Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Sorok Között

Nincs megjeleníthető elem

Figyelj csak, ez érdekes!

Kivel Együtt 2014?

2013.07.20. 08:45 Paul.White



thumbnail.pngKevesebb, mint egy év van hátra a következő választásokig. Az ellenzék a kormányváltás illúziójában ringatja magát. Az amerikai fiú gyors esélylatolgatásba kezdett, hogy kiderítse, valós alternatíva-e, vagy csak elérhetetlen álomkép a jövő évi "trónfosztás".
VÉLEMÉNY

A bal oldal (és a szélsőjobb) az elvesztett választások óta a 2014-es revansról tud csak beszélni. Sajnos ennyiben ki is merül politikai aktivitásuk. Leszámítva néhány többé-kevésbé sikeres tüntetést, melyek mind csak pillanatnyi felvillanásnak bizonyultak a magyar politika amúgy korom sötét éjszakájában. 

Több kormányváltásra készülő csoport is alakult 2010 óta, de sajnos ezek megjelenése inkább gátolja, mintsem elősegíti a hőn áhitott változást. Együtt, DK, Szolidalitás, PM, Kétfarkú Kutya és a már meglévő MSZP, LMP valamint a többiek által egységesen elutasított Jobbik. Csak kapásból 8 szervezet, melyek végső soron mind ugyan azt a célt tűzték ki. A felsorolt tömörülések szavazótábora bőven elég lenne egy azonnali kormányváltáshoz, azonban az összefogás sikerének esélye napról-napra csökken. Laikus (nem szakértő) választópolgárként tekintve a helyzetet azt kell hogy mondjam, jelenleg nem tudnék nyugodt szívvel egyik pártra sem voksolni! Mostanra már rég egy kész programmal kellene a kormányváltók miniszterelnök-jelöltjének járnia az országot! Ezzel szemben még az egységes jelölt állításáig sem jutottak el!

Azt látjuk csupán, hogy Bajnai Felcsútra szervez buszos kirándulást, míg Mesterázi és pártja a mai napig igazán még azt sem döntötte el, hogy hogyan is viszonyuljon a frissen alakult szervezetekhez. Először tudomást sem kivántak venni a potenciális szövetségesekről, abban a tévhitben ringatva magukat, hogy a párt, az MSZP rendelkezik akkora szavazóbázissal, olyan "hagyományokkal", melyek feljogosítják - talán a legöregebb jogán, más indok nem jut az eszembe -, hogy egy esetleges ellenzéki tömörülésben ők automatikusan a vezető szerepet kapják. Ez azonban távolról sincs így! Nagyon igaz az a megállapítás, miszerint a 2010-es kétharmadot nem a Fidesz-KDNP nyerte meg, hanem az MSZP vesztette el! A vereséggel odalett sok százezer szavazó bizalma, támogatasa is. A hatalmas bukta után a párt még mindig nem volt képes saját helyzetét reálisan felmérni, és alkalmazkodni a megváltozott erőviszonyokhoz.

000785705-9167-625.jpg

Van még nekünk LMP-nk is, ami épp frakciókra hullva aprózza tovább amúgy sem túl jelentős szavazóbázisát. A DK-nak a mai napig nem sikerült bejegyeztetnie magát. A ketharmad jó érzékkel és szemérmetlenül használ ki minden lehetőséget ellenfelei maximális ellehetetlenítésére. Persze a párt(ok) regisztrációjának akadályozása csak öncélú izmozás, mert egy Demokratkus Koaliciónak Fletóval az élen maximum valamelyik párhuzamos univerzumban lehet reális esélye a 2014-es választasok minimális befolyásolására. A Kétfarkú Kutya hasonló akadályokba ütközött. Mondva csinált indokkal elmeszelték a párttá alakulási kérelmüket. Zárójelben nem árt megemlíteni, hogy a hozzájuk hasonló viccpártok azért okoztak már kínos meglepetést nyugati demokráciák választasain. Ennek ellenére is elég abszurd, hogy az "Örok élet, ingyen sör" szlogenre is megszólal a vészcsengő odafent az ügyeletes fejekben.

