővé is teszi.

Emlékezzünk az áldozatokra. Idézzük fel arcukat, tekintetüket, mosolyukat, integetésüket, ölelésüket. Nekik is tartozunk azzal, hogy végre szembenézünk a múltunkkal! Az utolsó órában vagyunk! Ne hagyjuk, hogy megmérgezzék gyermekeinket felelőtlen percemberkék a hatalommániás fővezér kénye-kedve és ideológiája szerint. Ne hagyjuk, hogy átírják a történelmünket, ne hagyjuk, hogy átírják és eggyé olvasszák a tankönyveket!

Lépjünk túl végre a jus murmurandis keretein, a morgás jogán. Emeljük fel szavunkat, de előbb a fejünket. Egyenesedjünk ki, és mondjuk, hogy elég volt! Elég volt! És ha már ezt ki tudjuk mondani, akkor itt ne álljunk meg, menjünk tovább. Minden fórumon (a nyilvánosság előtt, a bíróságokon) bármilyen lehetetlen, mert egyre inkább az, szerezzünk érvényt az alapvető emberi jogoknak, az emberi értékeknek!

Ez a kormány ellopta a megélhetésünket, ellopta a jövőnket, és ellopja a múltunkat is – és egy olyan múltat hoz vissza, egy olyan ideológiát, amely csak a múlt tanulságául lehetne jelen, és nem valóságosan, nem államideológiaként.

Nem felejtünk. Ígérjük meg, hogy nem felejtünk, és nem hagyjuk, hogy az a szörnyű múlt jelenünkké váljon.

Helyezzük el az emlékezés virágait, és ne felejtsünk."

A beszédet követően elhangzott József Attila Világosítsd föl című verse, aminél keményebb vers kevés akad a magyar költészetben, jó lenne, ha nem lenne semmiféle aktualitása a félelmetes soroknak... 

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vigasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba, 
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

1936. okt.

Magyar Fruzsina: dramaturg, forgatókönyvíró, számos cikk szerzője. 1977-ben Pécsett kezdte pályafutását, majd egy évig Kecskeméten dolgozott. 1979–től 1984-ig a szolnoki Szigligeti Színháznál dolgozott mint dramaturg, ezután politikai okokból öt évig nélkülözték, majd a Nemzeti Színházhoz került. Később a József Attila Színháznál, a Thália Színháznál, majd hosszú ideig a Budapesti Kamaraszínháznál dolgozott. Dramaturgiai munkáiban megnyilvánul a pontos kidolgozottság és a szakmai hozzáértés. OKJ-s animációs képzésben tanít.

Forrás: wikipedia

Úgy érzed, hogy Magyarországon komoly zavar van az erőben? Csatlakozz hozzánk a (klikk) fészbukon, ha az gondolod, ideje lenne, ha végre rólunk, egyszerű polgárokról is szólna ez az ország, ha bontás helyett végre építkezés kezdődne!

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

181 komment · 1 trackback

Címkék: kdnp jobbik horthy miklós

A bejegyzés trackback címe:

https://azamerikaifiu.blog.hu/api/trackback/id/tr375613731

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mannerheim és Horthy 2013.11.04. 15:31:00

Évforduló Olvasom a wikipédia bejegyzést a 66 évvel ezelőtti kiugrási kisérletről és morgok. Ilyeneket ír: Október 15-én megkezdődött a kiugrási kísérlet, ami a nyilas és a németbarát tisztek ellenállásán megbukott. Hm, hát igen. Azok a gonosz n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.04. 16:55:47

A DIKTÁTOR SZOBRA

Lovas Horthymikiegér
Szobrot kap most Budapest is.
Ez a látvány sok pénzt megér,
S szép lesz, mint a bubópestis.

Avítt elit büszkén avat,
Vivátot zeng sok száz torok,
S szónok zagyvál hetet-havat...
Éljenek a diktátorok!

Ellentengernagyé a Vár,
Népé csendes Don kanyaró,
S Kádár is a szobrára vár...
Gyagya ország, ülj le! Karó!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2012/05/diktator-szobra.html

conmorientes 2013.11.04. 16:56:02

@inebhedj - szerintem:

Ez is egy álláspont, bár a per anyaga jelentős mértékben a fellelt birodalmi statisztikákból anyagokból és iratokból állt.
Ezzel együtt az Eichmann rendelkezésére bocsátott kontingens a jelentős feladat elvégzésére nem volt elegendő, ezért a pontos és megfelelő lebonyolításban a magyar hatóságok túlnyomó szerepet játszottak. Erről pedig nem a Nürnbergi per iratai hanem az akkori magyar kormányhatározatok és utasítások tanúskodnak, persze csak ha a túlélők elmondásai túlságosan összhangban állóank tekinthetőek....

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.04. 16:56:13

@conmorientes: Ma meg van holokauszttagadást büntető törvény.

Nonszensz, de van. Mert jópontnak számít a hozzánk legközelebb eső erőcentrumban.

Akkor meg zsidótörvényeket kellett hozni. Ilyen volt a korszellem.

Persze azt is lehetett volna csinálni, hogy Horthy felpattan az almásderes lovára(, akit Asiadne-nek hívtak), nekimegy a pánzéloshadosztálynak, majd kijelenti, hogy oké, akkor nekem ennyi volt a háború.

Ebben az esetben 0% esély lett volna arra, hogyha a végkifejlettben mozgásterünk van, azt valaki megragadja.

Azt meg remélem senki nem gondolja komolyan, hogy a szövetségesek beszámították volna az érdemeit...

Radio Silicon 2013.11.04. 16:57:54

@conmorientes: Fenyeget egy fotelharcos? Miért is kellene a Homokamut elhinnem? Ja, hogy ezáltal érzelmi zsarolás áldozataként minden farizeusi hülyeségre bólogassak? Neeeem, barátocskám. Én csak a saját bűneimért felelek, és a holokamu nem tartozik ezek közé.

komplikato 2013.11.04. 16:59:10

@jogalany: "Hatalomban egy kicsit sem tett a kiszolgáltatottak védelmében, a magyar nép zömét szolgasorban, cselédként tartotta foglyul. Az a furcsa, hogy népellenesége miatt senki nem szól ellene, pedig csak ezért ki kéne vágni a magyar emlékezetből. "

Látod az újkori "alternatív" történelemben hű de sokat ettt a haza felfejlesztéséért, közben meg ment ezerrel a feudalizmus bebetonozása. Saját kisded hatalmáról nem szólva.

vasmargitt 2013.11.04. 17:03:03

hová jutott ez a szerencsétlen ország? a kormányzóerők hallgatólagos jóváhagyásával és cinkos kacsintásával a nácik szobrot állíthatnak egy fővárosi templomban egy tömeggyilkosnak... és még büszkék is rá egy csomóan itt a kommentelők közül.

ez az ország röpke három év alatt európa szégyenfoltja és közröhej tárgya lett. köszönhetően egy csüngőhasú elmebeteg diktátornak, akinek minden gonosz bűncselekményéhez, pereputtya gátlástalan gazdagodásához a fideszes agyatlan mocskok tapsikolnak. le se szarják az ország érdekeit, miközben olyan szerepben tetszelegnek, hogy ők hazafik.

lófütyit vagytok ti hazafik. agyatalan országrontó patkányok vagytok, akik boldogan aszisztálnak ahhoz, hogy az ország az időben visszament máris 70 évet. rohadékok

komplikato 2013.11.04. 17:03:21

A nagy vitában érdeklődnék, hogy igaz az a hír, hogy a minap felavatott szobor az HAT éve létezik már? vagy csak álmodtam egy erről szóló cikket még reggel valamelyik címlapon?

