Szóval raboskodni a négy fal között teli gatyával, ráadásul úgy, hogy fogalmam sincs nem derült-e ki végül a dolog, na, ennél minden csak jobb lehet. De hát ilyen az én formám: én mindig csak akkor betegszem meg igaziból, amikor egy csomó mindennek végleg el kell dőlnie, egy csomó mindennek végleg ki kell derülnie, amikor olyasmi dolgokról kellene hallanom, amik holt biztos, hogy az egész életemet örökre meg fogják változtatni. Ilyenkor hiába nem eszem a krétát, hiába nem iszom a tejlimonádét, valahogy mégiscsak megnyekkenek. Ráadásul bárányhimlő hatodikban? Tök ciki. Akkor már inkább halna meg az ember tisztességesen.
Az amerikai fiú részletekben V. fejezet 2. rész
Találna fejbe például egy távoli bolygóról érkező meteorit, miközben a sivatagban idegen civilizációk nyomai után kutatok a Deniken professzorral. Vagy dőlne rám egy égő ház, miután kimentettem odabentről egy gyönyörű, ájult nőt, aki a szerelmem, esetleg egy síró csecsemőt vagy valami öreg tudóst, aki nem sokkal később majd feltalál egy újfajta űrrakétát, ami nélkül biztosan kipusztulna az emberiség, miután megtámadják a Földet a leggonoszabb űrlények.
De nekem rohadtul nincs ilyen mázlim, és persze már soha nem is lesz. Most meg izgulhatok, hogy nem látta-e meg valamelyik lány az osztályból, amikor technikaóra után a táskámba tettem azt a hülye, polcon porosodó tűpárnát, mert akkor nem kell hozzá a Derrick, hogy összerakják a történetet: ellopott tűpárna, kiszurkált bicikligumik a sportpályánál, ennyi, ki más tehette volna, ha nem én?
Ilyen az én szerencsém. Velem mindig ilyen hülyeségek történnek. Negyedikben is például volt az a szerencsétlen szerelmeslevél. Pénteken még beraktam a Dancs Viki padjába, hétfőn már ki is vették a vakbelemet. Soha nem fog kiderülni, hogy a műtétem napján nem rakott-e az enyémbe egy válasz-szerelmeslevelet, ami aztán valahogy elveszett, mire három hét múlva újra mehettem iskolába vagy talán volt valaki a suliban, aki a legjobb alkalmat kivárta, és egyik éjszaka betört az iskolába, aztán ellopta, csak azért, mert féltékeny volt a szerelmünkre. Soha nem fogok rájönni, hogy nem így történt-e igazándiból!
Egyedül csak azt tudom, hogy amikor keresni kezdtem a padomban, akkor frankón nem volt ott semmi, hiába izgultam heteken keresztül. Pedig ha nem betegszem meg, akkor lehet, hogy már két éve járnánk meg minden, és talán egészen máshogy alakul az életem, így meg lehet, hogy soha nem is lesz csajom. Sőt, tutira nem. Soha a büdös életbe. Nem, mert biztosan volt valaki, aki arra járt és meglátott, mikor a bringákkal babrálni kezdtem. A rohadt életbe.
Tetszett? Te is gondoltál rá, hogy cowboynak állj vagy szisszenés nélkül bírtad a rókabajuszt?Az előzményeket, a regény korábbi részeit itt találod.
Az amerikai fiút megtalálod a fészbukon is, klikk: Az amerikai fiú a fészbukon
Mi is ez Az amerikai fiú? Vélemények, álhírek meg persze néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban (szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország.)