Végül nem hagyhatjuk ki a Jobbikot, mely dicső díszmagyar öntudatát oly sok helyen megtépázta az elmúlt 3 év. Zsidozó zsidó felmenőkkel bíró euroszkeptikus képviselő, ki EU-s pénzekkel próbál vesztegetni , "Pistának jó lesz" lista a fiatal aktivistákról, fényképsorozaton onanizáló szelíd motoros, és egy olyan ideológia a háttérben, amit a XXI. század Európájában a saját aktivistáikon kívül ember nem tudna magáévá tenni. Kilépni as Unióból, bevonulni Erdélybe, stb, stb... A párt által képviselt értékrend teljesen elszigeteli őket az együttműködés lehetőségétől a többiekkel. Ez azért különösen szomorú, mert a Jobbik amúgy egy jelentősnek mondható szeletet tudhat magáénak az ellenzéki tortából. A rájuk leadott szavazatok így sajnos pocsékba mennek, senki hasznát nem szolgálják. Szavazóbázisuk amúgy sem mondható túl stabilnak, mivel a Fidesz ügyesen asszimilálja programjába a Jobbik nyomdafestéket még épp eltűrő célkitűzéseit, ezzel is szavazókat lopva a jobb szélről. Elég csak a miniszterelnök Facebook oldalát megnézni. Némely zsidozó, komcsizó, libsiző hozzaszólóról nehéz eldönteni, hogy Jobbikos vagy Fideszes-e. A tény, hogy ezen kommentek (melyből nem egy, és nem is tíz található az említett oldalon) nem késztették az amúgy drákói szigorral ügyelő adminokat a máskor oly gyorsan kiosztásra kerülő tiltásra, szóval ez a tény bizony arra utal, hogy mégsem állnak túl messze a mérsékelten radikális nézetek a hivatalos "nemzeti" értékrendtől.

Ne felejtsük el a határon túli szavazókat sem! Ez nagyon homályos terület. Ahhoz azonban nem kell túl nagy jóstehetség, hogy előre lássuk, az MSZP-nek és esetleges koalíciós partnereinek nem terem majd túl sok babér a határokon túl. Emlékezzünk csak a 2004-es népszavazásra a kettős állampolgárságról! Nem volt az túl régen.

images.jpegEbben a bábeli zűrzavarban nincs nehéz dolga Selmeczi Gabriellának eldurrantani a jól begyakorolt "ők tették tönkre.." sablonokat, és a Szellemi Honvédőink is könnyen találnak néhány bértüntetők, hogy a halovány baloldali próbálkozásokat csírájába fojtsák. Minderről este a királyi Híradó vetít egy 5 perces alaposan megszerkesztett összeállítást, melyből talán csak a dátum lesz igaz. Nagy vonalakban ez a helyzet kevesebb, mint egy évvel a választások előtt. A fentiek ismeretében már könnyebben megérthető, hogy miként képes a kormánypárt arrogáns, öncélú, saját elveit következetese meghazuttoló lépései után még mindig diadalittasan békemenetelni a következő választási győzelem felé. 

Bátran kijelenthetjük: a következő választást se a Fidesz fogja megnyerni, inkább a többiek fogják csúfosan elveszíteni saját tehetetlensegük, alkalmatlanságuk miatt!

P.W.

Az amerikai fiú

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönjük, ha ajánlod ismerőseidnek!

Fontos: Ha van valami, amit szívesen megosztanátok velünk, akkor azt elküldhetitek erre a címre: azamerikaifiu@gmail.com


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp (klikk)... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként.

17 komment

Címkék: politika mszp orbán fidesz magyarország kdnp jobbik feri fidesz kdnp 2014 bajnai lmp DK Választások

A bejegyzés trackback címe:

https://azamerikaifiu.blog.hu/api/trackback/id/tr715415564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.20. 16:52:21

"A felsorolt tömörülések szavazótábora bőven elég lenne egy azonnali kormányváltáshoz"

Ez így abszurd. Attól, hogy valaki ellenzi a Fideszt, még nem következik, hogy egymást elfogadja.

Mária 2013.07.20. 17:15:51

Az, hogy járni kell az országot, az egy baromság.

Hányan kíváncsiak egy-egy ilyen rendezvényre? Hány elvileg meggyőzhető választó közül?

És a többi ugyan honnan a rákból tudja majd meg, hogy mik az ellenzék tervei? Hogyan lesznek meggyőzve?

Mária 2013.07.20. 17:20:07

A dolgok fejben dőlnek el, és az ellenzéki pártok fejben már elvesztették a 2014-es választásokat.

Remélem, lehúzzák magukat a vécén.

Ad Dio 2013.07.20. 17:23:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nem is annyira.

Matematikailag mindenképpen megáll. Ráadásul nem példa nélküli a bal-szélsőjobb koalíció... mondjuk idehaza nem tűnik reális lehetőségnek...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.20. 17:27:26

@Ad Dio:

Egy ilyen koalíció iszonyú káros lenne, s csak a Fidesznek segítene.

leppurd 2013.07.20. 19:03:38

Az Együtt 2014 legnagyobb problémája, hogy még a párt sem tudja, hogy mihez szeretne kezdeni 2014 után.

A kampányuk annyiból áll, hogy folyamatosan Orbán-rezsimeznek. Egyetlen konkrét tervet, korszakváltó gondolatot nem láttam tőlük, sőt. A pozitív diszkrimináció erősítése, a szociális alapú osztogatások mind-mind eltávolítanak a párttól.

Talán most lenne itt az ideje annak, hogy egy olyan párt lépjen színre, amelynek a tagjainak nem volt köze a politikához, valós tények, valóságos tervek alapján, a realitások talaján mozogva próbálnának programot alkotni szakértők bevonásával.