Radio Silicon 2013.11.04. 17:06:43

@vasmargitt: Pont azért (is) gondolom, hogy Horthy egy tisztességes ember volt, mert olyanok, mint Steiner nyivákolnak a szobor ellen.

komplikato 2013.11.04. 17:08:20

@Radio Silicon: Fotelharc(z)os VS Fotel-náci meccs lesz?
Hozok kukoricát.

zobod 2013.11.04. 17:18:57

Szerintem Horthy nem volt antiszemita, egyszerűen csak egy elitista uralkodó volt, akinek csak a nemesember, vagy legalábbis dúsgazdag ember volt csak ember. A korabeli elitben voltak szép számmal zsidó származású nagypolgárok, bárók. A lakosság zömét meg, nemestől lefelé, pont úgy leszarta, ahogy a csóró vidéki zsidókat. Azok csak alattvalók voltak, kicsit többek mint a haszonállatok, de azért nem sokkal. A II. VH-ban közrangú bakák tízezrei pusztultak a fagyban, lövészárkokban, a földbirtokos csemete tiszti rangú pubikák meg a tiszti kaszinóban szórakoztak. Pár arisztokrata leszármazottat leszámítva, nem sok oka van senkinek visszasírni a főméltóságú úr negyedszázadát, bár a XX.sz-i első felének egyetemes történelemben Horthy nem számít borzasztó uralkodónak.

vasmargitt 2013.11.04. 17:21:35

@Radio Silicon: ez a "tisztességes ember" százezreket engedett a halálba, sokukat egyenesen ő küldte. vagy ostobaságból, vagy felelőtlenségből. egyik se egy államfői tulajdonság, még ha ebből kijut megint nekünk. horthy tömeggyilkos volt, mi faszt kell védeni. csöpög a vér a kezéről. érthetetlen faszok vagytok ti, fideszes gonosztevő csürhe

Szúnyog 2013.11.04. 17:24:36

@vasmargitt: Drága Margitka! Finom, cizellált, okos mondataid már igazán hiányoztak.

$pi$ 2013.11.04. 17:27:55

@vasmargitt:
"ez a "tisztességes ember" százezreket engedett a halálba, sokukat egyenesen ő küldte."

Háború volt, sőt világháború. Tudod mi az? Azt jelenti, hogy sok-sok országból küldenek halálba embereket.

komplikato 2013.11.04. 17:28:49

@vasmargitt: Na igen, volt róla egy idézett valahol, hogy mivel elkűldték munkaszolgálatra a zsidó orvosokat aknát keresni, árkot ásni, gyakorlatilag ország felében NEM volt orvosi ellátás, a hadseregben még annyira sem. Mindeközben a munkaszolgálatosok tizezresével halltak meg 1941-től, hol volt még akkor német megszállás, ugye?
De erről megint nem illik beszélni, mert nem vág egybe a komcsi kamu történelmet váltó mai "Fidesz-KDNP" kamu történelemmel ...

komplikato 2013.11.04. 17:31:55

@$pi$: Ja és a Húsvéti nyuszi lépett be a háborúba, mi?
Másrészt meg mindegy, hogy Horthy jó vagy rossz vagy középszerű vezető volt.
Vezető volt, kormányzó. És felnőtt ember. minden lépéséért és annak ÖSSZES következményéért ő a felelős, ha tudott róla, ha nem, ha sejthető volt, ha nem.
Az élet ilyen kegyetlen.

@♔batyu♔: Ez így van, de nem látom be miért kéne egyik fél konteóit és hülyeségeit apceptálnom, a másik félét meg ignorálnom vagy pont fordítva.

kukko 2013.11.04. 17:35:12

Semmi más, mint provokáció. Horthy kapcsán előkerül Károlyi, annak kapcsán a hazaárulózás, majd a nácizás, a mocskosorbán majd a mocskosgyurcsány. Egy olyan országban ahol sajtószabadság van és nincs igazi antiszemitizmus ez a két téma határozza meg a közbeszédet. Ezzel fedik el a szemünk elől hogy teljesen alkalmatlan vezetése van és volt az országnak. És ahogy elnézem még hosszú ideig így is lesz!

♔batyu♔ 2013.11.04. 17:36:29

@Jenyei: Mivel Kádár az 56-os megtorlás irányítója volt, bűne lemoshatatlan.

Történelmi szempontból szerepe sokban hasonlít Horthyéhoz, csak itt a kezdettől fogva megszállóként jelenlévő oroszok vannak a nácik helyében.

Éppen ezért Kádárnak már vannak itt érdemei, még akkor is, ha ezt a félelem egy másik forradalomtól diktálta.

A kommunizmus viszonylagos puhaságát valójában az 56-os hősöknek köszönhetjük. Kádár ezt megértette, az oroszokkal is sikerült megértetnie, így ő és elvtársai hatalomban maradhattak.

$pi$ 2013.11.04. 17:36:37

@komplikato: "Ja és a Húsvéti nyuszi lépett be a háborúba, mi?"

Jah, persze, Horthy fogta és belépett a háborúba. Ő egyedül.

Ha ilyen galádságot nem tett volna, akkor az egész világháború faszán kikerülte volna az országot, hisz mint tudjuk az így szokott menni. Azért is hívják világháborúnak, mert ki lehet belőle maradni... már ha nincs az egy Horthy, mert ő belépett.

Állítsuk meg a ......... 2013.11.04. 17:37:33

horthy levele telekihez

„»Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe - kivált külföldön - a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.«

Állítsuk meg a ......... 2013.11.04. 17:39:47

Az Andrássy úti palotát, a libériás inasokkal és bálokkal valamiből finanszírozni kellett.

Ott voltak a gazdag zsidók.

komplikato 2013.11.04. 17:39:49

@$pi$: "Ha ilyen galádságot nem tett volna, akkor az egész világháború faszán kikerülte volna az országot, hisz mint tudjuk az így szokott menni."

Arra válaszólj, hogy pl. Finnországot, Bulgáriát, romániát kikeűlte a háború?
vagy Norvégiát, Svédországot?

Mert emlékeim szerint NEM kerűlte ki. És akkor most jön a 20 forintos kérdés, akkor ők velünk ellentétben miért úszták meg sokkal joban? Nem ér simán a geo-politikára tollni a választ, mert az kisebb része volt a dolognak. Bizony a VEZETŐKÖN múlt 90%-ban!

MACISAJT 2013.11.04. 17:40:31

@I_Isti: ("Ausztria nem üzent hadat a Szovjetuniónak, Magyarország meg igen. ")

Hülye.
Ausztria 1938 óta, vagyis az Anschluss (csatlakozás) óta Németország része volt....

Az osztrákok élelmességét az Anschluss kezelése is bizonyítja. Már 1919-ben tettek egy gyenge kísérletet erre, az antant azonban erre rájött, és megakadályozta a németekkel alkotandó „önkéntes” államszövetséget. Amikor ennek a tervnek a lehetetlenségét belátták, rögtön alkalmazkodtak az új helyzethez.

Amikor viszont 1938-ban fordult a kocka, és Hitler mindent elsöprő erővel lépett fel, a német hadparancsnokoknak az egyik legfontosabb utasítása volt, hogy az Ausztriába való bevonuláskor, a náci csapatokat szállító gépkocsivezetők vegyenek fel védőszemüveget, mert az osztrák lakosság várhatóan virágszálakat dobál rájuk, és ezek megsérthetik a szemüket.

Ennek ellenére Ausztria a második világháború után az áldozat szerepében tetszelgett, és nem kis részben az utolsó osztrák trónörökösnek, Habsburg Ottónak köszönhető, aki a háború idején elfogadtatta a szövetségesekkel, hogy Ausztriát a németek kebelezték be. Így aztán az áldozatnak tekintett Ausztriának például nem kellett jóvátételt sem fizetnie a második világháború után. Ellentétben például Magyarországgal, amelyet 1944-ben szintén megszálltak a németek.

Nem szerelték le a gyáraikat

Az osztrákok jórészt megúszták, hogy a szovjetek leszereljék a gyáraikat, illetve a német tulajdont kisajátítva szovjet vállalatokat hozzanak létre 1945 után, a négyhatalmi megszálláskor. S hogy miért voltak ügyesebbek ekkor is az osztrákok nálunk? Mert amerikai sugallatra gyorsan államosították a nagy cégeiket, így az egykori Herman Göring Werkét, is, amely Linz környékén az egyik legnagyobb ipari komplexumuk volt. (Nálunk például ugyanennek a náci vállalatcsoportnak a tagja volt az Óbudai Hajógyár, de ez szovjet tulajdonba került.) Így körülbelül 1,5 milliárd márkányi vagyont mentettek meg a szovjetek elől, ennyivel több maradt Bécsnek, mint Budapestnek.

