Az amerikai fiú

Blogunkon Az amerikai fiú című regény részleteit, véleményeket és álhíreket olvashattok.Itt találkozik a '80-as évek csukamájolaj-ízű valósága paranormális mindennapjaink részleteivel. A fejlécben szereplő kép Jan Erik Paulsen munkája.

Eddigi látogatóink száma

Csatlakozz hozzánk a fészbukon!

Figyelj csak, ez érdekes!

Oktató célú német videókazetták a papa polcán (I. fejezet 1. rész)

2011.10.27. 10:35 Herkules Irma

A Feri igazi vagány srác volt. Nem akadt egyetlen fiú sem a suliban, aki ne akart volna olyan lenni, mint ő. A lányok meg mind vele akartak járni, még a hetedikes meg a nyolcadikos lányok is. Csillebércen meg már szexelt is valami középsulis csehszlovák lánnyal, aki segédnevelőként töltötte a táborban a nyarat. Mesélte. Nem volt ebben semmi hihetetlen, mert a Feri maga volt a megtestesült Amerika.

Az amerikai fiú I. fejezet első rész

Aki pedig ilyen, annak mindig bejön a tuti. Hogy pontosan mit is érthetett szexelés alatt, azt ugyan nem teljesen értettük, de amiket az apja polcán lévő német videokazetták alapján nekünk elmesélt ezekről a dologról, az már önmagában is több volt, mint szédítő. De a Feri egyébként sem szédült meg egy kis szextől, neki éppenséggel meg se kottyant. Talán még észre se vette, csak mikor már túlestek a dolgon. Mert a Feri nem volt olyan majrés, mint mi, a többi tizenkét éves – igaz, ő évvesztes, így volt félév előnye, de akkor is –, szóval, mint mi, akik mindannyian majd összecsináltuk magunkat, ha csak eszünkbe jutott, hogy az apánk esetleg észreveszi, hogy a holmija között matattunk, esetleg kiszúrja, hogy a munkásőr felszerelését próbálgattuk, míg ő társadalmi munkában betonozta az óvoda udvarát, vagy a többi felnőttel együtt máshol építették a szocializmust.

A Feri nem foglalkozott a felnőttekkel. Azok egyébként is unalmasak meg hülyék. Így aztán, ha úgy tartotta kedve, bátran kutatott át padlástól a pincéig mindent a szülői- és a nagyszülői házban egyaránt, gyakran nem is eredménytelenül. Úgyhogy mindig rendesen el volt látva a legkülönfélébb menő cuccokkal; régi érmékkel, háborús kulacsokkal, még egy rozsdás huszárkardja is volt, meg egy avas pisztolytáskája, sőt állította, hogy egy bontatlan partizánládát is elrejtett nemrég valahol a kertjükben, tele fegyverekkel, amik majd jól jönnek, ha megtámadna bennünket valaki. Mert azt sohasem lehet tudni, hogy egyszer csak nem gondolja azt valami örült, hogy de jó is lenne lerohanni ezt a klafa kis falut, vagy például elrabolni a permetezőhelikoptert a hizlalda udvarából. folyt. köv.

 

Tetszett? Te is gondoltál rá, hogy cowboynak állj vagy szisszenés nélkül bírtad a rókabajuszt? Akkor csatlakozz Az amerikai fiúhoz a fészbukon! Klikk: Az amerikai fiú a fészbukon

A regény korábbi részeit itt találod.


Mi is ez Az amerikai fiú? Néhány kölyök története a '80-as évekből folytatásokban... Szóval nindzsák és dobócsillagok, cowboyok és igazi western, úttörők, bicajok, krinolin és irodalom, némi mágikus realizmus meg egy kondér málnaszörp... Az egykori szocreál, vöröscsillagos vidéki Magyarország. Meg persze vélemények és álhírek, időnként. 

Szólj hozzá!

Címkék: retro amerika szex munkásőr tábor szocializmus kisdobos úttörő csehszlovákia csillebérc feriék társadalmi munka videókazetta hízlalda

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.