Hátha megérett erre Magyarország.

op tomi 2013.07.20. 20:11:32

@leppurd: az "istenadta" nép... az nem érett meg rá, viszont boldogan kajolja a demagógiát bármely oldalról, tehát az nyer, aki többet, hangosabban, stb... Nnamostan a média "pártunk és kormányunkat" erősíti, az eredmény borítékolható! :)

bioLarzen 2013.07.20. 22:32:06

Amúgy nem tudom, ki gondolta kicsit tovább a történetet. Bár egyáltalán nem látszik valószínűnek, de játsszunk el a gondolattal, hogy fidesz jövőre kikap. Már ez is a valóságtól nagyban elrugaszkodott szcenárió (sajna), gondolom, olyan irreális jövőképes senkinek nincs, hogy a mai ellenzék kényelmes többséget kap, illetve, hogy a fidesz nagyot bukik.

Ha tehát jövőre jön a mesevilág és nyer egy ellenzéki formáció, akkor mi lesz a helyzet? Lesz egy kis többségű kormányoldal és egy igen erős ellenzék (fidesz), aki még mindig jelentős erőket lesz képes megmozgatni. Mi várható tehát? Állandó utcai politizálás, a parlamenti munka lehetetlenné tétele, és egy olyan kormány, amelynek szinte minden ereje az állandó támadások, a főkeresztény által büszkén felvállalt karaktergyilkosságok stb. kivédésére megy el, nem pedig ez elődök által otthagyott, irgalmatlan méretű szarkupac feltakarítására - és ekkor még azt sem feltételezzük, hogy alkalmatlannak bizonyulnak, illetve, hogy nem kurvulnak el, mint a tisztelt elődök.

Nos, tehát, gyerekek, alighanem egy ilyen kimenet, illetve a fidesz újabb győzelme közül választhatunk...

Remek lesz.

bio

3dom'f'speech 2013.07.20. 23:33:40

@Mária: remélem, te főgyűlölkodő addigra megpusztulsz! :)

@Ad Dio: szép! tetszik, mikor a szélsőbal a szélsőjobbal való összefogásról álmodozik! :)

@leppurd: sorolom neked azokat a pártokat, akik azzal az igénnyel léptek fel, hogy ők ilyenek: Jobbik, LMP, PM, E14 - ezekről mindről kiderült, hogy kompromittált politikusokból állnak és/vagy összevissza hazudoznak, a "szakértelmük" kamu!

Tyreo 2013.07.21. 00:29:27

Ha az ún. demokratikus ellenzék tényleg meg akarná szabadítani az országot Orbántól, akkor feloszlatná magát.

Paul.White 2013.07.21. 00:36:27

@bioLarzen: Teljesen egyetértek. Egy külön posztot érdemelne, hogy mivel kéne szembesülnie egy kétharmadnál kisebb győzelmet arató kormányváltó társaság. 5-10 évre bebetonozott fidesz káderek mindenhol együttesen óriási hatalom birtokában. Szomorú kilátások

Paul.White 2013.07.21. 00:53:04

@Mária: köszönjük a hasznos hozzászólásokat!

bioLarzen 2013.07.21. 01:35:53

@Paul.White: Erre mondtam én nemrég, hogy bár nem hiszek abban az összeesküvés-elméletben, hogy az ellenzék nem is akar jövőre nyerni, hanem hagyják, hogy Osztrák Piktorékra ráomoljon a nagy NER, meg kell állapítanom, hogy egyre kevesebb érvet tudok felhozni ellene...

bio

Mária 2013.07.21. 08:44:13

@3dom'f'speech:

"remélem, te főgyűlölkodő addigra megpusztulsz! :)"

Ilyenek vagytok, kedves Együtt-PM :)

Terjesszétek csak, tudja meg mindenki, kikkel áll szemben :DDD

Ad Dio 2013.07.21. 08:57:53

@bioLarzen:

"hogy Osztrák Piktorékra ráomoljon a nagy NER, meg kell állapítanom, hogy egyre kevesebb érvet tudok felhozni ellene..."

Hogy kormányváltás nem lesz, az jelen állás szerint valószínű. De hogy ezt direkt csinálnák?... Ugyanzok akik 2006-2010 közt még a foggalkörömmelmindenáron feltétlen hívei voltak... ez népmesei kategória. A dolog sokkal egyszerűbb: a maguk okozta válságból nem sikerül kimászni.

Ad Dio 2013.07.21. 09:02:20

@3dom'f'speech:

"szép! tetszik, mikor a szélsőbal a szélsőjobbal való összefogásról álmodozik! :)"

Én mint szélsőbal.

Muhahahahahahahaha

Viccnek jó. De ha komolyan gondoltad, akkor kard ki kard!!!

bioLarzen 2013.07.21. 12:09:21

@Ad Dio: Szia,
ahogy írtam, én sem hiszem, hogy direkt játszanának vereségre (szerintem is csupán ennyire futja atőlük...) - csak azt kell tapasztalnom, hogy egyre inkább meg tudom érteni azokat, akik így gondolják.

bio
süti beállítások módosítása