Az osztrákok persze elfogadták a Marshall-segélyt is a második világháború után. Egyetlen ország sem kapott arányaiban annyi pénzt – fejenként 131 dollárt - az USA-tól, mint Ausztria, persze mi ebből 1947-ben már kimaradtunk, mert egyre inkább betagozódtunk a szovjet blokkba, és Moszkva letiltotta az amerikai segítség elfogadását. Az osztrákok egyébként – szintén Habsburg Ottó lobbizása és információi alapján – már rég készültek a Marshall-tervre: már 1945-ben minisztériumot állítottak fel az ilyen ügyek kezelésére, így amikor meghirdették a segélyakciót, elsőnek adták be a bécsi igényeket, és ezért kaptak kétszer annyi segélyt, mint bármelyik másik nyugat-európai állam.

A legügyesebb akció

Végül a legügyesebb manőverük 1954-55-ben következett be. Az osztrák diplomácia felismerte az egyedülálló lehetőséget arra, hogy véget vessen a szovjet megszállásának. 1954-ben a bécsi diplomácia felvetette ugyanis az ország svájci mintájú semlegességét. Erre az ötletre rögtön rákapott Hruscsov szovjet pártvezér, aki egyrészt általános kelet-nyugati enyhülési politikát hirdetett Sztálin halála után, másrészt egy stratégiai jelentőségű esélyt ismert fel az osztrák semlegességben. Hruscsov ugyanis Svájc és Ausztria neutralitását azért támogatta, mert így az Alpok vonalában a NATO északi és déli szárnya kettéválasztható lenne egy semleges övezettel. (Az NSZK, vagyis Nyugat-Németország amúgy csak 1955-ben csatlakozott a NATO-hoz.)

Így aztán 1955-ben megkötötték az osztrák államszerződést, amely a nagyhatalmak révén garantálta Ausztria semlegességét, és ezzel egyidejűleg a szovjetek kivonultak az általuk megszállt osztrák területekről. Egy év múlva Magyarország ezt – a szovjet csapatok kivonását – nem tudta elérni, még véres harcok árán sem.

Mindezek után megállapíthatjuk: Bécs ügyesebb diplomáciája, kellő időben kellő rugalmasságot mutató politikája, és persze a lehetőségek precíz és azonnali kihasználása, a túlzó követelések megfelelő időpontban való visszavonása – például az „osztrák Trianon” után – mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Ausztria sikeresebben vegye a huszadik század leggyötrelmesebb megpróbáltatásait, és Magyarországnál sokszorosan gazdagabban kerüljön ki a világkonfliktusokból. És azt se felejtsük el, ráadásul Ausztriának még malaca is volt.

(Forrás: hvg.hu)

És én ehhez már csak egy valamit tennék hozzá: az osztrákok, és bárki Hitlr csatlósai közül, azért jártak jobban mert Magyarországnak hagyományosan még hazaárulókból is csakis a legalja jutott.

komplikato 2013.11.04. 17:45:09

@♔batyu♔: Azért 56-ból a lengyelek sokkal jobban jöttek ki szerintem, mint mi. Más kérdés, hogy a 80-as évekre nekik már ebből nem sok minden látszott, meg is született pont ezért a Szolidaritás. Ez meg azért fontos nekünk magyaroknak, mert a lengyel szolidaritás gyerekeit itt üdültette egy csomó önkéntes pl. a Balatonnál és ha nagyon megkapirgáljuk innen indúlt valahonnan az az ellenzéki munka ami a rendszerváltást hozta. (Persze kellett hozzá pár történelmi esemény is.)
Más kérdés, hogy nem sikerűlt valami jól a rendszerváltás. Komcsik és gyerekeik ülnek minden pártban. Meg is látszik.

$pi$ 2013.11.04. 17:45:58

@♔batyu♔: "Éppen ezért Kádárnak már vannak itt érdemei, még akkor is, ha ezt a félelem egy másik forradalomtól diktálta."

Úgy érted, hogy több embert is halálra ítélhettek volna és többet is internálhattak volna? Meg mondjuk többször is a tömegbe lőhettek volna, ugye?

$pi$ 2013.11.04. 17:49:14

@komplikato: "És akkor most jön a 20 forintos kérdés, akkor ők velünk ellentétben miért úszták meg sokkal joban? Nem ér simán a geo-politikára tollni a választ, mert az kisebb része volt a dolognak. Bizony a VEZETŐKÖN múlt 90%-ban! "

Úgy érted, hogy ha Magyarország nem támadja meg az oroszokat, akkor a vasfüggöny külső oldalára kerültünk volna? Na, mondhatom...

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.11.04. 17:55:02

@zobod: "Szerintem Horthy nem volt antiszemita"

Szerintem, te meg hazudsz.

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.11.04. 17:58:51

Az a baj, hogy csaknem mindenki rosszul használja az antiszemita és az antiszemitizmus szavakat. A mai tüntetős-ellentüntetős világban -többek között- pont az ilyen rosszul használt és értelmezett szavakon bukik el sokszor minden, s lesz nevetség forrása a szót, szavakat skandáló. Tessék pontosan értelmezett szavakkal tüntetni, szobrot felállítani vagy ledönteni:

Noé unokája, Sém után szabadon az antiszemita szó azt jelenti, hogy szemita-ellenes, Sém-ellenes. A kifejezést 1781-ben alkotta meg Schlözer német történész. Sémtől nemcsak a zsidók eredeztetik magukat, hanem az arabok, a máltaik, sőt még az etiópok is! Persze rajtuk kívül olyan kihalt népek és törzsek is Sémet tekintették közös ősöknek, mint az asszír, a babilóni,az eblai, vagy az amorita.

Tehát ha azt mondjuk valakire, hogy antiszemita, akkor azt állítjuk róla, hogy arab-ellenes, máltai-ellenes és etióp-ellenes is. Valószínűleg Magyarországon nem erről van szó.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.11.04. 17:58:55

@fofofo: "Horthy szerepe nem egyértelműen pozitív vagy negatív."

Mondják ezt az ostobák, akik soha nem tanultak történelmet.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.11.04. 17:59:45

Ha Horthy vagy Kádár között választani kell, akkor inkább Horthy volt a kevésbé káros.

Ha nem kell, akkor egyik sem.

komplikato 2013.11.04. 18:10:28

@$pi$: Most kissé morbid volt a kérdésed, de ha összevetjük arányaiban a bebörtönzött, internált, megkínzott vagy halraítéltek számát mondjuk NDK vagy a SZU területén történtekkel, akkor "ólcsón" megúsztuk a dolgot. Ezt annak ellenére mondom, hogy egyetlen ember áldozata is túl sok a szememben.
De ettől Kádár pont annyira nem lesz egy hérosz vagy kiválló államférfi a szememben, ahogy Horthy sem lesz. Ugyan azért.

Dr.Bio74 2013.11.04. 18:13:08

Asszem, Horty a magyar történelem része. Se nem fehér, se nem fekete.Kapott egy szobrot, a szobor pedig kellő vitát kavart, ez már megérte.
Horty néhány helyen jól elcseszerintette, de ez utólag jól látható, akkor viszont?
Most vajon miket rontanak el bálványozott vezetőink?
Ha lehet szobra Churchillnek, akkor Hortynak pláne.

kela-bá 2013.11.04. 18:13:18

Egyáltalán, miért "nyírják" az emberek egymás ? Ezen belül meg megtudná azt valaki mondani miért tették a szerencsétlen szegény zsidókkal amit tettek? És e szobor kapcsán miért csak ez a téma ?

Dr.Bio74 2013.11.04. 18:20:31

@kela-bá:

"Ezen belül meg megtudná azt valaki mondani miért tették a szerencsétlen szegény zsidókkal amit tettek?"

Fentebb kedves Salemi boszi bejegyzett egy ide illő Horty levelet.

kela-bá 2013.11.04. 18:38:15

@Dr.Bio74: "Fentebb kedves Salemi boszi bejegyzett egy ide illő Horthy levelet."

Igen, igen...de attól még, hogy valaki antiszemita, vagy akár rasszista, nem feltétlen "égő áldozatot" akar, ami szörnyű tett akárkinek jutott is eszébe.

vasmargitt 2013.11.04. 18:40:38

@Salemi boszorkány: ezeknek hiába közölsz tényket. agyuk egy szál se, orbánseggnyaló zombi ez mind. nem bírják felfogni, hogy tömeggyilkosnak tapsikolnak.

Behajtó70 2013.11.04. 18:41:34

Megint egy barom, ostoba, tudatlan bunkó! Törit kéne tanulni te majom! Mo-on 1944-ig nem volt harci cselekmény!!! Ez semmi? Mindenki mást 5-6 évig tapostak katonák bakancsai, te sötét, ostoba, buta liba!

Egy hányás, az vagy! Soha többé rátok és a hasonló seggekre nem szavazunk! Ha beszartok az erőlködéstől, akkor sem!

Állítsuk meg a ......... 2013.11.04. 18:57:42

@Behajtó70: Magyarországon nem volt?
Szerinted a fronton kikkel ásatták a lövészárkokat?
Mondjuk az én egyik ősöm 4 évig élvezte a russzkik vendégszeretét, mindezt a horthy bagázs miatt.Természetesen nem önként engedtk el, hanem hazaszökött a hadifogságból, ha ottmaradt volna, akkor nem éli túl.A másik szinte gyermek volt még, amikor egy szőnygebombázás betemette amit túlélt ugyan, de pár héttel később, a városunk felszabadulásának napján egy repeszszíven találta.
Nem kell mosdatni hothyt, mert Estorilban is szépen eléldegélt és a menye könyve szuperlatívuszokban dícséri a vén fajankót.

Egyébként akkor sem tartottak pisztolyt a fejéhez, amikor a zsió törvényeket aláírta.Akkor is lehetősége lett volna nemet mondani.
Egy államfő ilyenkor sohasem hivatkozhat a családjára, mert ő végülis megmenekült, de több százezer ember élete árán.

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.11.04. 19:12:27

@komplikato:

"vagy Norvégiát, Svédországot?"

A jó vezetők között pl. Quislingre gondolsz? :-)

Neki köszönhető, hogy a II. vh. kihatásai Norvégiára nézve nem voltak olyan rombolóak az ő országukra nézve, mint a miénkre? Vicces csávó vagy. .-)

Szerintem inkább a geopolitikának.

Állítsuk meg a ......... 2013.11.04. 19:14:24

Egyébként attól még, hogy a Nürnbergben nem szerepelt a vádlottak padján, attól én még simán háborús bűnösnek tartom.
Nem volt ott mengele sem, és biztosan még többszáz rohadék gyilkos.
Nem csak az gyilkos, aki végrehajt, hanem az is, aki kitalálja, parancsba adja, engedélyezi a népírtást.

Hát tudom, hogy némelyeket elvittek az usa-ba(főleg tudósokat: atomprogram, antibiotikum, rakéták), mások argentínába szöktek, egyesek meg tovább éltek németországban.

IG Farben= ig ausHwitz=ig bayer
NESZE NEKED GYÓGYSZERGYÁRTÁS.
a ROHADÉK NÉMETEK MÉG MINDIG ABBÓL ÉLNEK.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2013.11.04. 19:17:55

@komplikato: viszont a vezetőket az adott kor emberei emelik fel, nem mentesek a már említett korszellemtől.
A fasizmus gyökere a szigor szerintem, számomra esszenciálisan az sem antifasiszta, aki a szélsőjobbosnak megy egy ellentüntetésen.
Azért mert egy pap szobrot állítatt Horthy-nak, elég meredek logikai lépcső nácizni.
Kedvelek pár punkbandát, de ettől még nem leszek punk, nem azonosulok az embertelenségeivel.
Valamilyen okból szimpatizálok vele, a lényeg az, hogy miért?

Azért is nehéz, kényes téma ez, mert összetett: Trianonostól (már erről is kibuknak tények, hogy milyen alkuk mentén rendezték azokat a határokat, hogy igazából a szabadságharccal ágyaztunk meg neki, amikor tojtunk a nemzetiségeinkre) holokausztostól (amiről emberfia nem gondolta volna, hogy ilyet ember emberrel megtehet, ugye van, aki még most sem hiszi el).

Mindennek tetejébe friss az egész, én harmincas vagyok, nagyapám Horthy büszke huszára volt, önként ment a keleti frontra sok más társával együtt.
Ennek ellenére mondhatom nem volt náci. Lehet, hogy a rendszer által megvezetett ember volt, de náci biztosan nem.
Szóval akkor ez most horthysta vagy nácci szoborállítás volt?
Visszatérve a logikádhoz Kádárnak is sok vér tapad a kezéhez, mégis vannak szobrai. Budapest egyik látványossága a Szoborpark.
Valahogy mégsem érzem azt, hogy emiatt holnap vörös tengerészgyalogos rontanának rám a sarkon.
Emlékezni kell, ettől a jelent még ma és mi írjuk.
Jó lenne köpködés nélkül, türelmesen szembenéznünk ezzel a korral meg az azt követővel (ügynöklisták). Nálunk ezek még elmaradtak.

@Mohamed, jók az árnyalataid, de tényleg disszonáns figura volt, ahogy sokan a történelemben, akik hittek egy-egy eszmében, ami aztán embertelen akciókba torkolott.

Egyallampolgar 2013.11.04. 19:29:15

@Szúnyog:
" ...a tér másik felére tüntetni, ahol egy országnak van emlékműve..."

Mi az hogy holocentrikus? Mindegy mi az ideológiai háttér embertársak életére törni gazság. Tűrni cinizmus. Sztálin és Hitler jó partnert talált egymásban Lengyelo felszámolásakor. A gengszterek értenek egymás nyelvén.
Nekem abból van elegem, hogy az új magyar nácik a komunizmus bűneivel takaróznak. Viszonyítanak. A tér másik oldalán lévő szovjet emlékmű kérdése valóban jogos. De nem most emelték, és nem is mentség a Horthy szoborra.

Blogger Géza 2013.11.04. 20:53:31

@komplikato: Azért vicces, hogy egyesek még ma is azt hiszik, Horthy a felelős a 2. világháborúért. Ő a békés megoldás híve volt, így jött létre a vértelen 1. és 2. bécsi döntés is.

Ha meg valaki azt hiszi, Magyarország kimaradhatott volna valahogy a 2. világháborúból, miközben az összes (!!!) szomszédos ország vagy terület - így vagy úgy - részt vett benne, az hülye.

Blogger Géza 2013.11.04. 21:01:03

@Mohamed: "Azt persze nyílván tudta ,hogy mi vár a zsidókra" Ez erősen kérdéses. Elég hihetőnek tűnt a hivatalos magyarázat, hogy a háború miatt megcsappant munkaerőt kell pótolni velük. Amúgy az elhurcolt zsidók jó része tényleg a német hadiiparban dolgozott. Nem véletlenül települtek komoly német cégek Auschwitz köré.

gabcigirl 2013.11.04. 21:04:46

horthy minden volt, csak zsidó mentő nem.
kormányzása alatt bőszen vitték az embereket deportálni.

semmit nem ér az olyan politika, ahol földterületért cserébe ezrével gyilkoltatják az embereket.

és akkor még a fehérterrorról sem esett szó.

Blogger Géza 2013.11.04. 21:06:45

@Vatai Szabolcs: Hozzátéve, hogy az első magyar zsidótörvényhez hasonló szellemben próbálják ma pl. az USA-ban a felsőoktatásban részt vevők faji összetételét beállítani (igaz, kedvezményekkel, s nem adminisztatív korlátokkal) És a tények vizsgálata azt mutatja, hogy valójában nem is tartották be ezeket a merev korlátozásokat, a zsidók továbbra is felülreprezentáltak maradtak a magyar állami felsőoktatásban.

Blogger Géza 2013.11.04. 21:10:10

@promontor: Spanyolország egy katonailag független középhatalom volt távol a fontos frontoktól, amelyet NEM szálltak meg a németek - szemben Magyarországgal, amelyre egyik sem volt jellemző.

Szúnyog 2013.11.04. 21:11:18

@Egyallampolgar: a holocentrikus világkép mindent a holokauszton, illetve a hivatalosnak tekintett holokauszt tanokon át szemlél. Az az etalon, ahhoz képest lehet valami jó, vagy rossz, az áll mindennek a közepén. Leszarva más történéseket, akkor is, ha véresebb volt, vagy kegyetlenebb volt.
Így lesz ma Horthyból hiszti. Abból a Horthyból, akit még csak vád alá sem helyeztek. A szokásos szdsz-es módon mindenkit felszólít a hangos törpeminoritás elhatárolódásra, s mint látjuk eredménnyel, még a református püspök is hozza a beszari formát.

Szúnyog 2013.11.04. 21:14:21

@gabcigirl: zsidómentő - egy szó.Második mondatod (bár nagy betű, írásjel nincs) értelme az, hogy sok zsidót elvitték, hogy intézzék a nem tudom kik deportálását. Harmadik mondatod értelme, semmit se ér a történelem.
Negyedik mondatod úgy hülyeség, ahogy van, a kettősmérce példája.
További jó bölcselkedést!

Blogger Géza 2013.11.04. 21:14:54

@gabcigirl: "horthy minden volt, csak zsidó mentő nem. " Vajon akkor miért zsidó támogatásokból élt az emigrációban?

"Tény, hogy a háború után emigráns hazai és külföldi zsidó szervezetek és magánszemélyek is jelentős adományokkal segítették a kormányzót száműzetése éveiben. E nélkül a támogatások nélkül szó szerint éhezésre lett volna ítélve."

www.nemzetigeografia.hu/node/486

Blogger Géza 2013.11.04. 21:18:01

@tomwar: Egy polgárháború lezárásaként, a nemzeti megbékélés érdekében, tegyük hozzá. Vö. Göncz amnesztiája 1990-ben a törvényeket sértő blokádisták mellett.

nemecsek ernő áruló 2013.11.04. 21:19:16

@laci_52: Komolyan azzal védesz egy saját honfitársait vágóhídra küldő patkányt, hogy a szövettséges államok nem ítélték úgy, hogy háborús bűnös? Te beteg vagy.

Blogger Géza 2013.11.04. 21:32:54

@vasmargitt: Mint ahogy a 2. világháborúban Churchill, Roosevelt és a többiek is százezreket küldtek halálba. (és bármelyik maradhatott volna pacifista, és elkerülhette volna ezt - szemben Hortyval.) Ilyen a háború. Aki győz, az utólag hős és kiváló államférfi, aki veszít, az meg háborús bűnös lesz. :) Bár érdekes, hogy Horthyt meg sem vádolták, csak tanú volt, s nem vádlott - nem véletlenül.

Blogger Géza 2013.11.04. 21:40:41

@komplikato: Minden komoly háború problémákat okoz a hátországban. Persze ha szerinted a 2. világháború valami komolytalan kofalárma volt...

Blogger Géza 2013.11.04. 21:43:05

@komplikato: "Ja és a Húsvéti nyuszi lépett be a háborúba, mi?" Nem, hanem szovjet katonai gépek támadták Magyarországot, mire a parlament deklarálta a tényt, hogy ezzel beállt a hadiállapot. Nem "Horthy üzent hadat".

Szúnyog 2013.11.04. 21:48:42

@Blogger Géza: Egek, egy rutinos kommentelő, aki komolyan válaszol Margitkának?
Persze, hízzon a proli-troll!

Blogger Géza 2013.11.04. 21:51:32

@nemecsek ernő áruló: Akkor Kossuth, Rákóczi, Churchill is patkány?

nemecsek ernő áruló 2013.11.04. 21:55:58

@Blogger Géza: Amikor Kossuth, Rákóczi, illetőleg Churchill egy idegen ország megszállására küldte a katonáit 2000 kilométerre benyomulva, nem hogy utánpótlás, de gyakorlatilag kabát nélkül is, úgy, hogy a megszállni kívánt hatalom külügyére hivatalos jegyzékben szólította fel az adott ország delegált diplomatáját, hogy maradjon a seggén, és megtarthatja a frissen visszacsatolt területeket... Nos amikor Kossuth és Rákóczi illetőleg Churchill így tettek, és a honvédelemre fordítható minden létező emberüket a biztos halálba küldték, akkor bizony számomra ők is ugyanolyan patkányokká váltak.

Blogger Géza 2013.11.04. 22:10:11

@nemecsek ernő áruló: Kossuth és Rákóczi nem volt abban katonai helyzetben, Churchill ellenben küldött katonákat sok ezer kilométerre Nagy-Britanniától. Aki meg szovjet diplomaták bármilyen ígéretének hisz akár akkor, akár utólag, az teljesen hülye. :) Hogy hogy nem, az ígéret ellenére csatoltak is a SZU-hoz magyar területeket (Kárpátalját.)

Ezt a "biztos halált" valami Szabad Nép félórán olvasták fel neked? Hogy lehet már ilyen hülyeségeket leírni 2013-ban? Szerinted az összes magyar katona meghalt?

Blogger Géza 2013.11.04. 22:17:09

@Salemi boszorkány: Hozzá kell tenni, hogy a vörös terror rémtettei után a baloldalt leszámítva szinte mindenki antiszemita lett (mai mércével mérve) ebben az országban.

nemecsek ernő áruló 2013.11.04. 22:33:24

@Blogger Géza: Félremagyarázod, és bizonyítod, mennyire nem ismered a történelmet, ezzel nevetségessé teszed magad.

A magyar moszkvai nagykövetet bekérette Molotov és közölte vele, hogy kurvára leszarják Magyarországot. Molotov szavai szerint a frissen visszacsatolt Erdélyt is megtarthatjuk, őket nem érdekli. (Jelzem, ekkor az orosz megszállás még a kanyarban nem volt) Cserébe egyetlen egy szóban is megtehető ígéretet kért: Magyarország kimarad Oroszország és Németország konfliktusából. A magyar nagykövet időt kért (mondjuk így a dokumentumok szerint flegmán odavetett "majd azt meglátjuk" szöveget).

Mik voltak a katonai realitások?

Lássuk:

Ott van egy Németország, aki igazából gyakorlatilag csak konkrétan éppen hogy nem szart az arcunkra, annyira lenézett minket, de azért Hitler elviccvelődött Horthyval, mert érdeke fűződött hozzá. Ennek ellenére Hitler SOHA nem kérte, hogy segítsünk nekik az orosz fronton, mert bármilyen hadtudományban kicsit is jártas ember tudja, hogy Magyarországot az utolsó védvonalnak szánta, ergó igazából Hitlernek szüksége lett volna ütőképes magyar honvédelemre.

Ott volt az orosz fél, gyakorlatilag végtelen emberi utánpótlással, akárhogy is vesszük, igencsak ütőképes hadsereggel, valamint a lehetőséggel, hogy ha visszaverik Németországot, ők fogják meghatározni a régióban az országhatárok sorsát. Amerika messze van, Németország agresszor volt gyakorlatilag a civilizált világ ellen, Oroszországtól pedig konkrét ígéret, hogy MEGTARTHATJUK Erdélyt.

Hm... Mit is válasszunk... EZ AZ!!!

Az orosz féllel történt diplomácia egyeztetés másnapján a magyar hadsereg gyakorlatilag ellátmány nélkül bevonult 2000 kilométerre ellenséges területre.

Horthy úgy döntött, ezeknek a gondos mérlegelése után, hogy a német fél kérése HIÁNYÁBAN, az orosz fél kifejezett TILTÁSA ellenére benyomul az orosz tajgába, és kiküldi a TELJES MAGYAR HONVÉDELMET, mert az YOLO, vagy mittudomén. Mindezt (Jány Gusztáv leveléből tudjuk) úgy, hogy igazából sem élelem, sem utánpótlás, sem KABÁTOK nem álltak a sereg rendelkezésére (ismét mondom: gyakorlatilag VÉGTELEN utánpótlású orosz haderő, hazai pályán) de igazából két emberre jutott egyetlen gépkarabély, és fejenként egy darab tár.

Horthy tökéletesen biztosan tudta, hogy halálba küldi az embereit, bármilyen mínuszos rangú tizedes, de nagyapám, a délmagyar FÖLDMŰVES meg tudta mondani, hogy oda meghalni mennek az emberek. Akkor aki azt mondja, hogy Horthy nem tudott róla, vagy elszámította magát az aljas módon, különös kegyetlenséggel hazugságot terjeszt, és meggyalázza a Don kanyarnál elesettek emlékét. Ezt teszed te most éppen. Meg a Jobbikos vén nácik.

Feláldozni a teljes honvédelmet, ehhez csak gratulálni tudok. Ennek az embernek szobrot állítani meg... Hát elég nagy szegénységi bizonyítvány...

És hiába próbálod felhozni Churchillt, ő soha nem hozta a katonáit ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, (bár a háború eleve kegyetlen dolog) és soha nem áldozta fel Nagy Britannia TELJES honvédelmét a biztos pusztulásba küldve a saját katonái százezreit fegyverek nélkül, ellátmány nélkül, kabátok nélkül. Ennyire hülyének lenni - ahhoz magyarnak kell születni.

Szúnyog 2013.11.04. 22:37:59

@nemecsek ernő áruló: annyira hülyék vagytok! Ha nem lépünk be a háborúba, 1940 végén bevonulnak a németek. S ma pár filoszemita óbégathatna, hogy minden zsidó odalett.

Szúnyog 2013.11.04. 22:45:46

@nemecsek ernő áruló: rengeteg butaságot írsz.
A háború elején a jól felszerelt gyorshadtest vonult be orosz területekre.
Hitler természetesen nem védvonalnak szánta Magyarországot, amikor a Szovjetunió gyors legyőzését tervezte.
A jobbikosokra sok dolgot lehet mondani, csak azt nem, hogy vének.
Többet nem érdemel okoskodásod, bocs.

szamarhegy 2013.11.04. 22:48:05

Mindenkinek, minden helyzetben van választása. Horthy kormányzósága idején származási alapon másodrendű állampolgárrá tettek több százezer magyart, majd német megrendelésre, velük készségesen együttműködve haláltáborokba, kivégzésre elszállították őket. Hitlernek mit kellett volna ahhoz kérnie még, hogy Horthy, a politikai, katonai elit , Magyarország ellenállást tanusítson állampolgárai vágóhídra szállítása miatt. Milyen veszítenivalója marad egy országnak, a vezetőinek, ahol éppen százezrével gyilkolják az embereket a békesség kedvéért...
1956-ban reménytelenebb helyzetben lázadt fel az ország, Horthynak, a magyar vezetésnek kötelessége lett volna kiállni a halálba küldött magyarok mellett.

szamarhegy 2013.11.04. 23:01:17

Szúnyog, Ha jól értem, akkor ha elrabolnának a családoddal együtt (legyen a példa kedvéért 4 gyermek) , akkor simán végignéznéd 2 gyereked kivégzését, arra gondolva, hogy úgysem tudsz mit tenni és hátha legalább 2 életben marad, aztán ha a maradék kettőt is megölik, nyugodt lelkiismerettel arra gondolsz, hogy ha szembeszállsz a gyerekek életét menteni, akkor már Te sem élnél, ezért jó döntést hoztál?

Szúnyog 2013.11.04. 23:02:49

@szamarhegy: Bocs, de hülye a kérdés. Vedd le a holoszemüveget!

szamarhegy 2013.11.04. 23:17:47

Szúnyog, Alföldi gazdálkodó családból származom, a magyar társadalom pont ilyen részvétlenséggel, szinte kárörömmel nézte végig, amikor apámat, nagyapámat mindenükből kiforgatták Rákosi idejében és közben büdös kulákozták. Ez nem zsidó, nem zsidó kérdés , hanem emberi minőség, szüleim elmondása alapján a nyilasokból lettek a Rákosi rendszer legkészségesebb padlássöprői.

conmorientes 2013.11.04. 23:33:08

@TaTa86.:

Ahogy látom korszellemről nem érdemes vitatkoznunk.
Némi különbséget azért látok egy laza vétség és a genocídium közt, amellett hogy sosem értettem egyet a holokauszt tagadás pönalizálásával mert az egyszerűen értelmetlen.

Ami pedig a végkifejletet illeti a realitás az hogy a két lehetségesen közeledő front egyike sem tűnhetett biztatónak. Persze ha az angolszászok jobban igyekeztek volna Olaszországban még elméleti esélyünk esetleg lehetett volna, de mostanra a jaltai paktum ismeretében teljesen tiszta hogy még az sem.
Persze ezt akkor Horthy sem tudhatta.
Ezzel együtt egy igazi karakter egyetlen pillanatig sem hezitálna az infámia és a hősi halál közt.

conmorientes 2013.11.04. 23:45:12

@Radio Silicon:

Ugyan ki fenyegetett téged ? Lazán utaltam volna arra hogy a halántékhoz szortott Luger egyetlen kattra van a megfelelő megoldáshoz a paranoiád kezelésében, azzal pedig pont 7 karakter leütése lett volna megtakarítható.
Sajnos ahogy látom a válaszból rá is tapintottam a lényegre.
Ki mondta hogy neked kollektív felelősséged volna a holokausztban ?
Vagy annak tagadásával szeretnél attól szabadulni ? Nem baj csak ülj le magaddal és próbáld megoldani a kérdést.
Mennyire érdekes hogy aki ezt reálisan látja annak pont ez a gondolat fel sem merül.
Remélem a ruandai, a kurd, esetleg az ausztrál őslakos népirtással kapcsolatban is nyilvánvalóan tagadó az álláspontod homo sapiensként.
Bár szó se róla a "homokamu" elgépelésed meg a fotelharcos kifejezés utal némi látens homofóbiára is, de nyugodj meg, "ungarisch 1.0" verziójú kiviteledbe ez még a hangemberkedés mellett simán belefér :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.04. 23:52:58

@conmorientes: Horthy az első világháborúból indult ki. Akkor ott qrtuk el, hogy az összeomláskor, amikor még idegen hadsereg közelében sem volt az országhatároknak, anarchia lett urrá az országon.

Úgyhogy ebből okulva nem akarta azt, hogy ne legyen senki a gyeplőnél. Ott számította el magát, hogy nem volt összeomlás, illetve a nyugati szövetségesek nem siették el a dolgot. Na meg túlbecsülte a saját tekintélyét a német és nácibarát tisztikaron belül.

Én tényleg csak annyit tudok erre mondani, hogy Horthyt nem a világháborús szerepéért tiszteljük, és hogy kibicnek semmi sem drága. Ott, akkor jó döntést hozni gyakorlatilag lehetetlen volt.

Marketing szempontból jobb lett volna, ha kivont karddal ront a náciknak, de ugyanúgy Szálasi jött volna utána, és ugyaúgy "utolsó csatlósként" fejezzük be a háborút.

conmorientes 2013.11.04. 23:58:07

@komplikato:

Inkább szotyit hozzál az elfér a zsebedben, a maradék kukoricát nem érdemes hazahurcolni.... meg waffen eses repülősót :))

conmorientes 2013.11.05. 00:06:53

@TaTa86.:

Ezek mind igazak. Nem tagadom abban a helyzetben és körülmények közt kevés reális lehetőség látszott kecsegtetőnek.

Az I. vh. utáni helyzetet azért ha lehet ne copy pasteeljük mert ott egy összeomló monarchiát követő durva libikókában egy vesztes világháború és iszonyatos hadisarc alatt ennek a Horthy nevű valljuk be "senkinek" szerencsés vákumban a kezébe esett a hatalom, ezért mindössze arra törekedett hogy azt megőrizze, és nem számított az istenadta nép sem a Donnál, sem a vagonokban.
Vannak a magyar történelemben is számosan olyan vesztesek akik ezt vele szemben emelt fővel tehették meg.

Blogger Géza 2013.11.05. 07:07:10

@nemecsek ernő áruló: Öregem, ekkora hülyeségeket még nem láttam leírva itt, te nyertél:

"Az orosz féllel történt diplomácia egyeztetés másnapján a magyar hadsereg gyakorlatilag ellátmány nélkül bevonult 2000 kilométerre ellenséges területre"

Hogyne, egy nap alatt 2000 km-re, persze...

"Hitler SOHA nem kérte, hogy segítsünk nekik az orosz fronton, mert bármilyen hadtudományban kicsit is jártas ember tudja, hogy Magyarországot az utolsó védvonalnak szánta, "

"benyomul az orosz tajgába" Tajga az agyadba van max, nem Ukrajnában és Dél-Oroszországban, ahol a magyar hsdsereg volt.

"kiküldi a TELJES MAGYAR HONVÉDELMET" egy hadsereget küldött csak ki, a főerők itthon maradtak.

Frászt, Hitler ki akarta ütni a szovjetet egy villámháborúval, nem a Dunánál akart védekezni, pont hogy el akarta tolni a frontot minél messzebbre a Duna vidékéről. 41 nyarán még gyors győzelemben reménykedett, ezért minél kevesebbekkel akart osztozni a zsákmányon, de később már megváltozott a helyzet: spanyol, olasz, magyar stb hadseregeket is bevetett a keleti fronton a már ott lévő románok, finnek mellett (akiknek természetes területi követelésük volt), no meg fél Európa nemzetei is ott harcoltak Waffen SS kötelékekben, sőt még oroszok is. Minden lehetséges élőerőre szüksége volt, ebből nem lehetett kimaradni.

Ennyi hülyeség (a többi is az, amit írtál, csak nincs rá időm) már fájdalmas, inkább írjál valami másról: muffinfőzés vagy ilyesmik, te kb leragadtál a kommunista történelemírás hülyeségeinél.

tomwar 2013.11.05. 10:35:48

@Blogger Géza: Hanyan haltak meg artatlanul a blokad alatt?

Mert ezt azzal osszevetni...haaaat, finoman is szolva aljas otlet.

tomwar 2013.11.05. 10:40:34

@szamarhegy: @Blogger Géza: A magyar parlament nem szavazta meg tudomasom szerint a 2. magyar hadsereg frontra kuldeset, az Horty dontese volt. A felelosseg is az ove. Vallalta akkor, vallalja most is.

tomwar 2013.11.05. 10:43:21

@szamarhegy: ...es a padlassopres vezetoje egy bizonyos Nagy Imre nevu begyujtesi miniszter, kesobbi miniszterelnok volt....ugye....

gabcigirl 2013.11.05. 11:02:23

@Blogger Géza:

Nos. Azért azt nem nevezném valami humánus attitűdnek, hogy pár ember csak a vagyona meg a pénzes mivolta miatt kapott lehetőséget a"megmenekülésre."

Magyarán fizetett a kormányzónak, mint a katonatiszt. Az átlag nem ezt a bánásmódot kapta:S

Arról nem is beszélve, hogy Horthy egy időben azt is szajkózta, hogy a"zsidó embereket fokozatosan kell kivonni a forgalomból, addig nem, míg szükség van rájuk."

Tehát a bunkó gyakorlatilag beismerte, hogy megállna a gazdaság bizonyos emberek nélkül, ugyanakkor jól jött a pénzük és irigységből is akarta eltakarítani az útból a "nem kívánatos fajt." Erről ennyit.

gabcigirl 2013.11.05. 11:05:41

@Szúnyog:

Lehet itt cinikusan az alkalmi jelleggel elkövetett helyesírási hibákat a másik orra alá dörgölni meg fölényeskedni.

Ez viszont nem változtat a realitásokon. Javaslat: vedd le a barna inget és tanulj történelmet, mielőtt itt játszod az eszed!(Ja, nem a jobbik, a kuruc infos meg az egyéb ilyen büdösen gőzölgő trágyahalmok világértelmezése szerint, mert akkor zsákutca a project.)

gabcigirl 2013.11.05. 11:09:02

@szamarhegy:

Igazad van. Szúnyog? Ugyan már...

A csávó(vagy nő, vagy mit tudom én, mi)annyira elfogult a fasiszta világképével, hogy hányja magából a hülyeséget és helyesírási hibákon lovagol, ahelyett, hogy a mondandó lényegi részére reflektálna. Szóval róla ennyit. Különben is, milyen nicknév már ez? A vérszopó szinonimája. Ééééérdekes :S

Radio Silicon 2013.11.05. 11:33:04

@conmorientes: Miért kell mindíg azt feltételezni a másikról, hogy hülye? De köszönöm az személyiségbeli elemzésedet, ami teljesen félre ment, remélem a hétköznapi életedben sikeresebb vagy ennél.

A homokamu-n (c) én is nevettem, de itt is mellélőttél, mert fóbiám biztosan nincs. Ami a holokamu-t illeti, sz én értelmezésemben minden holokamu, ami a holobiznisz szolgálatában áll. Azt, hogy zsidókat deportáltak munkaszolgálatra nem tagadom, a szomszédból is elvitték az egész családot, de a fiatalok visszatértek, aztán Rákosi alatt Izraelbe távoztak.

" Lazán utaltam volna arra hogy a halántékhoz szorított Luger egyetlen kattra van a megfelelő megoldáshoz a paranoiád kezelésében, azzal pedig pont 7 karakter leütése lett volna megtakarítható." - nem értem, hogy miért kellene a billentyűzetbe lőnöm egy Lugerrel!?

A többi, általad említett tömeggyilkosságok se érintenek különösebben, mert nem ismerek egy kurd/hutu/aboridzsinál embert se, ha ismernék és elpanaszolná nekem a búját-baját, akkor sírnék vele együtt, de így, így miért? Mivel nem én tehetek sanyarúságos sorsukról, ezért nehezen tudom magam ezen esetekben sem bűnösnek érezni.

Végül még annyit, hogy a szoboravatás ellen megnyilvánuló személyek egyértelműen mutatják, hogy melyik oldalnak van igaza. Mert, ugye inkább hiszek egy református lelkipásztornak, akinek ismerem az igehirdetéseit mint egy MSZP-s ateistának (Steiner) vagy egy izraeli szélhámosnak (Lauder), akik eddig csak aljasságukról tudtak bizonyitékot szolgáltatni.

dtk74 2013.11.05. 13:12:16

@zobod: Egyetértek. A világ nem fekete-fehér. Horthyt nehéz lenne mai szemmel, értékrenddel mérlegre tenni, kiragadva a történelmi kontextusból. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az eredeti környezetben vizsgálva, a szubjektivitást lehetőség szerint kerülve, arra jutnánk, hogy olyan nagyon szeretetre és tiszteleméltó lett volna. Túlélő volt. Ez a legfőbb érdeme.

conmorientes 2013.11.05. 16:35:34

@Radio Silicon:

Nem hiszem ám hogy mindenki hülye, sőt sokszor nyilvánvalóan látom az írásból a rezdülésből azt a gátat ami az információ befogadását és a tényeknek megfelelő szubszumálását akadályozza.

Nálad is.

A szomszédból vett példád alapvető problémája pont az hogy a fiatalok visszajöttek, és persze okkal gondolhattad hogy az idősek azért nem mert még maradtak Baden-Badenben az isiászukból kigyógyulni.

A hitedhez pedig külön gratulálok, főleg hogy azt egy olyan lelkipásztorba és nem az igébe magába vetetted akitől penetránssága miatt saját egyháza is elhatárolódni igyekszik.(www.parokia.hu/hir/mutat/5037/)Olvasd esetleg el, és pont ezért kérlek legalább ne takarózz vele, mert még sokkal jobban kilóg a lóláb, és sima tudatlanként akár szánakozó megértésre is találhatsz...
De így ?

Radio Silicon 2013.11.05. 17:15:20

@conmorientes: Ez egyre jobb lesz, imádlak!

A prekoncepcióid nagyon szépek, csak sohasem igazak. Szeretnél véreskezű náciként elkönyvelni, vagy csak félnótásnak, persze nem megy, mert csak úgy hipp-hopp kijelentve még nem lesz az állítás igaz.

Mindannyian tudtuk, hogy az idős zsidó szomszédék belepusztultak a hányattatásba, csak mivel háború volt, a szenvedés mennyiségét, minőségét nem mérték patikamérlegen.

Miből feltételezed, hogy én egy lelkipásztorban hiszek??? Ilyet nem írtam... lásd prekoncepció fentebb. Azt írtam, hogy ebben az ügyben neki hiszek jobban, mint az MSZP-s Steinernek, vagy a szélhámos Laudernek. Hegedűst ismerem, ismerem az igehirdetéseit, és evvel sokkal több háttérinformációm van, mint neked, aki csak a hibás prekoncepcióira alapozva osztja az észt.

Dr. Szabó István főtiszteletű püspök úr nyilatkozatát én is ismerem, az csak egy gumicsont nektek, hogy ne az egész Református Egyházat támadjátok. azt ezért elárulom, hogy a Református Egyház önálló gyülekezetekből áll, és nem lehet csak úgy gombnyomásra felülről eltávolítani lelkészeket (mint a Kádár-rendszerben), főleg, ha a gyülekezet ezt nem akarja.

conmorientes 2013.11.05. 18:10:20

@Radio Silicon:

Egyébként meg B+ de elegem van az ilyen funkcionális analfabétákból mint te....

A fű kék, az ég meg zöld. Neked az is marad ha mégegyszer születnél is.

Radio Silicon 2013.11.05. 18:45:07

@conmorientes: Köszi, nehéz meccs voltál! Szólok majd a legközelebbi konferencián, ahol előadok, hogy funkcionális analfabéta vagyok, mert eddig ez nem tűnt fel a nemzetközi természettudományos tudományos közegnek.

conmorientes 2013.11.05. 19:30:00

@Radio Silicon:

Rendben, te sötét marha, majd ha legözelebb találkozom a Föld utcai borozóban a "nemzetközi természettudományos tudományos közeggel" akkor emlékeztetem rá.

Nekem az is elég volna ha legalább az esti pörkölt mellől ne álmodnál vadakat....

Radio Silicon 2013.11.05. 20:02:46

@conmorientes: Az én világom nem az esti pörkölt. És borban is igényes vagyok. De jól van, legyen vége ennek, végül is nem ebből élek meg.

conmorientes 2013.11.05. 20:18:21

@Radio Silicon:

Nem kérted, de szeretnék tisztelettel adni egy tanácsot teljesen ingyen.
Az ember íráskultúrájából a logikája, gondolatvezetése, személyiségének valós finomságai vagy azok hiánya tűnhet ki.
Amennyiben lesz kedved és végig olvasod mégegyszer a parád riposztokat rá fogsz jönni arra az alapvető hibádra hogy nem a tartalom vonalán haladsz hanem attól eltérsz, folyamatosan új nézőpontokat próbálsz beleszuszakolni a vonalba palástolandó a mondandód megbicsaklásait és mint ebben a legutóbbi leveledben egyszerűen személykedően mócsingozol, vagy érthetetlenül fellengzősködsz.
Ezzel pedig sajnos nyilvánvalóan elárulod magad.

Radio Silicon 2013.11.05. 21:50:08

@conmorientes: Nem a holokamun akadtál ki? De. Lugerrel fenyegetőztél, elmagyaráztam neked, hogy a holobiznisz alapja a holokamu, mellyel pusztán érzelmi zsarolást hajtanak végre, hogy a tisztességes érzületű emberek szinpátiáját a ...-k kiharcolják. Mivel ez nem számít habzószájjal zsidózásnak, ezért elkezdtél engem hülyének titulálni. A halottakért sírni illendő, de mivel Isten itélőszéke elé kerülnek, ezért nem a halál minősége a lényeges. Sokkal inkább a gyilkosok lesznek örökre elkárhozva.

A (már 7 éve létező) szobor sokat jelent annak a templomnak, és a gyülekezet legtöbb tagja attól még tisztességes ember marad, hogy nem fújják a liberálbolsevik kánont.

Radio Silicon 2013.11.05. 21:53:59

@conmorientes: Valamint, hozzászólásaidban zavaróan hiányoznak a vesszők. Ezt nem tanítják mostanában?

conmorientes 2013.11.05. 22:20:02

@Radio Silicon:

Most esetleg elkezdhetném magyarázni neked hogy már mi mindenen nem akadtam ki, vagy hogy a Luger emlegetésében ha elovasod mennyire nem volt semmilyen fenyegetés, legfeljebb némi többfajta másodlagos jelentéstartalom, de látom hogy egyszerűen nem érted.

Gondolati panelekben éled meg az életet ezek a jelzőhasználataidból és a mesék világából vett tiszta jó-rossz, fekete-fehér ellentétképekben megjelenő kofliktusból fakadó értékítéletedből látszik.

Egyáltalán nem számít ugyanis hogy az egyes embernek mi a rögzítettsége amennyiben képes a másik véleményének latolgatására vagy csupán az azzal való empátiára, mert a kultúrembert pont ez különbözteti meg a homonculustól. Tudod ez olyan Kalibános dolog.
Ráadásul megint elhajolsz a tartalomtól, mert attól még valaki mint a nyáj tagja lehet egyébként tisztességes, hogy tudata nem nyílt ki és hagyja magát bárki által is vezetni, de önálló felelősen gondolkodó ember már az ilyen ettől a jellegzetsségétől fogva nem lehet, másrészről meg a kommunikáció ezen platformja nem kívánja meg a nyelvtanfetisizmust és a vesszők tökéletes használatát, ahogy azt sem hogy többször ellenőrzésre kerüljön.
Ezek ugyanis mind felületek, az érdemi mondanivalóhoz semmi közük.

Az ugyanis neked nem is kell, megmaradsz a holobiznisz, a holokamu, a liberálbolsevik és a többi az értelmet jól szigetlő de valójában tartalmatlan jelzőparaván mögött, így ahogy vagy, mert ez a kényelmes és a hozzád hasonlóak megdőbbentő többsége mindezt támogatja.

Radio Silicon 2013.11.06. 09:47:55

@conmorientes: Mit mondjak akkor a liberálbolsevik helyett? Talán Lugerfétisisztákat? A holobiznisz pedig egy elfogadott fogalom, még Kertész Imre is utalt rá legutóbb.

Persze az én jelzőhasználatom egyértelmű "homonculus"-i tulajdonság, de a vesszők használata elhanyagolható sőt menő lazaság az internet korában. Kettős mérce.

Amúgy nem válaszoltál arra, hogy segítenél-e a történelemben valaha gyilkosságot közvetve vagy közvetetten megengedő uralkodó/vezető/nevezetes személyiség szobra elleni tüntetés szervezésében. Vagy legalább részletezd, hogy miért csak egy magánterületen álló Horthy szobor zavar téged!?

conmorientes 2013.11.06. 23:03:33

@Radio Silicon:

@Radio Silicon:

Pont arra válaszolok amit kérdeznek.
Eddig ezt speciel nem kérdezted.
Bármikor bármiben segítek ahol úgy érzem mély méltánytalanság történik. Mindegy hogy annak célja Pol Pot, Idiamin Dada, vagy MAo Ce Tung pozitív értékelése...
Amennyiben előre tudtam volna erről biztosan el is mentem volna.
Az a legkevésbé sem zavar ha valaki otthon a magánlakásában megszoborja a szent ellentengernagyot, de most komolyan gondolod hogy a szabadság téren áló templomot lehet tisztán magánterületnek minősíteni ?
De inkább haggyuk is mert láthatóan szerinted kettős a mércém, úgyhogy gumicsont rágás és világosság kikapcs...

Radio Silicon 2013.11.07. 11:51:36

@conmorientes: köszi, hogy beismerted a kettős mércédet! :)

conmorientes 2013.11.07. 17:13:30

@Radio Silicon:

Boldog tudatlanság, igazán sajnállak :((

Szúrófény 2014.06.06. 04:48:22

@TaTa86.: "Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod."
- Voltaire
A sidó nem más, mint egy barbarisztikus és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelője minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére!— Voltaire
Megteremtették az antiszemitizmust, mint védő tabut. Ez a tabu jól bevált arra, hogy minden kritikát, minden jogos emberi felháborodást torkon fojtsanak vele! Szabó Dezső!

program készítő 2014.06.06. 13:57:57

Orbán arkangyalra rászálló balfácán,tökéletes szobor lenne Felcsúton.

istvankah 2014.06.06. 15:39:07

@Trompf: Hát sok hűlyét hallottam már,dehogy horti jobb volt mint kádár!Az ilyen kijelentésre az ország háborúba taszításával és közel egymillió ember lemészárlásával tőrténelmet író horti dicsekedhet!A kádár azért támadható,hogy a sok mocskos "fasiszta"patkányt engedte a pártjába belépni!
süti beállítások módosítása